Kisfaludy Strobl Zsigmond (1884-1975) (Zalaegerszeg, 2004)

Kisfaludi Strobl Zsigmond (1884–1975)

Kisfaludi Stróbl Zsigmond csak csodálói, de irigyei is elismertek. Ha a 20. század művészetének történetét elsősorban a progresszív művészet történetének, a folyamatos formai megújulás és a mű-értelmezés állandó változása történetének tartjuk amint erre napjaink művészettörténet-írása hajlamos -, akkor e folyamatban kétségkívül csupán szerény hely illeti meg őt a „többiek" között. Ha azonban a művészet fogalom értelmezésekor az elmúlt évezred viszonylatában bizonyos állandóságot látunk, s értékelésünk kiindulási alapjaként ezt figyelembe véve stílusoktól, irányzatoktól, emberi habitustól függetlenül a művészi kvalitást helyezzük előtérbe, akkor Kisfaludi Stróbl Zsigmondot az elmúlt évszázad legkiemelkedőbb, valós igényeket kielégítő magyar művészei között kell emlegetnünk. Talán nem minden gondolatában értünk egyet Sebestyén Károly 1926ban leírt soraival, de a lényeget ma sem látjuk másképpen: „Stróbl, az ember megmaradt a kis magyar falu fiának, modorában, fellépésében egyszerű és természetes, távol áll attól, hogy a nagyok kegyét hajhássza, hogy ússzék a divatos áramlatokkal, hogy zajos sajtóreklám útján keresse az érvényesülést... Honnan van mégis nagy, egyre gyarapodó népszerűsége? A magyarázat nem is olyan nehéz. Stróbl azért „divatos", mert tehetségében nincs semmi, ami a divat elmúló szeszélyétől függne. Azért divatos, mert nem hódol be a divatnak. Stróbl művészi talentumának vannak immanens vonásai, amelyeket mindig értékelni fognak. Mi a szobrász hivatása? Hogy megküzdjön a mulandósággal... De aki sikeresen meg akarja kísérelni a harcot a mulandóság ellen és az örökkévalóság érdekében: annak magának is örök értékekkel ékesnek kell lennie. Kisfaludi Stróbl Zsigmondban megvannak ezek az értékek." A művész halálát követően alkotói hagyatéka egyetlen leányára szállt, aki apja végakaratának megfelelően, jelképes összegért átengedte azt Zalaegerszeg városának. A mester kívánsága az volt, hogy életművének a műtermében, illetve a család tulajdonában lévő része együtt maradjon, és egy azt megbecsülő és megfelelő formában bemutató közgyűjteménybe kerüljön. Kisfaludi Stróbl a Zala megyei Alsórajkon született (1944-től a község díszpolgára), s a vármegye életének egy nehéz szakaszában három éven keresztül támogatta őt a Deák Ferenc Alapítvány ösztöndíjával. Zalaegerszeg városa a művész életében több köztéri szobrát (Cs. és Kir. 48. gyalogezred emKat. 13., 66-67. és lékműve 1930, Kis makrancos 1966, Liliom 1967, Vándorló Petőfi 1974) is felállította, 1970-ben pedig díszpolgári címet adományozott neki, ezért kézenfekvő volt, hogy a hagyaték a zalai megyeszékhely múzeumában leljen otthonra. A Szabó István belsőépítész által tervezett kiállítás 1976. szeptem16