A szabadságharc leverésétől a kiegyezésig. Deák Ferenc emlékezete. A Göcseji Múzeum konferenciái a Deák-évben (Zalaegerszeg, 2004)

Pap József: Kontinuitás és diszkontinuitás Magyarország vármegyei tisztikaraiban

PAP JÓZSEF A „Bach-huszárok" képe a legfrissebb kutatások tükrében megváltozott, itt elsősorban Deák Ágnes és Benedek Gábor munkáira kell utalnunk.

10 Saját kutatásaink is alátámasztották azt megállapítást, hogy a „külföldi" hivatalnokok szerepe ugyan növekedett, de a magyarok továbbra is meghatározó elemét adták az önkényuralmi tisztikarnak. Az elvégzett elemzések tükrében a „Bach-huszár" fogalom mögött elsősorban magyar származású személyeket kell értenünk, ők azonban - más vármegyéből áthelyezettekként - szolgálati helyeiken idegennek minősültek. Az elemzett vármegyékben megjelennek ezek a „belföldi" idegenek és adataikból kitűnik, hogy ez a 6 vármegye nemcsak befogadó, hanem egyben kibocsátó is volt. A hajdani alkotmányos szerepvállalás a kinevezési gyakorlatban csak másodrangú szempontnak számított, hiszen ekkor 1848-as hivatalnokok is állásokhoz jutottak, a vezető pozíciókban pedig meghatározó maradt az 1849 előtti szolgálati múlttal rendelkezők szerepe.

11 A provizórikus időszak tisztviselőinek egy jelentős része azonban elvesztette állását, ennek okai közül a pályáztatás során támasztott magas szakmai követelményeket (felsőfokú jogi vagy közigazgatási végzettség, német nyelv ismerete) és a hagyományos élettértől távoli munkahely miatti elköltözés szükségességét kell kiemelnünk. Ez a két követelmény eleve lehetetlenné tette az alacsonyabb képzettségű, német nyelvtudással nem rendelkezők és az idősebb, kevésbé mobilizálható személyek alkalmazását. Ezen folyamatok ellenére az elemzésekből kitűnik, hogy a definitív tisztikarok meghatározó csoportját a provizóriumbeliek alkották. Az 1854-es év után tehát a kontinuitás országos szinten figyelhető meg, míg az egyes vármegyék esetében radikális elitcsere zajlott le. A két tendencia azonban csak együttesen juttat közelebb minket a valós folyamatokhoz, hiszen külön-külön egyik segítségével sem lehet leírni a Bach-korszak második felének eseményeit. (*Az ide vonatkozó, A Bach-korszak definitív időszakának tisztikarai, 1856 с táblázatot ld. az 55. oldalon. A szerk.) Heves megye kivételével minden megyehatóság vezető kategóriájának meghatározó eleme az alkotmányos hivatali múlttal rendelkező tisztikar maradt, a középvezetők és a beosztottak között azonban egyre magasabb számban jelennek meg a fiatal, hivatali múlt nélküli, a ranglétrán egyre fentebb kapaszkodó új elit tagjai. Emellett a definitív átszervezés hatására - a helyi származású tisztviselők radikális csökkenését mutathatjuk ki. Hasonlatosan az 1853-as idősíkhoz, itt is jeleznünk kell, hogy az alkotmányos szerepléshez és a továbbszolgálat pontos adatainak ismertetéséhez nem rendelkezünk megfelelő országos forrással, mivel tudomásunk szerint a Bach-korszak lezárulása után ilyen, a MOL D 188-as fondjához hasonló listát nem vezettek. 10 Deák Ágnes: „Nemzeti egyenjogúsítás." Kormányzati nemzetiségpolitika Magyarországon 1849-1860. Budapest, 2000. (A továbbiakban: Deák) 164-172; Benedek Gábor: Dzsentri és Bachhuszár. Társadalomtörténeti vizsgálatok a neoabszolutizmus- és a dualizmuskori tisztviselőkről. Kandidátusi értekezés, Budapest, 1997. 11 Deák 158-163. 58