Központok a Zala mentén. Katalógus (Zalaegerszeg, 2002)

Redő Ferenc: Salla, a római kori központ

SALLA, A RÓMAI KORI KÖZPONT Különösen érdekes, hogy a kerámialeletek között viszonylag sok a bekarcolt névfeliratot tartalmazó edény. Ezek a karcolatok azért készülnek, hogy saját használatú ivó-, vagy evő-edényét tulajdonosa meg tudja különböztetni a többiétől. Ennek egyéni háztartá­sokban nagy szerepe nincs, hiszen ott csak a legköze­lebbi család tagjaival eszik együtt az ember. Nagyobb közösségben, egy gazdagabb villa személyzetével kap­csolatban, akik nem vezetnek külön háztartást, sokkal érthetőbb ez a jelenség. Az üzlet jól mehetett, mert a Kerka és a Cupi patak közötti területen kb.700 m hosszan találunk római ko­ri leleteket. Az iparral, és ezzel összefüggésben keres­kedelemmel foglalkozó lerakat számára fontos volt, hogy a Borostyánkő útra települhessen. Ezért a markomannok támadását nem kerülhette el, mint visz­szavonultabb alsórajki társa. A barbár csapatok kiveré­se után azonban újjáépítették a települést, és а Ш. szá­zad 30-as éveinek végéig bizonyosan lakták. A territórium két villatelepülése egyaránt Domitianus uralkodásának idején jön létre, azaz akkor, amikor Sallában megindul a polgári élet. A katonaság elköltözése, és a civil fejlődés lehetőségének híre - úgy tűnik - szélesebb körben elterjedt (esetleg terjesztették is!), és így az itáliai vállalkozók betelepülése érzékel­hető a territóriumon. A mezőgazdasággal foglalkozó nagybirtok elszigeteltebb központja itáliai ízlésről, és luxusról tanúskodik. Az útmenti iparos-kereskedő vál­lalkozás, melynek életkérdés a térség vérkeringésében való részvétel jobban ki van téve a változások pozitív és negatív hatásainak is. A fejlődés megtorpanása, a válság jelei és okai Visszatérve Salla fejlődésére, melyről virágzása csúcspontján fordítottuk figyelmünket a környező tele­pülésekre, meg kell állapítanunk, hogy abban már Hadrianus uralkodásának ideje alatt is megtorpanás ér­zékelhető. Mivel ez a megtorpanás nem erőszakos cse­lekmények következménye, hanem a provincia gazda­sági súlypontváltozásaira vezethető vissza, a leginkább az éremforgalom alakulásában tapasztalhatjuk. 118-tól a markomann háborúkig nincsenek nagyobb csapatmozgások a Pannoniában. Domitianus és Traianus háborúi stabilizálták a birodalom határait, a Dunántúl fokozatos romanizációja megtörtént, a kato­nai táborok láncolata végig követi a dunai limest, fej­lődésnek indultak a legkeletibb pannóniai települések is. Ez provincia-szerte a nyugodt gyarapodás időszaka. Salla fejlődésében ezzel ellentétes folyamatot ta­pasztalunk. Alig jutott el a városi rang elnyeréséig, szinte ugyanabban a pillanatban lassú hanyatlásnak in­dult, ami Hadrianus uralkodásának vége felé, а П. szá­zad középső harmadában már érzékelhető az éremfor­galom alakulásában. Ennek a hanyatlásnak azonban a provincián belüli okai vannak. Pannónia maradéktalan birtokbavétele felértékelte a dunai limesnek az Alfölddel, a szarmata barbaricum­mal határos szakaszát. Fontos katonai táborok láncola­ta települ a Duna mentén. Ez a fejlődés abban a köz­igazgatási változásban öltött testet, hogy Pannoniát 106-ban ketté osztották, és K-i sávja Pannónia Inferior néven jelentős új provinciává szerveződött, Aquincum helytartói székhely lett. Mindez nagy hatással volt a provincia úthálózatára. Az utak szerepe átértékelődött. Megnőtt a jelentősége a Borostyánkő útból Poetovionál kiágazó Via Postumianak, amely a legrövidebb úton, sugárirányban köti össze Itáliát Aquincummal. A Borostyánkő útnak a murai átkeltő-ponttól É felé haladó szakasza tehát mellékúttá vált ahhoz képest. Hasonló átértékelődés valószínű a Borostyánkő út és a K-Ny-i Duna-szakasz mentén futó Limes út vonatkozásában is. Míg a fogla­lás időszakában a Borostyánkő út a katonai felvonulás, ill. utánpótlás fő ere volt, a limes viszont egy még csak alakuló, katonailag megszervezetlen földrajzi határ, a provincia kettéosztása után a helyzet gyökeresen meg­változott: a Borostyánkő út menti területek a provincia védett belső területeivé váltak, a Limes út viszont a ha­tárvédelem legfontosabb objektuma lett, amely a tábo­rokat és őrhelyeket egymással összekötötte. Összegzésképpen azt mondhatjuk, hogy a II. század első évtizedeinek végére a Borostyánkő útnak a Mura és a Duna közti szakasza - amelyre Salla territóriuma is esik - átértékelődött, és a két fontosabb új útvonal közötti összeköttetésre korlátozódott. А П. század második felében ez a tendencia azt eredményezi, hogy megáll az a rohamos fejlődés, amely a korábbi időszakot jellemezte, de hanyatlás je­lei még nem mutatkoznak. Ebből az időből való a már elemzett Jupiter-oltár töredék, mely a municipiummá emelkedés egyik - a lelőhelyen előkerült - epigráfiai bizonyítéka. Az északról jövő markomann-kvád betörés rendíti meg a település addigi békés életét 169-ben. A barbár támadók lerohannak a Borostyánkő úton Aquileiáig, és mindent felégetnek, elpusztítanak útjukban. Marcus Aurelius (161-180) seregei csak két évvel később 171­ben tudják kiűzni az ellenséget a tartományból, és mél­tó módon válaszolni csak a 172-175-ös offenzíva során lehetett, amikor már a határokon túl folytatták a hadjá­ratot. 177-ben azonban kiújultak a harcok, igaz ekkor már inkább a szarmata fronton. A császár és fia Sirmiumból irányítja a hadműveleteket. 180-ban, Marcus halála után Commodus (180-192) zárta le a több mint 11 évig húzódó háborút a végső

Next

/
Thumbnails
Contents