Központok a Zala mentén. Katalógus (Zalaegerszeg, 2002)

Kvassay Judit: A középkor (14–16. század) világi és egyházi emlékei Zala megyében

KVASSAY JUDIT goltság és az állandó hadakozás azzal fenyegetett, hogy az ország gazdasága teljesen összeroppan. A kedvező európai helyzet miatt azonban ez nem következett be. A földrész nyugati részén ugyanis ebben az évszázadban jelentősen gyarapodott a népesség, aminek egyenes következménye lett, hogy megnőtt a kereslet a mezőgazdasági termények iránt. Az agrárkonjunktúra Magyarország számára óriási lehetőségeket kínált: élő állatot, gabonát és mezőgazdasági nyersanyagokat szállított a nyugati piacokra. A háborús viszonyok közt is élénk kereskedelem segített az ország gazdaságát a végső csődtől megmenteni. Ennek hatása Zala megyében az osztrák tartományok és a Velence felé vezető utak mellett fekvő mezővárosok, például Kanizsa vásárainak megélénkülésében volt tapasztalható. A korszak építészetére azonban teljes egészében rányomta bélyegét a tartós hadiállapot. Minden pénzt és energiát az erődítési munkálatokra fordítottak. Kőben szegény vidék lévén az építkezésekhez leggyakrabban fát és földet alkalmaztak, azaz palánkfalakat emeltek, még a kanizsai vár új, külső védművei is evvel a technikával készültek. A védelemben legtöbb esetben fontos szerepet kapott a mocsár, hiszen a zalai várak zöme nem dombtetőre épült, hanem a dombvidék völgyei közti lápvilág szigeteire. A Buda eleste után kialakult védelmi vonal legfontosabb magyar erődje Szigetvár lett. Zala népének egészen közelről kellett immár a törökkel szembenéznie. Ebben az időszakban a kisebb várakat megerősítették, a földesúri kúriákat és a templomokat is igyekeztek védhetővé tenni. Az 1550-es évek végétől a harcok a Dráva és a Balaton közti térségben folytak, de a Balaton-felvidék felől is támadtak a törökök. A lakosságot a hadi eseményeken felül a rosszul fizetett magyar végvári katonaság rablásai, valamint pestisjárványok is sújtották. Szigetvár elestével (1566) ismét átrendeződött a határ. Most már nemcsak a szomszédban volt az ellenség, hanem a végvári vonal Zala megyén is keresztülhúzódott. A Balaton és a Dráva közti főkapitányság székhelye Kanizsa lett. (Ugyanebben az időszakban a Balatonfelvidéki zalai várak Keszthelytől Tihanyig a győri főkapitányság alá tartoztak. Ezek a zömmel kis, hegyi várak kívül estek a fő támadási vonalon, így hadászati szerepük nem volt jelentős.) Kanizsa 1567-ben, Tbúry György, az országos hírű, kiváló végvári vitéz és várparancsnok kapitánysága idején került királyi kézre, és megkezdődött átalakítása, bővítése, valamint a hozzá tartozó védelmi vonal kiépítése. Thúry nem sokaig tölthette be hivatalát, mert 1571-ben a török kelepcébe csalta és megölte. Hosszú ideig nem találták méltó utódját. Az egymást sűrűn váltó parancsnokok ideje alatt a törökök gyakorta becsaptak a védővonal mögé, és megsarcolták a megye falvait. Az egyesült végvári csapatok legjelentősebb győzelmüket 1587-ben aratták, amikor a szigetvári bég rabló seregét Kacorlak mellett megverték. A következő évben a törökök válaszul több kis zalai várat felégettek. A tizenötéves háború (1593-1608) alatt a török hadvezetés ismét Bécs bevételére tett kísérleteket. Ennek során egyik legjelentősebb hódításuk Kanizsa elfoglalása (1600) volt. A hat hétig tartó ostrom végén, több, kudarcba fulladt felmentési kísérlet után, a lőszerek teljes kifogytával, a német parancsnok feladta a várat. A kiállításban a Kanizsa elestét ábrázoló korabeli metszet kinagyított képe előtt a korszak jellegzetes fegyverei kerültek elhelyezésre. Kanizsa eleste után az egész védelmi vonal megsemmisült, a megye délnyugati részében a török lett az úr. Az új végvárrendszer a Zala-folyó mentén alakult ki, Egerszeg központtal. 132