Utcák, terek, emberek. Zalaegerszeg régi képeken (Zalaegerszeg, 2001)

Aki él, szomjaznia kell, forrásra hajolnia kell, időkbe fonódnia kell... (Keresztury Dezső) K

özel ezer esztendeje, hogy hazánkban is megjelent a latin nyelvű írásbeliség, s a király kibocsátotta az első okleveleket. Mégis hosszú időn keresztül, a 11-12. századi Magyarországon ki-ki jobbára szóban intézte ügyes-bajos dolgait. Csak a 12-13- század fordulójától kezdve vált fokozatosan szokássá az írás bizonyító erejének igénybevétele, s mind gyakrabban készültek oklevelek. Ettől kezdve a nagyobb adományok, fontosabb ítéletek érvénye már a betűk hatalmával is megnövekedett. A mindennapi élet megszokott eseményeit azonban még ekkor sem jegyezték fel. Szinte kizárt, hogy a középkori falvak, városok alapítását írásba foglalták volna. Az oklevél, - akár papírra, akár pergamenre írták - könnyen elpusztul. Tönkreteszi a nedvesség, szétrágja a moly vagy az egér, elhamvasztja a tűzvész vagy netán az ember, ha az számára nemszeretem tényeket tartalmaz. Nem csoda, hogy mindenütt Európában, de különösen a viharos sorsú, tatárjárta, török-dúlta Magyarhonban oly sok megsemmisült belőlük. így aztán szinte véletlen, hogy egy-egy település létének melyik korszakából maradt ránk az első feljegyzés. Pontosságot kedvelő korunk szereti emlékezetét is, érzelmeit is szabatos dátumokhoz kötni. Ezért aztán pátriájának históriáját is annak - jórészt véletlenül fennmaradt - első írásos említésétől számítja. Az első ismert okirat, melyben Zalaegerszeg neve előfordul, 1247-ből maradt ránk. Amikor a tatárjárás kínjából már feltápászkodott az ország, a Veszprémi Székeskáptalan több templom, köztük az egerszegi Mária Magdolna kápolna jövedelmeinek elosztásáról is rendelkezett. így aztán 1997-ben ünnepet ülünk, városunk első említésének 750. évfordulóját. Hasonlóan jártak el elődeink is öt évtizede, szűkebb hazájuk hét évszázados múltjára emlékezvén. Száz éve, 1897-ben még nem volt évfordulós ünnepe a városnak, mivel akkor még csak egy 1266-ban datált, Egerszeget említő oklevelet véltek legrégibbnek. Nincs okunk azt hinni, hogy őseink csak nyolcadfél évszázada települtek volna a Zala jobb partjára, a Válicka és a Vizsla patakok égerfás mocsaraiból kiemelkedő kis hátságra. Régészeti leletek tanúsítják, hogy e vidéket az ember már rég otthonul választotta. Első említésekor sem lehetett jelentéktelen hely, hiszen templomának felügyeletét a püspök saját hatáskörébe vonta. A város csak az elmúlt száz év során 17, korábban önálló falut is magába olvasztott, így az ő múltjuk is Egerszeg históriájának része. Közülük Gébártról és Andráshidáról (akkori nevén Lovásziról) az első adat 1211-ből, Óláról 1236-ból maradt ránk. Ha tetszik, akár e dátumokat is tekinthetjük városunk első említésének. Pózva 1272, Bekeháza I3IO, Vorhota I3I8, Csács és Besenyő, valamint Ságod 1336, Bozsok 1339, Neszele 1340, Ebergény 1371, Bazita 1381, Botfa 1386, Kaszaháza 1433, Apátfa a 16. század óta fordul elő a különböző feljegyzésekben. A környék jellemző növényeiről kapta nevét Egerszeg (égerfa) s talán Neszele (Nessel = csalán), lakóinak foglalkozásáról Lovászi, felszínéről Ságod (Ság = domb), a letelepültek nemzetiségéről Besenyő, hajdani (magyar, német, esetleg török eredetű) tulajdonosairól Gébárt, Bekeháza, Andráshida, Botfa, Kaszaháza, Csács, Bozsok, Ola, Ebergény. A 14. századtól már egyre több dokumentum tanúskodik a település sorsának alakulásáról. Tudjuk, hogy 1389 előtt kő vagy téglatemplom fogadta a hívőket. 1381-ben, a város déli határainak kijelölésekor említik a ma is meglévő, védett környezetű, ma táblával is jelölt Aranyoskúti forrást. Talán már 1421-ben, de 1446-ban biztosan mezőváros. Hatóköre nem nyúlt messzire, de aprófalvas, sűrűn lakott, fejlődő vidék központja volt. A 14. században biztosan volt temploma Csácsnak, Andráshidának, Besenyőnek, Ólának s nevéből ítélve talán Szenterzsébethegynek. A csacsi, besenyői, andráshidai szentegyházak átépítve, kibővítve megbecsült műemlékek. Ismerjük a város 1394 előtt többször változott 1. Zalaegerszeg látképe a XVII. században. Johann Le Dentu rajza. 3