Bíró Friderika: A szegek világa : Göcsej néprajza a 18-20. században (Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2003)
Az otthon és a család - Szobák
102. Az előző lakóház alaprajza. A rajzon jól látható a szobai bútorok elrendezése. földből rakott, döngölt, vagy téglából épített, fehérre meszelt kályhaalapon álló tálas és táblás kályhák szögletes vagy hengeres cserépkályhák barna, zöld, kék színben pompáztak, és amelyiknek még cifra koronája is volt, valóban a szoba legrangosabb darabja lett. Láttuk, hogy a kályhák a 16. századtól már nemcsak a nemesi, de a paraszti lakóházakban is megjelentek. Mázatlan (vörös) és mázas kályhákról írtak a vagyonleltárak. Ezeket a cserépkályhákat a 19. század derekáig a fazekasok készítették. A tálas csempék formáját korongozva, a lapos táblákat és a díszeket fából faragott dúcokba, formákba nyomkodva, simítva vagy agyaglapból kivágva állították elő. A dúcokból kiborított táblákat száradás, égetés után mázazták a kívánt színre. A Zala megyei fazekasok 1723-ból származó árjegyzékeiből megtudjuk, hogy „egy vörös közönséges Kálho" 1" dénárba került. A legnagyobb kályhának fölrakásáért 60 dénárt, kisebb kályhának fölrakásáért 40 dénárt kellett fizetni. Egy zöld mázas közönséges, táblás kályha föl rakással együtt 8 forintba került. 1775-re a termékek ára emelkedett, de összetételük változatlan maradt. 1813ban szintén mázas és mázatlan kályhák árait sorolják fel az árszabások, de ezekben külön megjegyzik, hogy a kályhadísz a „mázos" és „mázotlan Tsipke" mennyibe kerül. Ezek alapján arra lehet következtetni, hogy a koronás kályhák a 19. század elején kerültek be a paraszti lakóházak szobáiba. A bútorok elrendezése a hagyományos, ún. sarkos elrendezési formát követte mindaddig, míg az új divat ezt föl nem borította. Nézzük hát, hogyan is alakult a kályhás-szobás lakóházak berendezése a 18-19. században. A szoba bútorzata kevés és egyszerű volt. Az utca felőli ablakszegletben állt az asztal. A szobai asztalok már igényesebb kivitelben készültek, mint a füstöskonyhák „gyalulatlan" asztalai. A tölgyfából, diófából, hársfából előállított asztalok készítői helybéli faragóemberek vagy asztalosok voltak. Gelsén 1767-ben egy vagyonjegyzékben „egy közönséges asztal köröszt lábakra hársfából nyolez személyre való" szerepel. A listán megjegyezték, hogy ez „molnár munka". Más forrásokból is tudjuk, hogy a molnárok jó faragóemberek is voltak, és nem egy esetben készítettek bútorokat. Andráshidán 1774-ben „diófa asztal Töllfa kereszt lábokra fiával" került összeírásra. 19. század eleji jegyzékekben „Körtvélyfa asztal"-ok, „diófa asztal"-ok, „fenyőfa asztal"-ok szerepelnek. Számos esetben találkozunk esztergált lábú, vagy faragott lábú asztalokkal, kihúzós lapú, kerek lapéi, ún. „kerekes", kisebb-nagyobb asztalokkal is. 1760-ban a Zala megyei árszabás szerint „Közönséges fias Asztal legh nagyobb Tisler deszkájából" 1 forint 25 dénárba került, ennyi volt egy „Négy Szegletéi hársfa asztal olasz lábokra" is, de egy „Tizenkét Emberre való Kerekes asztal esztergálozott 103. Táblás kályha. Letenye, 1980. 104. Szemes kályha Csődén, 1960. 59
