Bíró Friderika: A szegek világa : Göcsej néprajza a 18-20. században (Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2003)

Kézműipar, népművészet

Novának híres fazekasipara volt. Évtizedeken keresztül készítették a szebbnél szebb edényeket, de kezük alól szép dísztárgyak is kikerültek. Vaska Miklós Nováról írt munkájában a Rituper, a Német, a Beke, a Magyar és a Varga családokat emeli ki, akik minden olyan fazekasárut elő tudtak állítani, amire a falusi lakosságnak szüksége volt. A cserép tintatartókat, lábasokat, szűrőket, korsókat, fazekakat szívesen vásárolták tőlük, de a polgárosodó parasztok háztartásába a virágvázák, tortástálak, gyertyatartók, lámpák is az ő termékeik közül kerültek be. Az 1920-as években épült cseréptetős házakra Rituper Kopsi József érdekes állat- és ember alakú csúcsdíszeket is készített. Az edények formája változatos és egyszerű volt. A díszítés egy-egy virágágra, levélindára korlátozódott. A megyében a parasztfazekasok körében nem alakult ki egységes, „zalai" vagy „göcseji" fazekasmesterség sajátos, regionális stílus. Kerecsényi Edit szerint ennek az a magyarázata, hogy sok „paraszti fazekas", aki még a 19. század második felében szinte ellepte a göcseji falvakat, inkább a maga egyéni ízlése szerint dolgozott, és így a tárgyak formája, alakja, díszítése is szinte faluról falura változott. A sok tejesfazékért, a „bugyigás" korsókért, kisebb-nagyobb főzőfazekakért, kalácssütőkért, cseréppoharakért a fazekasok leginkább gabonát kaptak cserébe. Általában annyit, amennyi egyszer-kétszer az edénybe fért. Voltak olyanok is, akik korsóikat borért cserélték, mások pénzért árulták. Messze földön híresek voltak a vétyemi üveghuta termékei. Szinte alig volt olyan göcseji parasztház, amelyben ne akadt volna egy-egy szép formájú pálinkásüveg vagy vastag talpú, egyenes falú boros- és pálinkáspohár, de Vétyemen készültek az üvegmécsesek és az ablaküvegek, a különféle kocsmai edények is. Az üveghutát 1806-ban alapította Vajta Ferenc. Az üzem 1877-ig működött. „A huta legnagyobb számban megmaradt - ezért legismertebb - termékei az ún. parasztüvegek. Ezek nem készítőikről, hanem használóikról kapták nevüket." A poharak és pálinkásüvegek mellett itt készültek a nagyméretű, zöldes színű tárolóedények, befőttes és ecetesüvegek, de itt fújhatták a jellegzetes „ejtett vállú", hosszú nyakú, karcolt díszítésű kortesüvegeket és esküvői üvegeket is. A színes talpas poharak, kancsók, vázák inkább a polgári otthonok tárgyai lettek, de egyházi célra is készültek itt üvegedények. A gyorsfolyású vizek mellett épült malmok már a középkorban behálózták egész Zala megye területét. A 16. századból hiányosan és töredékesen fennmaradt források azt mutatják, hogy a megyében már feltűnően sok malom működött: „A Zalán Lövőtől Bérig több mint 40, a Kerkán 90, az Egregyen 20, a Lendván 20, a Kanizsa vizén 20, összesen tehát kb. 200 malmot számolhatunk össze" - Holub József számításai szerint. A göcsejiek a Zala, a Kerka, a Cserta és a Válicka mellett épült malmokba jártak a gabonát őröltetni. A 18. század eleji adóösszeírásban például Bánokszentgyörgyön, Karácsonyfán, Pákán, Szentliszlón, Várföldén egy-egy, Lentikápolnán három malmot sorolnak föl. Ennél viszont jóval több volt a malmok száma, mivel csak a közterheket viselő tulajdonosok malmait vették számításba az összeírok. 1900 körül Göcsejben 108 malom működött, ezenkívül Zalaegerszegen hat malom állt. A malomtartás joga a földesurakat illette, akik azonban a jobbágyaiknak vagy vállalkozó idegeneknek adták bérbe a malmot. A malom jól jövedelmezett mind a földesúrnak, mind a molnárnak. Lentikápolnán 1720ban feljegyezték, hogy „van itt három malom a Kerkán, különböző lakosok birtokában, az első évente 4, a második 5, a harmadik 6 forintot jövedelmez". 1728-ból pedig már a következőt közölték Lentikápolnáról: „van 3 úradó alá eső malom, az első két kerékre jár Kerkán, ez egy barabási, egy reszneki és egy redicsi lakosé, 50 forintot jövedelmez. A második szintén 2 kerekes, ugyancsak a Kerkán van, ez Kósa Miklósé és Kaszás Mihályé, 40 forintot jövedelmez. A harmadik 1 kerékre jár, két helybeli, egy mumori és egy tottfalusi lakosé, 10 forintot jövedelmez." Ha földesúr volt a tulajdonos, a molnár részt adott neki a jövedelemből vagy bért fizetett. A molnárok a céhes világban céhbe tömörültek, és szigorú rendtartás mellett dolgoztak. Állandó ellenőrzés alatt álltak, s bármilyen rendellenesség esetén pénzbüntetést fizettek. A malomház a folyó vagy patak partjára épült, csak a malomkerék ért a vízbe. Az épület a falu, a vidék jellegzetes építési anyagát stílusát követte, így sövényből, faboronából vagy vastag deszkapallóból, esetenként kőből, téglából épült. Ebben volt a malom őrlőszerkezete, amelyet a hatalmas tölgyfából készült kerék 253. Malomábrázolás, Szentgrót (Zalaszentgrót), 17. század. 104