Bicsák Istvánné Szegedi Irén: Salomvár története (Zalaegerszeg, 2001)

VII. Néphagyomány, népszokások

pénz összegyűlt és a menyasszony is elfáradt, a vőlegény bedobja a pénztárcáját a tálba és kiszalad a menyasszonnyal a helyiségből. Visszatérve az ifjú pár a násszal együtt megszámolta a pénzt, ami a menyasszony hozományának számított. Reggelig folyt a vidám mulatozás, még sok vidám hujjantas hangzott el: Cseresznyefa virágos, A pajtásom jó táncos! Szakadj cipőm szakadtáig, Vesz az apám haláláig. Ha ő nem vesz, veszek én, Mégis a lánya leszek én! Ha kövér emberrel táncolt valaki, ezt kiáltotta: Ölelem a kályhát, Forgatom a dőlt fát! Ha a nászok nem táncoltak, megszólták őket: Csípős csalán az árokban, Násznagyurak a sarokban! Egymással pedig így csúfolódtak: Heje-huja hujaja, Most járja a csúnyája! Járd meg, hegyezd meg, Hogy a fene egyen meg! A lábadba az erőt, A fejedbe a verőt! Koszorúslány meg a vőfély Összemennek, mint a győtén! Most van kedvem, majd nem lesz, Ha az uram otthon lesz, A sodrófa készen lesz, Az ágy alja szoros lesz! A leggyakoribb lakodalmi táncok a következők voltak: csárdás, polka, lengyelke, keringő, csibetánc. A lakodalom végén tréfásan elküldték a vendégeket: A fűzfának nincsen töve, A vendégnek nincsen szeme, Ha vendégnek szeme volna, Hazamenne, itt nem volna! 118