Központok a Zala mentén. Katalógus (Zalaegerszeg, 2002)

Kvassay Judit: A középkor (14–16. század) világi és egyházi emlékei Zala megyében

A KÖZÉPKOR VILÁGI ÉS EGYHÁZI EMLÉKEI ZALA MEGYÉBEN Л botszentgyörgyi várkastély tömegrekonstrukciója, Szekér György nyomán szült tárgyak tanúskodhatnak tulajdonosaik egykori gazdagságáról. A valaha a megyében élt nemesi családoknak az írott forrásokból ismert kincseiből igen kevés maradt ránk. A Bánfiak és a Bothok hajdani gazdagságát kiállításunkban a lenti, illetve a botszentgyörgyi várból származó díszes kályhacsempék idézik. Magyarországon az első kályhákat az Anjou uralkodók palotáiban rakták. A korábbi időszakok nyitott, így füstös tüzelőberendezéseivel szemben ezek kényelmes és tiszta melegedési lehetőséget biztosítottak. A kor stílusvilágának megfelelő (gótikus, majd reneszánsz) alakú, és díszítésű kályhák egyúttal a lakóhelyiségek ékességei is voltak. A „királyi kényelem" utánozását kezdetben csak a legtehetősebbek engedhették meg maguknak. A 15. század legvégén azután már falusi környezetben is megjelentek a jóval egyszerűbb kivitelű, mintakincsükben az előképek egyszerűsített változatát a népművészet elemeivel ötvöző csempék. A zalaszentgróti ferences kolostortemplomban, az oltár előtt feltárt sírkamra minden bizonnyal a Mátyás király uralkodása alatt felemelkedett Egervári család egyik itt eltemetett tagjának, Veronikának, és férjének végső nyughelye volt. (A ma, a szentgróti római katolikus templom bejárata előtt, másodlagosan elhelyezett, a két család címerével díszített vörös márvány sírkő ennek a kamrának jelölésére készülhetett.) A sírban talált köves aranygyűrű, valamint a templom körüli temetőben napvilágra jött dísztűk finom ötvösmunkával kidolgozott tárgyak. A többi bemutatott ékszer - a ruhakapcsok és az áttört szemekből álló lánc - szintén jellegzetes reneszánsz „divatcikk" volt a maga korában, és minden valószínűség szerint a zalai nemesek ingóságai közt is szerepeltek hasonló darabok. Az egyszerű, ezüstből öntött ingnyak-csat és a pecsétgyűrűk ugyancsak Zalaszentgrót területén kerültek elő, 14. századi pénzek kíséretében. A szerénynek mondható kincseket vászonzacskóban rejtették a földbe az 1300as évek elejének trónharcai idején. Az ékszerek az Árpád-korban kialakult típusok továbbélő változatai, amelyeket nemesek és közrendűek egyaránt viseltek. Az aranyozott ezüst evőeszközkészlet és a díszpoharak a korszak ötvösművészetének jellegzetes termékei, a főúri asztalok ékességei voltak. A kiállított poharakhoz hasonlóak ismertek abból a kincsleletből, amely a Tolna megyei Kölesden került elő. Két darabon bekarcolva a Sárkány és a Zablath nevek olvashatók. Ennek alapján valószínű, hogy a kincsek a zalai származású Sárkány Ambrus és felesége, Zábláti Zsófia tulajdonát képezték. Az ákosházi Sárkányok a megye szerényebb vagyonú középbirtokos nemesei közé tartoztak. A család egyik ágának tagjai Zsigmond király idejében léptek udvari szolgálatba. Szolgálataik fejében nyert birtokaikat vásárlásokkal és előnyös házasságkötésekkel gyarapították. Ambrus tanult ember volt, aki egyéni tehetségével egészen az országbíróságig és a bárói rangig emelkedett. Vagyonát nem a hagyományos módon, hanem üzleteléssel (adószedés, kölcsönügyletek, harmincadvám bérlése) sokszorozta meg. A mohácsi csatában esett el. Kincseit minden bizonnyal a vesztes csatából elmenekült kísérete rejtette a földbe. A család Zalában maradt ágának rezidenciája a Hahót-Buzád nemzetség buzádszigeti várának helyén épült fel a 15. század közepén. A várat és a mellette fekvő falut a későbbiekben a család nyomán Sárkányszigetnek nevezték. A kör alakú, árokkal és palánkkal erődített kis várban tégla lakóépület állt. Habár jóval szerényebb építmény volt a botszentgyörgyi kastélynál, ebben is megtalálható volt az üvegezett ablak és a pompás kályha, aminek egyik darabja volt a zöld mázas, reneszánsz növényi mintával ékesített kályha párkánycsempe. A szomszédos faluban nemesi udvarháza is állt a családnak. Méretére és építőanyagára nézve nem különbözött az átlagos falusi lakóépületektől, azonban saját kútja volt, a lakószobát díszes csempékből rakott kályha melegítette, és az átlagos háztartási felszereléseket dísz-, üveges óntárgyak is kiegészítették. A még pusztulása után is jelentős kincseket rejtő ház azonos lehetett avval a kúriával, amelyet 1508-ban Sárkány László megtámadott, és a benne lakó sógornőjétől 50 aranyforint értékű ingóságot rabolt el. Az egyszerű, díszítetlen ónedények (tányérok, kancsók) a késő középkori háztartások gyakori felszerelési tárgyai voltak a főúri udvaroktól a falusi portákig. Ebben az udvarházban azonban a díszes fedéllel ellátott ón kanna és az előkelőségek útifelszereléséhez tartozó ón palack a jómód jelének tekinthető. A kiállításban helyet kapott egy szerénynek tűnő bronz gyertyatartó is. A nemesi élet tárgyait be129