Központok a Zala mentén. Katalógus (Zalaegerszeg, 2002)
Béres Katalin–Megyeri Anna: Zalaegerszeg - Tárgyleírások
6-7. TEREM Gerincét és sarkait bőrrel erősítették meg. Elején négyszögletes, két alsó sarkán ferdén vágott papírcímke kézírásos felirattal. Zala megye kisebb gyűlésének jegyzőkönyve. Zalaegerszeg 26x39,5 cm ZML.IV.l/a. Közgyűlési jegyzőkönyvek, másodpéldány 18. Címer • 19. sz. eleje A Koppány család címere. Pergamenre festett akvarell, melyet nemeslevélből vágtak ki. A festmény középpontjában kék címerpajzs, középütt arany pólyával. Az alsó mezőben vártorony, a felsőben hármas halmon álló gém. A címer felett sisak, koronáján jobb lábát emelő gém. A címer körül akantuszleveles takaró, aszimmetrikus színezéssel. A festmény előterében lilabarna márványos, kazettás padló. A háttérben finoman festett vízparti táj, balról tornyos épületekkel, jobbról kis házakkal, növényzettel, felettük felhős kék éggel. Az egészet bordó-arany, függönnyé rendezett súlyos drapéria övezi. Felső szélén három címer töredéke látszik. A nemességet és a címert 1803-ban I. Ferenc adományozta Koppány József Zala vármegyei várnagynak és feleségétől, nemes Nagy Magdolnától született gyermekeinek Ferencnek, Józsefnek, Jozefának, Annának, Rozáliának, Borbálának és Zsófiának. Zalaegerszeg 16,6x22,4 cm GM.T.91.31.1. Áldássy 1941, 67. 19. Mángorló - „Dörgölőlapicka" 1833 Keményfából faragott, enyhén ívelt oldalú, trapezoid alakú mángorló. Egész előlapja spanyolozott. Piros és fekete kitöltéssel, fogazott fekete kontúrozással szívből kinövő virágtövek: tulipánok, makkok, margaréták, szívek borítják. Készítője az előlap középső sávjába kétoldalt négyszögű mélyedést vágott, amely jobbra-balra tolólappal záródik, a spanyolozás a tolólapokat is kitölti. A jobboldali rekeszben tükör volt, a baloldaliban papírra, tintával írva a következő szöveget helyezték el: „Nemes Szabó Theresiának emlékül készíttette Nagy István Zala Egerszeghen 1833-dik Évben". A papír azóta elveszett. Szentgyörgyvölgy 62,6x20,7x3,5 cm GM.N.60.16.1. Szentmihályi 1960, 331-358. 20. Lakat • 19. sz. első fele Vasból készült címerpajzs alakú lakat, felül zárókengyellel. Előlapja közepén a kulcs helyét kis ajtócska zárja le, amelyet timpanonos, oszlopos, klaszszicista bejárat mintájára készítettek. A zalaegerszegi börtönből származik, a hagyomány szerint a Bach-korszakban lábbilincs lezárására szolgált. Zalaegerszeg 9,5x14,5x4 cm GM.N.55.40.2. 21. Lakat • 19. sz. első fele Vasból készült címerpajzs alakú lakat, felül zárókengyellel, amelyet két, nagyméretű, kör alakú nitt tart a helyén. Előlapja közepén a kulcs helyét kis ajtócska zárja le, amelyet timpanonos, oszlopos, klasszicista bejárat mintájára készítettek, közepén elfordítható „retesz". A zalaegerszegi börtönből származik, a hagyomány szerint a Bach-korszakban lábbilincs lezárására szolgált. Zalaegerszeg 10,7x16,2x4 cm GM.N.55.40.1. 22. Oklevéltok • 1734 Bádogból készült, feketére patinázott kézműves munka. Négyzet alakú, egy hosszú zsanér mentén nyitható, füles kapoccsal záródik. Fedelén a középen kiemelkedő, kör alakú pecséttartót virágminta, körülötte a fedelet levél- és tulipán-motívumok díszítik. Eredetileg egy postamesterséget adományozó oklevél tartódoboza volt a vármegyei levéltárban. Zalaegerszeg 16x19x4 cm GM.T.81.36.1. V. fal 23. Szerződés • 1703 Kézzel írott, két lapba hajtott irat, egyik lapjának mindkét oldalán írva. Széchenyi Pál kalocsai érsek, veszprémi püspök szerződése a várossal. 11 pontban foglalja össze a mezőváros lakóinak kötelességeit. Átirat 1756ból. Zalaegerszeg 25,8x39,2 cm ZML.V.1601.8. 24. Kérelem • 1751 A zalaegerszegi varga céh levele, melyben Padányi Biró Márton veszprémi püspöktől, a város földesurától engedélyt kémek az ólai Szent Anna kápolna építésére. Hátoldalán a püspök engedélye, kelt Sümegen, 1751. március 19-én. Zalaegerszeg 20,5x32 cm GM.T.93.13.7. VI. fal 25. Harang, függesztő kengyellel 1758 Tölgyfából faragott, három részből álló, díszített vasalással összefogott függesztő kengyelen bronzból öntött kisméretű harang. Palástja tagolt, felső részén szalagszerűen körbefutó nagybetűs felirat olvasható: JOSEPH PFRENGER IN WJEN GOS. MICH. 1758. Alatta egyik oldalon kezében kelyhet tartó köpenyes Krisztus, a másikon szerszámot fogó apostolalak látható. A harang pereme kifelé hajlik. A függesztő kengyel felső részei és vasalása későbbi készítésű, mint az alsó rész és a harang, ismeretlen 20x27cm, kengyel 42x6x24 cm GM.T.79.29.1.1-2. 26. Bizonylat • 1811. október 18. Gothard János, a „Szentháromság Kép" gondviselője Zitterbarth József keszthelyi kőfaragónak a szerződés szerinti árból 500 forintot kifizetett. Ezt a kőfaragó aláírásával igazolta. Zalaegerszeg 20,7x16,5 cm ZML.V.1601. A „Szentháromság Kép" alapítvány iratai 27. Meghatalmazás «1812 Horváth Ferenc városbíró meghatalmazza Gothard János csizmadia céhmestert a „Szentháromság kép" fölál164