Németh János: Gyökerek. Gondolatok családról, mesterségről, művészetről (Zalaegerszeg, 2002)

Kibonatkozás – művek és utazások

re, ami akkor 1950 forint volt. Mire felelhettem volna, az igazgatóm megszólalt, hogy 2500 forint. Amikor elment, rákérdeztem: mennyi is a fizetésem? Majd hatszáz forintot köszönhettem Vályi Péternek, ami nem kis összeg volt akkor. (Vályi Péter hamarosan meghalt, véletle­nül megcsúszott, és beleesett a miskolci kohóba. Akkor jutott eszem­be, vajon tetszett-e mindenkinek az új mechanizmus?) r LLreztem, hogy változtatnom kell, mert nem jut időm arra, hogy megvalósítsam elképzeléseimet. Foglalkozni kezdtem a gondolattal, hogy megpróbálok saját munkámnak élni. Pedig egy emlékezetes zsűrizés óta nem kaptam újabb munkát. Történt, hogy megbíztak egy győri iskola faliképének - témája a János vitéz - tervezésével. Nem akarom azt mondani, hogy jó volt a terv. Különösen nem mai szemmel nézve, de elképzelés volt benne, magamfajta. Olyan tömzsi kis lovakat rajzoltam a kartonra, hogy a szakértők és hivatalnokok füle kettéállt. A zsűri egyfolytában kriti­zált. Én meg szépen levettem a falról a tíz négyzetméteres kartont, a szemük láttára összehajtottam és elköszöntem, mondván, bízzák más­ra a feladatot. Öt évig nem kaptam munkát. Küzdelmes időszak kö­vetkezett, kerestem újra önmagamat. 31. Filozófusok, 1965 (fedőmázas ke­rámia, 33 *22,5 cm, a Göcseji Múzeum tulajdona) KIBONTAKOZÁS MŰVEK ÉS UTAZÁSOK A gyárban dolgozott Miklósovits László, 46 mint mázkészítő. Én segítettem ide, hogy legyen valami keresete. Bohém gyerek és kitűnő rajzoló volt. Vele tudtam igazán kapcsolatot teremteni. Ma kiváló grafikus és könyvillusztrátor. Lelkendezve mondtam neki, 32. Don Quijote, 1965 (fedőmázas ke­nézé, kitaláltam valamit! Ha geometrikus és korongolt formákból lehet kerámiaszobrot csinálni, miért ne lehetne ezek fél metszeteiből domborművet? így kályhacsempe méretben elkészült a János Vitéz, a Sárkányölő, a Don Quijote, a Filozófusok. (Ma mind a Göcseji Múzeum tulajdona.) A , .. ,1 „ n ,, r ,• , .,11,,, ,, r. , £ ., , , • 46 Miklósovits László (1944-) zalaeger A következő oszi iparművészeti kiállításon aztán relíigyeltek a kis ... , ' *„ r oy szegi születésű muvesz, grafikus 196, domborművekre, és megkaptam az első nagy megbízást. Harkány- óta Pest megyében, Albertirsán él. rámia, 33*22,5 cm, a Göcseji Múzeum tulajdona) 47

Next

/
Thumbnails
Contents