A szabadságharc leverésétől a kiegyezésig. Deák Ferenc emlékezete. A Göcseji Múzeum konferenciái a Deák-évben (Zalaegerszeg, 2004)

Körmöczi Katalin: Deák Ferenc hagyatéka

DEÁK FERENC HAGYATÉKA A kehidai kúria berendezéséből csak néhány autentikus bútordarab ismeretes, a zalaegerszegi és a keszthelyi múzeumok gyűjteményei őrzik. A 18-19. századforduló éveire datálható copf stílusú két ajtós ruhásszekrényt, amelyet a kehidai kúria leírásában Ferenczi Zoltán és Eötvös Károly is említ, a Göcseji, Múzeum őrzi, csakúgy mint a biedermeier üveges könyvszekrényt, s egy már inkább a század közepét idéző kártyaasztalt. Az elajándékozott, eladott, illetve Pusztaszentlászlóra szállított ingóságok sorsára a szájhagyomány, a visszaemlékező irodalom, hírlap-irodalom utalásai adnak néhány támpontot. Ezek nagy része olyan bútorokra, a családtagokat ábrázoló festményekre, Deák-relikviákra, faragványokra utalnak - közöttük Deák által faragott portrék, amelyek apja és anyja arcképét ábrázolják - amelyek ma nem lelhetők fel közgyűjteményekben, sorsuk, mai helyük nem ismeretes. A Tarányi József halála után Pusztaszentlászlóról Nyírlakra kerülő műtárgyakról a 19-20. századforduló éveiben, a Vasárnapi Újság 1903. évi Deák emlékszámában Eötvös Károly tesz említést, mint még ott meglévőkről. A Kehidáról eladott vagy elajándékozott bútorok közül való az a 18. századi faragott, festett, aranyozott márványlapos konzolasztal, amelyet a Magyar Nemzeti Múzeum az 1980-as évek elején vásárolt a dunántúli Botkacsalád leszármazóitól. A Botka-család több tagja - így Botka József, Zala vármegye táblabírája, első alispánja - szerepel Deák levelezésében, többek között anyagi természetű ügyek kapcsán is. A konzolasztalt a családi hagyomány Deák Ferenctől, Kehidáról származóként tartotta nyilván. Az igényes bútordarab a nagyszülők, Hertelendy Anna berendezéséből vagy eredetileg Söjtörről is származhatott.

5 Kehidáról való, s Hertelendy Anna volt eredeti tulajdonosa annak a 18. század végén készült hatfiókos magas, diófurnéros szekrénynek, amelyet Deák pesti szállodai lakásában is használt, s több leírás, ábrázolás megörökítette; ma a Budapesti Történeti Múzeum gyűjteményének része, s a Magyar Nemzeti Múzeum történeti kiállításán látható. A kehidai társalkodó, pipázó, dolgozó és könyvtárszoba berendezése a leírásokból ismert, de maguk az ingóságok nem ismertek, hollétükről nincsenek információink. Nem tudjuk a könyvtár elajándékozott darabjainak sorsát követni, a bútorok közül Deák bőrös karosszékét sem ismerjük, amelyben üldögélt fúrásfaragás közben kedvenc szederfája alatt, s amelyben 1848-ban is ült, amikor a Pozsonyba hívó küldöttség felkereste őt. Nedeczky István feljegyezte Deák jellegzetes szokását is, amely a bőrös karosszékkel kapcsolatos: „Ferenc úr folyvást hallgatott; csak morzsolta erősen a bőrös karosszék karfáját; mi később is szokása vala úgy, hogy a forradalom után egészen elkopott ennek a kedves székének a karfája. "

e Az udvarház berendezéséből érdemes még szót ejteni Deák pipatóriumáról, amelynek néhány darabját ma is őrzik gyűjtemények. Az 1832-36-os országgyűlés után képviselőtársaitól egy-egy pipát kapott, ékes faragású, ezüst kupakú tajtékpipát. Pipagyűjteményében több mint 40 lett ily módon a vármegyék vagy 5 Körmöczi Katalin: A bútorgyűjtemény In: Új szerzemények a Magyar Nemzeti Múzeumban II. Budapest. 2004. p.12. 6 Nedeczky István: ld. 2. sz. jegyzet 117. 93