„Sívó évek alján” Történetek az ötvenes évekből (Zalaegerszeg, 2006)

Dr. Marx Gyula: Az én 1956-om

DR. MARX GYULA kezesre állnának. Nem tudom, hogy készültek-e ilyenek, mert nem emlékszem már pontosan az eseményekre. A birtokomban lévő rövid tőmondatos feljegyzésekből - néha csak egy odavetett szó, fogalom, vagy név - a DNT kéthárom ülésének tárgyát, döntésének lényegét megközelítő pontossággal lehet rekonstruálni. Annyi mindenképpen igazolható, hogy a forradalom radikális végigvitelén, Nagy Imre és forradalmi kormányával való együttműködésen, a sztrájkok mérséklésén, megszüntetésén, a rend helyre állításán, semlegességre alapozott függetlenségünk megteremtésén fáradozott. Október 30-án, hajnal felé nagykanizsai társaim elbúcsúztak tőlem. A főnök sok sikert kívánt, s azzal bízott meg, ha tudok a kórháznak szerezni bármit is a „beözönlő" segélyekből, szerezzek. Igyekeztem eleget tenni ennek a kívánságnak, felvettem a kapcsolatot Dr. Cserháti Józseffel, aki a segélyszállítmányok elosztásának volt a felelőse, de eredményt nem értem el, ragaszkodott ahhoz, hogy minden segély Budapestre menjen. A DNT alakuló ülésén - mint már említettem - határozat született arról is, küldöttség keresse fel Nagy Imrét, hogy tisztázzunk sok félreérthető híresztelést, s a küldöttség visszatérése után döntsünk majd a további tennivalókról. Az alapkérdés ugyanis az volt, Nagy Imre valójában a népfelkelés kormányát vezeti-e, vagy egy kommunista forradalmi színjátékhoz asszisztál, és mi hozzásegítjük-e ehhez? A tanácson belül is kirajzolódott a szoros kötődés Nagy Imréhez az egyik oldalon, a másikon pedig „a kommunistákkal nem szabad szóba állni!" felfogás uralkodott. A küldöttség fogadásának előkészületeiből magam is kivettem részemet, az un. K-vonalon

39 többször is beszéltem, egyeztettem időpontokat a miniszterelnökség titkárságával, közvetlenül Nagy Imre titkárával is. Másnap a megye által biztosított két gépkocsival Budapestre utaztunk. Tulajdonképpen ma már lényegtelen epizódként említem meg, hogy Szigethy Attila és két társunk ült az egyikben, mi ketten egy veszprémi vagy székesfehérvári mérnökkel, akinek sajnos már nem emlékszem a nevére, a másikban. Másodszor éreztem úgy, hogy Szigethy igyekszik az általa közelebbről nem ismert embereket (pl. engem) leválasztani magáról. Előző napon is így tett, amikor három nyugati újságírót fogadott, és olyan helyzetet teremtett, hogy közülünk senki sem hallhatta, miket felel a kérdezőknek. Budapest határánál két magyar harckocsi állított meg bennünket, de néhány szó után gurulhattunk tovább. Legközelebb már csak a parlament északi kapujánál álltunk meg egy „festőinek" mondható forradalmár intésére. (Homlokán kissé átvérzett kötés, fején un. lenini ellenzős sapka vagy kobak-kalap volt, erre már biztosan nem emlékszem, hátán-vállán átvetett szíjon egy dobtáras géppisztoly, jobb kezében forgódobos - Colt-rendszerű - revolver.) Bemutattuk a megbízólevelünket, mert ilyet is gépeltek még Győrben. Ezt bal kézzel átvette, elolvasta, majd a 39 Közvetlen (kapcsolás nélküli) telefonvonal a legfelső állami és pártvezetéshez. II4