Bíró Friderika: A szegek világa : Göcsej néprajza a 18-20. században (Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2003)

Falu és társadalom

s néha a marhákról is megfeledkezve madarásztak, vadásztak, ágakat vágtak, faragtak, vad gyümölcsöt szedtek. A községi kanász őrizte a disznókat. Volt olyan falu, ahol 8-10 kanászt is tartottak. A módos gazdák külön kanászt fogadtak. „A közös kanász kommenciós volt - írja Gönczi - járandóságát négy ízben (fertálykor) vetik ki, a sertések száma szerint, pénzben és terményben, néhol kenyérben és tojásban." A juhászok vagy birkások rangos tagjai voltak a falu pásztortársadalmának. „Általában 8-9 közönséges gazda tartott egy juhászt, kinek szintén volt birkatartási joga. A »tartásos ihász« kosztot, gabonát és szabad legeltetést kapott. Birkái együtt jártak a gazdáéival. Az ilyen tartásos ihászok közül az öreg bojtár 30-60 s a bojtár 20 darab juhot tarthatott a maga részére. A göcseji juhászok Szent Vendel napján Milejen tartották a búcsújukat. A juhászbúcsúra messze földről összeverődtek a juhászok. Nagy zászlójuk volt Szent Vendel képével" - olvashatjuk egy leírásban. A 19. század végén a juhászat megszűnt, de a búcsú továbbra is megmaradt. A helybeliek mai napig tartják. A juhászok régi zászlaja a mileji templomban látható. Ezek a pásztoremberek mindig elkülönültek a falvak paraszttársadalmától. Büszkék és rátartiak voltak. Mulatságokban félrehúzódva, külön csoportokban szórakoztak. Nem vegyültek a többiekkel. A jobbágyfalu társadalmának belső életét, a falu önkormányzatát a falusi bíró igazgatta. Körülötte az esküdtekből alakult a tanács, a jegyzővel. A bírót és az esküdteket a falu jobbágyai közül választotta a faluközösség. Megbízatásuk egy évre szólt. A falu önkormányzatához tartozott a falu javainak gondozása és megtartása; a bíró szedte be az adót; ő osztotta be jobbágytársait robotra; felelős volt a közbiztonságért; ítéleteket és parancsokat osztogathatott. Fizetése kevés volt, de megbízatása idején nem kellett adót és dézsmát fizetnie. Kisebb ügyekben büntethetett. A nagyobb peres ügyek az úriszék elé kerültek, súlyos esetekben a vármegyei bíróság döntött. Azokban a falvakban, ahol kisnemesek és jobbágyok együtt éltek, a jobbágyok bírója a nemeseket képviselő főesküdt alárendeltje volt. A jobbágybíró nem szólhatott bele a nemesek dolgába. Nemeshetésen a zselléreknek is külön bírójuk volt. A reformáció óta a faluközösségeken belül kisebb, de igen jelentős demokratikus önkormányzati szervezet volt a protestáns egyháztanács, a presbitérium. Elén az elnök, a mindenkori lelkész állt, tagjai a gondnok vagy gondnokok és a presbiterek voltak. Számuk a református egyházközösség létszámától függően változott. Kisebb gyülekezetekben 5-6, nagyobbakban 10-15 tagja volt az egyháztanácsnak. A tagokat mindig a falu értelmesebb, olykor tehetősebb férfi tagjaiból választotta a presbitérium. A választás mindig szavazással történt. A presbiterek tisztségüknél fogva beleszóltak az egyházi vezetés ügyeibe, jelentős, esetenként döntő szerepük volt az egyházközség irányításában, de a lelkészválasztásban is. Fontos tisztséget töltött be a gondnok, a kurátor. O volt felelős az egyházközség vagyonának rendben tartásáért, ő szedte be az egyházi adót, s a lelkésznek járó természetbeni járandóságokat. Gondoskodnia kellett a templom, a paplak, esetleg az iskola karbantartásáról, működésük feltételeinek biztonságáról. A presbitérium minden tagjának kötelessége volt az egyházi normák szellemében őrködni az egyházközség közerkölcsei fölött. A faluközösségen kívül más csoportulások is alakultak. Ilyenek szerveződtek a szőlőhegyeken. A szőlőhegyeken - akár nemesi, akár jobbágyi falvakhoz tartoztak - a hegyközségi szervezet törvényei érvényesültek. A hegyközségek elsősorban a faluközösség tagjaiból, más távolabbi falunak jobbágyaiból, sőt nemesekből és polgárokból tevődött össze. A hegyközségi szervezet szigorú rendtartás szerint működött évszázadokon keresztül szinte az 1940-es évek közepéig. A hegyközségi rendeletek többször változtak ugyan, de mindig a századokon át kialakult hagyományokhoz igazodtak. A régi időkben a hegyközség tagjai hegyvámot fizettek a földesúrnak. Ebergény tipikus hegyközségi falu volt, lakói a szőlőhegyen laktak. Több más falubeli parasztgazda (extraneus) is birtokolt szőlőt a hegyen. A termésből tizedet, egy csibét és egy kappant adtak hegyvámként. A hegyközség élén a hegybíró vagy a hegymester állt. O ítélkezett a szőlőperekben, ellenőrizte a hegy rendjét, ő határozta meg a szüret kezdetét, de ő fogadta föl a szőlőpásztorokat is. Több helyen a hegymestert 6-12 esküdtből álló elöljáróság segítette 158. Pásztor Fenékpusztán 1908-ban. munkájában. 111