Bíró Friderika: A szegek világa : Göcsej néprajza a 18-20. században (Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2003)

Az otthon és a család - Konyhák

paraszti építkezését és konyhakultúráját. Csak a 19. század közepétől vett nagyobb lendületet a térség falvaiban a füstöskonyhák megszüntetése. Legtöbb esetben - mint a már jól ismert bagladi házban is történt az agyagkemencéket lebontották, s helyettük zárt kéményes tüzelőberendezéseket, ún. tűzhelykombinátokat építettek. A téglából épült szögletes, ún. mászókéményes kemence többnyire a konyhasarokban átlósan foglalt helyet. Magas volt, néhol elérte a mennyezetet is. A kemence mellett rendre megépült a sütő, a tűzhely, a katlan, ezek valójában egy tömböt alkottak, s közös volt füstelvezetőjük is. A központi építmény a kemence volt, ajtaja reteszes vasajtó, hőfokát különböző szabályozókkal lehetett irányítani. Kimélyített aljában fát halmoztak fel. A mellette emelkedő jobb oldali falsíkot katlan foglalta el, amelynek füstvezetője maga is felnyúlt a mennyezetig és mint kémény haladt tovább. Ide szolgált minden más füstvezeték is. A kemence bal oldali részén, a falak mellett húzódott a tűzhely, amelynek két része volt: egy alacsony, lapos felület, a platni, amin főztek és a redli, a vas sütő és vízmelegítő, ez utóbbit általában a kemence mellé egy, a mennyezetig érő magas építménybe szerkesztették be. A redli igen szép része az effajta kemencének, kimunkált vasszerkezet, külsejét gyakran míszes kovácsmunka díszítette. Az ilyen jól felszerelt tűzhely sütőkemence-katlan együttes igen megemelte a konyha színvonalát, tökéletesen szolgálta a kényelmes sütést-főzést. Ezeket a kemencéket fehérre meszelték, vasrészeit s rézvereteit a gazdasszonyok állandóan tisztították, fényesítették. Módos parasztcsaládok megengedhették maguknak azt is, hogy mennyezetig érő tűzhelykombinátjukat kicsempézzék. Mások lebontott szobai cserépkályhájuk csempéit építették be a konyhai rakott tűzhelyek falába. Konyhák A füstösházak és füstöskonyhák agyagföldből épített kemencéiben, a kemencepadkákon s a katlanokban évszázadokon át azonos módon folyt a sütés, a főzés, a vízmelegítés. Ha egy kemencébe befűtöttek, vagy az előtte lévő padkán tüzet gyújtottak, olyan nagy füst volt a konyhában, hogy szinte alig lehetett látni tőle. A füstöskonyhát sűrűn megülő füst azonban egy idő után felszállt, s alatta tiszta lett a levegő. A régi öregek sokszor elmondták, hogy ilyenkor a füst alatt meghajolva jártak és dolgoztak. A tüzet a kemencepadkán gyújtották meg, az asszonyok kis kupacokba rőzsét, faháncsot raktak, közibük 1-2 szál gyantás fát tettek. A vékony, rövid fenyőhasíték gyorsan lángra kapott s ettől a pattogó, sercegő gyújtóstól könnyen meggyulladt még a vastagabb fa is. Az égő gyanta kesernyés, csípős illata sokáig terjengett a konyhában, sűrű kormos füstje az ajtón s a falba vágott nyílásokon húzódott ki a szabadba. A maradék füst a mennyezet felé szállt s ott megállapodva maga alá engedte a főzőasszonyokat. A főzés, sütés még a 18. század végén is leginkább cserépedényekben történt. Ritka kivétel volt a lábas vas serpenyő és csak a módosabb paraszt háztartásokban és kisnemesi konyhákban fordidt elő a hússütő vas rostély. Nagy, szűkfenekű főzőfazekak kerültek elő a Csesztreg közeli Mihon faluban végzett ásatások során. A 16. századi edények formája sok hasonlóságot mutat a közeli Velemér-völgyi fazekasközpont régebbi és későbbi termékeivel. A mihoni fazekak füstös alja és oldala arra enged következtetni, hogy ugyanígy főztek bennünk, mint a későbbi időkben a nyílt tűzhelyeken. Vagyis a kemencepadkára állítva parazsat húztak 89. Füstöskonyhás ház tornáca, Bucsuszentlászló, 1953. 52