Bíró Friderika: A szegek világa : Göcsej néprajza a 18-20. században (Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2003)

Kézműipar, népművészet

A fonóba járás a falusi társas összejövetelek egyik igen vidám formája volt. Énekeltek, meséltek egymásnak, megbeszélték mindennapi gondjaikat, így az egész falu asszonya, lánya egy egész télen át, ha kisebb közösségekben is, de együtt volt. Még a pólyás gyermeküket is elvitték a fonóba. Vitték magukkal a kendert, a rokkát, és dolgoztak. Egy szép szentliszlói fonódal is megemlékezik a fonóbeli együttlétről: „Szelliszlói menyecskék, kisangyalom, Áfonyába eljárnak, kisangyalom, Vöszi rokkát, rokkafát, Hánya alatt a pólát, kisangyalom." A jobbágyfalvak asszonyai azonban nemcsak maguknak fontak. Egy 1715-ből származó összeírás szerint a várföldei asszonyok jobbágytelkeként hat font „fonyáskötelezettség"-gel tartoztak az uradalomnak. A felgombolyított fonál már csak a szövésre várt. A kisnemesi falvakban többnyire takácsokkal dolgoztattak, de ezekben is akadt olyan asszony, aki foglalkozott szövéssel. A jobbágyfalvakban pedig maguk készítették vászonneműiket is. A család minden nőtagjának meg kellett tanulnia szőni. Gönczi Ferenc szerint Pákán, Zebeckén, Kisszigeten, Bördöcén, Dömeföldön, Kányaváron, Bánokszentgyörgyön, Várhelyen és Oltárcon, de a Göcsej melletti Hetésben is, a szegényebb sorsú lány addig nem mehetett férjhez, míg szőni meg nem tanult. A szövés szintén téli munka volt. Egy-egy asszony 16-20 rőföt is szőtt egy téli időszakban. Maguk szőtték az ágyiruhákat, térítőkét, szakasztóruhákat, törülközőket, a ruhának való vásznat, zsákokat, ponyvákat. A ruhának való és az ágyiruhavászon fehér volt, és hogy finomabb legyen, sok helyen már a 18. század végén is pamutos fonállal keverték a tiszta kenderfonalat. A terítők, szakasztóruhák, dísztörülközők többnyire hímesek voltak. Szélesebb, keskenyebb piros mintasort szőttek a fehér vászonba. A hetési szőttesek voltak a vidéken a leghíresebbek, de azért a göcsejieknek sem kellett szégyenkezniük. Itt is igen ügyesen szőtték a piros felszedett mintákat. A minták közül itt is szívesen alkalmazták a „csillagos"-t, a „lánc"-ot, a „hétcsillag"-ot, a „fogas"-t. Göcsejben állítólag a leghíresebbek a kisszigeti és zebeckei szövőasszonyok voltak, akik nemcsak a maguk szükségleteire szőtték hímes vásznaikat, hanem pénzért is dolgoztak. Nováról és a környék több falvából a módosabb parasztasszonyok velük szövették a háztartásukban szükséges vászonholmikat. Sokszor alig lehetett megkülönböztetni a parasztszőttest a takácsszőttestől. Nemcsak a sok hasonló minta, de az igényes hibátlan munka is megtévesztette a hozzáértő szemlélőt. A parasztszőtteseken többnyire a geometrikus mintákat alkalmazták, a takácsok a geometrikus minták mellett figurális motívumokat - főként egymással szembeforduló madaras mintákat - szőttek a vászonba. Göcsejből pelikános mintájú takácsszőtteseket is ismerünk, ezeket leginkább halottaslepedők végeire szőtték. A hímes, de az egyszerű szőttesek is igen nagy értéket képviseltek egy-egy parasztházban. A vásznat maguknak szőtték, vagy lányaik stafírungját állították ki belőle. Eladásra kevesen dolgoztak. A maradék türetvásznat inkább elrakták, mintsem valakinek is eladjanak belőle. A vászonnemű még ha avítt, rongyos volt is, osztozkodás tárgyát képezte, az örökségbe is beletartozott. Egy 1789-ből való leltárban, amely Kálmán Mihály hetési (Nemeshetés) nemes árváinak örökségét veszi sorba, a vászonneműket is külön feltüntetik. Az árvákra maradt többek között egy „Vánkos föl vonyott vörös hímes", egy „Parasztvánkos", egy jó „Sávolos abrosz", egy másik rongyos „Sávolos abrosz", „Négy új vászon, egy hímes, három fejér varrásos abrosz", „Három új hímes és egy varrott vánkos héj vörös", „Három vánkos Tóth hím vörös pamukos új", „Négy fölső Lepődő 2 Tóth hímes 1 fejér varásos, másik vásot", „Egy új vászon paraszt abrosz", „Három asztal keszkenyő és Negyedik sávolos, jó". Az árvák huszonkét rőf kendervásznat is örököltek. Egy másik hagyatéki leltár szintén „tót hímes lepedőt", „vánkos héj"-at, „parasztabrosz"-t, „több fölszedett rongyos abrosz"-t és „vastag paraszt vászonabrosz"-t sorol fel. Idézhetnénk tovább az összeírások adatait, hiszen mind a nemesi, mind a jobbágyi hagyatékokban sok és sokféle vászonneműt találunk. Még manapság is lehet találni a göcseji, hetési falvakban olyan családokat, ahol féltve őrzik a régi abroszokat, díszes szakasztóruhákat, de a durva fogású házivászon lepedőket is. Sok helyen ünnepi alkalmakkor felteszik anyáik, nagyanyáik díszes szőtteseit az asztalra. Az idősebbek pedig még mindig szívesebben fekszenek a régi, megszokott vászonlepedőn, mint a gyári, vékony ágyneműn. A göcseji asszonyok ügyességéről árulkodnak a hímzett vánkosok, törülközők is, de messze földön híresek voltak a fehérrel hímzett ingmellek, kézelők, kötények, fejkendők és zsebkendők is. E téren szintén a zebeckei asszonyok tűntek ki. A rózsás, fenyőágas, tulipános, rozmaringos, szőlőfejes kivarrásokat szerették leginkább. Kihímezték a vászontarisznyák tenyérnyi széles madzagját is. Erre a „darázslépes" hímet varrták. Gönczi Ferenc szerint „a Csertamelléken addig nem mehetett férjhez a leány, míg a tarisznyamadzagot koc102