Kisfaludy Strobl Zsigmond (1884-1975) (Zalaegerszeg, 2004)

Kisfaludi Strobl Zsigmond (1884–1975)

Kisfaludi Stróbl Zsigmond szózatnak, és a mindenkit magához hívó, az övéit megoltalmazó Szűzanyát, az ország Patrónáját. Kat. wi. Az 1930-ban készült Végvári harcok felnagyított változatát több mint három és fél évtized múlva köztéren is felállították (Eger). A három lovas küzdelmét ábrázoló csatajelenet hihető megkomponálása a legbonyolultabb szobrászi feladatok közé tartozik, aminek Kisfaludi Stróbl fölényes magabiztossággal tett eleget. A végül köztérre került változat némileg eltér az eredeti kisplasztikától, de kisugárzó erejük és plasztikai izgalmasságuk hasonló. A magyar-török háborúk e hősi jelenetében egy végvári vitéz két török ellen hadakozik. Kardjának csapása alatt az egyik támadó már lehanyatlik térdre roskadó lováról, míg a másik paripáját éppen megfordítva indul újabb támadásra. Ágaskodó lovak, csavarodó testek, egymást gyilkosan metsző pillantások, kavargó mozgás... Szinte halljuk magunk körül a csatazajt, s minden nézőpontból új részletek tűnnek a szemünkbe. Barokkos teatralitást is említhetünk a szoborral kapcsolatban, a hősiesség megnyilvánulását, de pátoszt nem. A hősiesség mellett a magyar virtust érezzük benne, amely oly sok sikert és oly sok keserűséget is hozott számunkra. E küzdelem egyszerre volt tragikus és magasztos, és a ragyogó részletezéssel kialakított szobor történelmünknek e kettős jellegét hatásosan állítja a szemlélő elé. Kat. 26. A művész portréi közül talán a legismertebb G. B. Shaw arcmása. Első pillantásra nem több egy szakállas, gunyoros tekintetű öregember büsztjénél, azonban alaposabb szemlélődés során sokkal többet mond ennél. A magas, barázdált homlok a fölényes szellemi intellektus tükre. Az egészen enyhén összehúzott jobb szem egyrészt megtöri az arc szimmetriáját, másrészt - Shaw meglátása szerint - a két arcfélnek eltérő karaktert ad: az egyik a drámai, a másik a szatirikus íróé. Az áthatóan vizslató tekintet, ami a szemlélőt a legjobban megragadja a szobron, az események lényegét kutatja, s mindig a dolgok mélyére ás. Tudjuk, hogy Shaw kíméletlenül szókimondó kritikus volt, aki véleményét mindenkor logikus, elemző érvekre építette, aminek következtében meglehetősen nehéz volt vitába szállni vele. Az arc egészen enyhe mosolya és a jobb szem hunyorítása ugyanakkor jóindulatot tükröz. A kritika célja soha nem a rombolás, a vizsgált alkotás nimbuszának szétzúzása, hanem egy magasabb rendű igazsághoz, szépséghez (vagyis az ideához) való viszonyítás által való építése. A portréról pontosan leolvasható az írónak az a széles tapasztalatokon alapuló bölcsessége, amelyért kortársai olyan nagyon tisztelték őt. Ugyancsak pompás karakterábrázolás az agrárszocialista mozgalmak veKat. 41. teránjának és munkásmozgalmi írónak, Hunya Istvánnak portréja (1958). A kedélyesen mosolygó, idősebb férfi bal kezével a szájában tartott pipát 14