Bíró Friderika: A szegek világa : Göcsej néprajza a 18-20. században (Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2003)
Táj és történelem
nehezítették. A Kerkán, a Zalán erős fahidak íveltek át, amin szekerekkel is lehetett közlekedni. Esős, rossz idő esetén azonban az anyagos földutak járhatatlanok voltak. A dombokat borító hatalmas erdők faállománya igen változatos. A különféle fafajták már a régmúlt időkben is léteztek területünkön, de arányaik változtak a századok folyamán. A Göcsej erdeiben nőtt fafajtákról már a középkortól vannak ismereteink, ezekről részben a ma is élő földrajzi nevek, részben a középkori írásos források számos adatot megőriztek számunkra. Csonkahegyhát határdűlői között például ott találjuk a „Nyáros"-t, a „Ritka tölles"-t, a „Gesztenye hegy"-et, a „Magyaros"-t, Kustánszegen a „Gyertyán-ági rét"-et, a „Kerek-töllesű"-t, a „Bükfaji hegyhát"-at, Becsvölgyén a „Nyíres"-t, a „Nyáros dűlő"-t, a „Berkenye faji dűlő"-t, de van „Körös fenyves", „Bodzásvölgy", „Kis-cser", „Cseresznye-parti oldal", Szentkozmadombján „Rekettyés". Szinte nincs olyan falu, amelynek határában valamelyik dűlőt, dűlőrészt ne egy-egy fafajtárói neveztek volna el. A középkori határjárások irataiból pedig kitűnik, hogy a legtöbb erdőben bükk- és a tölgyfa nőtt, de a cser-, a gyertyán-, a hársfát is említették. Területünkön a középkort követő századokban is a bükk és a tölgy játszott vezető szerepet, annak ellenére, hogy a földrajzi nevek között a bükk mellett a fenyőfával kapcsolatos nevek kerültek többségbe. A dombságokat ma is bükkösök jellemzik, de a középkori nagy tölgyesek helyére már fenyvesek nőttek. Ez a változás a földművelés következménye. Mint majd a későbbiekben látni fogjuk, a térség a parlagoló irtásos gazdálkodás övezetébe tartozott. A régi irtások nyomai a mai napig láthatók. Plánder Ferenc így jellemezte a tájat a 19. század elején: „Van szép szőlő hegye, közép termékenységű tágos mezeje, kristály vizű forrásokkal bővelkedő buja rétjei, és mintegy 9000 holdra kiterjedő mindennemű fákkal bujálkodó rengeteg erdeje, mellyben különféle vadak, különösen számos őzek, nagyobb alkotású nyulak tartózkodnak, és a Gombának minden neme bőven meg terem. Ezen szélesen kiterjedő erdőnek közepén lévő egyik hegyháton... száz esztendős bükkös emelkedik az ég felé... A gyümölcsből Göcseit szinte dúsnak lehet mondani, terem itt válogatott nemű jó ízű nyári és téli alma, körtvély, a' baracknak sokféle fajtái, nagy mennyiségben dió, és kivált szivva..." „A jövendővel 's onokával mint sem törődő birtokos Göcseinek északi részén erdejét már annyira kipusztította, hogy mostanság ott, honnét nagy attya épület fáját hordotta, konyháját tűzifával ellátta, egyedül néhány nyír és gyalog fenyő bokrokat láthatni, de mind e' mellett is Göcsei még soká nem lát fából szükséget." Az itt leírt természeti viszonyok alapján fogalmat alkothatunk arról, hogy az előnyös adottságok mellett milyen sok gondot és nehézséget is okozott a víz, a láp, a domb, az erdő az ide települőknek. A völgytalpakat az áradás veszélye, a fennsíkokat, dombtetőket a vízhiány tette megtelepülésre alkalmatlanná. A rossz, terméketlen talaj, a terepadottságok, az erdők nem kedveztek a földművelésnek, a nagy kiterjedésű erdők és legelők az állattartás kibontakozását segítették elő. Az erdők és vizek kínálta egyéb lehetőségek (gyűjtögetés, halászat, vadászat) pedig megkönnyítették a megélhetést. Zala megye általunk vizsgált vidéke az időszámítást megelőző és az azt követő évszázadokban többé-kevésbé folyamatosan lakott terület volt. Zala megye régészeti feltárása a 19. század 90-es éveitől csak bizonyos fokú, kisszámú leletmentésre, kisebb-nagyobb feltárásra korlátozódott. A feltárt szórványleletek, kőeszközök, kerámia töredékek azt mutatják, hogy a neolitikum népessége a göcseji területeken kedvező feltételeket találhatott a megtelepedésre. A közel száz lelőhelyet kimutató őskori kataszteri térkép meglehetősen sűrű településhálózatra utal. A szegek vidékén végzett terepbejárások vizsgált leletei alapján feltételezhetjük, hogy a szálláshelyek a nyílt völgyek nehezen védhető lapos dombjain helyezkedtek el. Igen jelentős késő rézkori emlékanyag került elő az ötvenes években a becsvölgyi őskori telepből. A nagyméretű és díszes őskori álló szoborból ránk maradt töredéket a becsvölgyi női idolként emlegetik. Ebből az időből származnak a Göcsejtől távolabb fekvő Csáfordon talált anyagkorongok is. A későbbi őskori kultúrák népessége sem hagyta lakatlanul a megye területét. A kora és késő bronzkori időkből és a vaskorból való leleteink azt mutatják, hogy ha csak foltokban is, a terület végig lakott volt. 5. Régi göcseji út. Böde, 1958. 9
