Bíró Friderika: A szegek világa : Göcsej néprajza a 18-20. században (Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2003)

Az otthon és a család - Kemencék, kályhák

követő városias ízlésvilágot tükrözi. A gyári termékek és az új, modernebb vásári áruk mellett még megférnek a korábbi időszak megbecsült bútorai, tárgyai, de az ajtóból betekintő múzeumlátogató is tudja, hogy egy-két évtized múltán ezek is eltűnnek a falusi lakásokból. Természetesen ezt a polgárosodó életformát, városiasodé kultúrát nem egyszerre, és nem mindenütt vették át a falusi társadalom egyes rétegei. Nem mindenki tudott könnyen szakítani a hagyomány és a paraszti élet generációkon át örökölt kötöttségeivel. Részben anyagi helyzetük, részben szerényebb életmódjuk késztette a családokat a régi szokások megtartására. Nemcsak a Zala megyéből érkező látogatónak ismerős és otthonos ennek a Bagladról származó háznak a szobája, s nemcsak a dunántúli asszonyok tudnának könnyen eligazodni a konyhában s a kamrában. A más tájakról jövők is ugyanezzel az érzéssel nézhetik a kiállítást, hiszen ez az a korszak, amikor sorra eltűnnek a lakásokból a táji sajátosságokat jelző és meghatározó bútorok, textilek, használati tárgyak. Megindul a lakásbelsők uniformizálódása és egyre inkább csak az egyéni lehetőségek és a sajátos ízlések teszik különbözővé a falusi-városi otthonokat. A mai 70-80-as évesek fiatalkori világa ez. Egy korábbi időszak, a 19-20. század forduló éveiben divatos paraszti otthonok lakásbelsőit érzékelteti a másik két zalai ház berendezése. A cserépkályhák, az ácsolt és festett ládák, a díszes ládasublót, a faragott székek, a piroshímes szőttesabroszok, a cserépedények, a fonott terménytárolók már valóban a zalai tájak népművészetének jellegzetes jegyeit hordozzák. A múzeumi füstöskonyhák pedig tényleg utolsó hírmondói a Dunántúl nyugati sávja ház- és konyhakultúráját évszázadokon át uraló régi tüzelőberendezéseknek. Hogyan éltek régen a sövényfalú házak kis szobáiban? Hogyan főztek, ettek a boronaházak füstöskonyháiban? Milyenek voltak a száz-kétszáz évvel ezelőtti parasztlakások? Régi időkbe kell tehát visszatekintenünk, ha a hagyományos paraszti lakások bútorait, tárgyait akarjuk megismerni, s a jellegzetes zalai paraszti lakáskultúra és életforma változásainak folyamatát átlátni, állomásait számba venni. Kemencék, kályhák A 19-20. század fordulóján még a nagyon idős emberek közül is kevesen tudták, vagy emlékeztek arra, hogy akár a Göcsejben, akár a megye más vidékein egykor léteztek olyan házak, amelyeknek nem volt szobája. „Nagy konyhában laktak az emberek" - mondták az emlékezők, vagy arról beszéltek, hogy hallották „egy szobában laktak, s ott volt a kemence is". Ma már nehezen tudjuk elképzelni, hogyan lehetett élni egy olyan helyiségben, amelynek kemencéje egyaránt szolgált fűtésre, főzésre, sütésre, miközben a kemence nyílásából, vagy a tüzelőpadkáról felszálló füst ott gomolygott a bútorok között, s a lehulló koromszemcsék rátelepedtek emberre, az edényekre, ételre. Pedig a 19. század eleji leírások nemcsak arról tanúskodnak, hogy ,,a' régi lakások tsupán tsak egy tágas konyhábúl állottak a'mellyet szoba gyanánt használtak", hanem arról is, hogy a Göcsej és Hetés vidékén túl a Dunántúl egész nyugati sávjában - igaz már csak elvétve - még a 18-19. század fordulóján előfordult ez a háztípus. A nyugat-dunántúli füstösház egykori meglétére sok adat utal. Egyik legrégebbi írásos forrásunkból a Vas megyei Körmend mezőváros 17. századi lakásviszonyait ismerhetjük meg. Ebből megtudhajtuk többek között azt is, hogy a lakóházak 17%-ának „füstös-szobája" volt. A Vas megyei Őrség és környéke paraszti lakóházairól az 1800-as évek elején élt híres tájleírók (Nemesnépi Zakál György, Plánder Ferenc, Benczúr János, Kossits József) számolnak be először. A füstösházakra vonatkozó adataik azonban a göcseji állapotokat is tiik81. Füstösház Sarvalyon (15. sz. ház). Rekonstrukció. 47