Bíró Friderika: A szegek világa : Göcsej néprajza a 18-20. században (Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2003)

Irtásos földművelés

a „Rétek mellett lenek nyúló föld", a „Marsola völgy melletti föld", a „Két árok közi", a „Nemesi kert melletti" földek. A sorban a 21-dik a „Csonka hegyháti völgyre nyúló puszta vad parragh", ezt a „Kis cseresznyefai föld", a „Kerek töllesi föld", a „Fenyős közi föld" felosztása követi. A távoli földek is szétosztásra kerültek. A jegyzék így zárul: „Vannak még más helyeken lévő földek... a' mellyek már régen nem voltak használatosak, ha szántják, köztük közösen fel osztandók, a' rétek pedig, kivált valahány helyen vágynák, mindenütt... minden esztendőben használtatnak, nem közösen, hanem mérték szerént maradnak... más egyéb helyen is valahol csak találtatnak 's osztatlanul vágynák mindenik fél a' fele reá néző jussát magának fent tarthatja." A kustánszegi Németh család csak egy volt a sok közül, amelynek szétszórt, szabadon foglalt birtokainak mennyiségét, nagyságát szinte lehetetlen áttekinteni, de a jobbágyföldek elaprózódott darabjain is nehezen lehetett eligazodni. így nem csoda, hogy vidékünkön még a múlt század derekán is nehéz feladatnak bizonyult a paraszti birtoknagyságok pontos megállapítása. A 18. századi Mária Terézia-féle úrbérrendezés alapján Zalában egy telkes jobbágyra 0,48 egész telek jutott, ami majdnem 14 hold telekátlagot jelentett. Ismeretes az is, hogy a paraszti sorban élő kisnemesek, akik „nemritkán más nemesi birtokosnál jobbágyteleket használó kurialisták voltak", legtöbbször jóval kevesebb földdel rendelkeztek, mint a jobbágyok. „Birtokuk egyre kisebb darabokra hull szét, teljes elszegényesedésük ez idő tájt válik jellemző kortünetté" - írja Felhő Ibolya. Simonffy Emil történész tett elsőként kísérletet arra, hogy megállapítsa, mennyi földdel rendelkezett a göcseji parasztság a 19. század második felében, a polgári korszak kezdeti szakaszában. Mivel Göcsej sohasem alkotott közigazgatási egységet, a vizsgálódást a megye egész nyugati részére kiterjesztette. A felmérést az 1935-ben érvényben lévő közigazgatási beosztás szerint az alsólendvai (lenti), letenyei, novai és zalaegerszegi járásokra és Zalaegerszeg városra terjesztette ki. Ez a terület Nemeshetés kivételével magába foglalja az egész Göcsejt. A vizsgált nyugat-zalai terület 307 ezer kat. holdat foglalt magába, ebből a Gönczi által körülhatárolt göcseji rész 161 ezer kat. hold. Göcsej lakossága 1869-ben 38 ezer (Nyugat-Zaláé 75 ezer), 1930ban 73 ezer (Nyugat-Zaláé 135 ezer) fő volt. Összefoglalva a megyei és a göcseji művelési ágak arányát, a számítások szerint „Göcsej nagyobb részét foglalta el a szántóföld, nagyobb volt a kert, valamivel kisebb a rét és jelentősen kisebb a szőlő aránya, mint a megyében". „Ez a négy intenzív művelési ág az összterület 59 százalékát tette ki, a legelő és az erdő 37 százalékot. A kis- és középnemesi falvakban viszont majdnem 70 százalékot ért el az intenzív művelési ágak területe, a szántó aránya is 52-55 százalék. Ezzel szemben az Eszterházy földesuraság alá tartozott falukban 49 százalék az erdő és 29 százalék a szőlő" - idézzük Simonffy Emilt. A parasztság egyéni földbirtokait vizsgálva arra a következtetésre jut, hogy a kis- és középnemesi falvakban a „földterület egynegyedét elfoglaló legelő erdő nagy része is egyéni kistulajdonban volt", míg ezek a jobbágyfalvakban a földesuraság tulajdonát képezték. A vizsgálat azt is megállapítja, hogy Göcsejben csak az „összterület 32 százalékát bírták az 5-50 kat. hold közötti földterülettel rendelkezők, 15 százalékot az 1-5 holdasok és 3 százalékot a kisebbek". A számításokból az is kiderül, hogy „Göcsejben tulajdonképpen hiányzik a gazdagparaszti réteg, és igen jelentős a középbirtokosság. A törpebirtokosság nagyobb súllyal jelentkezik a kis- és középnemesi falvakban". Nyugat-zalai területünkön a föld minősége lényegesen az országos átlag alatt maradt. Az úrbérrendezés során itt a földeket a II. és III. osztályba sorolták. A legrosszabb minőségű földek a szegek lakóinak jutottak, hiszen ők az utolsó betelepülők lévén, a mások által messze elkerült, legrosszabb feltételeket nyújtó területekre kerültek. Az apró parcellákon gazdálkodó, és még a múlt század második felében is irtásos-parlagoló földművelést folytató kisnemesi gyökerű parasztság csak a saját szükségleteit elégítette ki. Ez az önellátó életforma adhat magyarázatot arra is, hogy a szegek lakói jóval gyengébben gazdálkodtak, mint a jobbágyfalvak parasztsága, hiszen annyit termeltek csak, amennyi saját maguknak kellett. A jobbágyfalvakban azonban a „birtokrendezések is általában előbb folytak le... mint a kis- és középnemesi falvakban, és ezekhez viszonyítva a gazdálkodáshoz kedvezőbb parcellaviszonyokat is eredményezett a volt jobbágyok számára". A kedvezőbb viszonyokat élvező jobbágyok pedig nagyobb szorgalommal és nagyobb munkaintenzitással dolgoztak, és így jobb eredményeket értek el. Ennek ellenére megállapítható - akár a szegek vidéke, akár a jobbágyfalvak gazdálkodását vizsgáljuk -, hogy „inkább a földbirtok elaprózásának, mint felhalmozásának tendenciája figyelhető meg". És még 1935-ben is „igen kevés paraszt rendelkezett akkora földbirtokkal, hogy azon kapitalista módon gazdálkodó »életképes« mezőgazdasági kisüzemet kialakíthasson". Göcsej földművelése kapcsán azokat a hagyományos formákat kívántuk bemutatni, amelyek még a múlt század végén is jelentősen meghatározták a vidék paraszti gazdálkodását, és még századunk elején is befolyásolták modern irányba történő fejlődését. 78