A szabadságharc leverésétől a kiegyezésig. Deák Ferenc emlékezete. A Göcseji Múzeum konferenciái a Deák-évben (Zalaegerszeg, 2004)

Pap József: Kontinuitás és diszkontinuitás Magyarország vármegyei tisztikaraiban

KONTINUITÁS ÉS DISZKONTINUITÁS KÉRDÉSE MAGYARORSZÁG VÁRMEGYEI TISZTIKARAIBAN Ennek alapján is valószínűsíthetjük a közigazgatási szakembergárdával kapcsolatos felvetésünket; ennek igazolásához, vagy cáfolásához azonban még hosszas alapkutatásokat kell végezni. Tanulmányunk lezárásaként tehát megállapíthatjuk, hogy az 1850-es évek végéig jelentős kontinuitást sikerült kimutatnunk az egymást követő politikai korszakok között, cáfolni tudtuk az a feltevést, hogy az önkényuralom hivatali gárdája elkülönült volna a 48-as nemzedéktől. Az 1860-61-es választások elitváltást, a kontinuitás megszakadását eredményezték, azonban a Schmerlingprovizórium tisztikara újra kettős identitást tudott felmutatni az alkotmányos és az önkényuralmi periódusok felé. A kiegyezést követően nem történt akkora elitváltás, mint 1867-ben, azonban a provizórium tisztviselőinek a sorsát adatainkból nem tudtuk egyértelműen meghatározni. Egyébként minden időszakra jellemző, hogy a továbbszolgálás szempontjából nyitottak az adatok, ugyanis 1861 után nem rendelkezünk alapos és általános kimutatásokkal, így adataink csupán tájékoztató jellegűek. Ezt a hiányt próbáltuk pótolni két forrással, a nyugdíjazások és a minisztériumszervezés dokumentumaival. Mindkét elemzés eredménye azt a feltételezést erősítette meg, hogy azok a hivatalnokok, akikről nem rendelkezünk további információkkal, valahol megtalálták egyéni karrierjük újabb állomását és az önkényuralmi szolgálatuk miatt nem vesztették el véglegesen a bizalmat. Tehát inkább a kontinuitás, mint a diszkontinuitás jellemző a XIX. század közepének magyar hivatali adminisztrációjára, ebből a szempontból tehát felül kell bírálni a passzív ellenállás elméletét. 67