Németh János: Gyökerek. Gondolatok családról, mesterségről, művészetről (Zalaegerszeg, 2002)
Kibonatkozás – művek és utazások
igazán, hogy mennyire fontos a műtermi munkán kívül az elhelyezés is. A kőfalon a munka két hétig tartott. Lelkiismeretességük minden dicséretet megérdemelt. Szinte élvezték a feladatot. Velük ott kezdődött életre szóló munkatársi barátságom, Lovonyák Adival, hála Istennek, ma is tart. Minden gondolatomat ismeri. A beépítéseknél még a kivitelezés (szárítás, égetés során keletkezett zsugorodás) hiányosságait is korrigálja. A megadott felület méretére kirakjuk a domborművet. Minden csatlakozási pontot, fugát bemérünk és lerajzolunk, így aztán a falon már pontosan tudjuk, mit hová kell tenni. A kötőanyag is nagyon lényeges. Minél érdesebb, tiszta, iszapmentes kvarcos homok használható csak, akkor alig kell rabicolást, kötőhálót használni. Fugázó anyagként korábban cementet színeztünk. Azonban ma már nagyon jó vízzáró kötőanyagok vannak, pl. a DREYVIT. A Baranya megyétől kapott első nagyobb munkámért tekintélyes összeget kaptam, a beépítést is meg tudtam fizetni. Indulásomhoz megteremtődött a megfelelő anyagi háttér, és már azon törtem a fejem, miként készül a következő munka. Jxx5zben azonban más események is történtek, melyek befolyásolták életemet. 1968-ban megszületett második gyermekem, Tímea kislányom. Már új lakásban éltünk, ahol volt folyóvíz, fürdőszoba, műterem. Az első Országos Kerámia Biennalen díjat nyertek munkáim. Gádor István mesterem egy zsűri alkalmával meglátogatott és bíztatott. 35. László Gyulával a TV Galériájában, 1969 László Gyula nyitotta meg 1969-ben a Képcsarnok Derkovits Termében rendezett kiállításomat. Szép siker volt, legalábbis erkölcsileg, mert én mindig ragaszkodtam a munkáimhoz, így aztán alig pár darabra írtam rá, hogy eladó. Természetesen voltak, akik nem nézték jó szemmel erős kötődésemet a népművészethez, de akkor még több híve volt a magyar gyökerekhez visszanyúló alkotói elképzelésnek. A lényeg azonban, hogy munkáim megtalálták a kapcsolatot azokkal, akiknek készültek. Nem voltam egyedül. A kiállítással egy időben meghívást kaptam, mutatkozzam be a Televízió Galériájának 10. jubileumi adásában, melyet a nemzetközi művészettörténész 50