A szabadságharc leverésétől a kiegyezésig. Deák Ferenc emlékezete. A Göcseji Múzeum konferenciái a Deák-évben (Zalaegerszeg, 2004)

Zakar Péter: Zala megye vértanúja: Gasparich Kilit

ZAKAR PÉTER nézetei is hozzájárultak. Noha a ferences renden belül sosem volt egyértelmű a megítélése, a rendi történetírók többnyire ápolták emlékét, és példaként állították olvasóik elé a hazafiság területén. A forradalom és szabadságharc 150. évfordulója kapcsán szervezett rendezvényeken és tudományos emléküléseken Gasparich tevékenysége ismét az érdeklődés homlokterébe került. 1998. október 4-én, Zalaegerszegen, a Gasparich utca és az Ola utca sarkán újra felállították az egykori perlaki obeliszk mását, amelyet Kékesi Gusztáv kőfaragó mintázott meg. Az obeliszk hasáb alakú talapzaton fekszik, melyen koszorúval övezett kereszt és kard látható. Hátoldalán olvashatóak Gasparich hagyomány szerint utoljára kiejtett szavai „Éljen és élni fog a liaza!"

101 Gasparich Kilit a 19. századi magyar függetlenségi mozgalmak érdekes, mindazonáltal szellemileg nehezen behatárolható alakja volt. Életútja jellegzetes példája annak a hatásnak, amit a jozefinista nevelés válthatott ki a kortársak egy nem elhanyagolható hányadából. Már a reformkorban országos népszerűségre tett szert új stílusú prédikációival, amelyeket nyomtatásban is közreadott. Ezekben a „korszellemnek" megfelelően a felekezeti előírásoktól elszakadva egy általános emberi morál mellett érvelt. Horvát származása ellenére a magyarosítás egyik leglelkesebb híve volt. 1848-ban a Zala megyei liberálisokkal együtt, a zömében horvátok által lakott Muraközi járásban tevékenykedett a magyar kormány, illetve Csány László kormánybiztos útmutatásai szerint. A szabadságharc alatt tábori lelkészként, különleges megbízatásokat teljesítő futárként, végül pedig századosként szolgált. Bátor ember volt, aki részt vett a harcokban, de nem ragadta el a katonákat gyakran hatalmába kerítő bosszúvágy. A világosi fegyverletételt követően sem tudott belenyugodni a vereségbe. Kapcsolatot talált az önkényuralom ellen szervezkedő magyarországi politikai erőkhöz, miközben a társadalmi igazságtalanságok hatására egyre inkább balra tolódott. A szocialisztikus tanok békés terjesztését azonban nem tudta elfogadni. Haláláig vérbeli forradalmár maradt, aki bármikor kész volt életét áldozni az általa helyesnek tartott eszmékért, a „népért", az „igazságért". Elhivatottságára jellemző, hogy a magyarországi fegyveres felkelés előkészítésével még a börtönben sem hagyott fel. A császári hatóságok is tartottak tőle, ezt bizonyírja, hogy kivégzésére rendkívüli biztonsági intézkedések közepette került sor. Gasparich Kilitet tehát jogosan vallhatja magáénak a ferences rend mellett a magyar irodalomtörténet, a 19. századi szabadelvű és egyúttal nemzeti eszmékért lelkesedő utókor, a hadtörténetírás, szűkebb pátriája: Zala megye, és a szocialista mozgalmak is. Talán ezért is olyan elpusztíthatatlan alakja történelmi tudatunkban. Az utókor mindig azt a vonását emelheti ki eszméinek, eseményekben gazdag életének, amely leginkább megfelel céljainak. Életútja a 19. században élt magyar katolikus papság düemmáiba is bepillantást nyújt számunkra. A modernizáció és a katolikus tanítás összeegyeztetése meghaladta erejét. A jövő embere volt, bár igen kétséges, hogy elégedett lett volna akkor, ha megélhette volna eszméi győzelmét. 101 A szabadságharc emlékei Zalában. Szerk.: Béres Katalin. Zalaegerszeg, 1999. 78. 32