Bicsák Istvánné Szegedi Irén: Salomvár története (Zalaegerszeg, 2001)

VII. Néphagyomány, népszokások

Vőlegényünk olyan jó, Mint a lyukas mogyoró, Szereti a menyasszonyát, Nem tudja az úrangyalát! Vacsora után a cigányoknak szedtek pénzt: Roppantul baja esett fáraó népének: A füstös prímásnak elszakadt a húrja, Pisze orrával bánatában a földet túrja. A korttrás is leesett, betörte a nagy tokmány orrát, S közben agyoncsapta drága, jó szerszámát. Hát a nagybőgősnek, annak még jobban megesett, Mert a nagybőgőjét hátasszéknek nézvén, beletelepedett. No de hát, ha nem szól a zene, Mi mellett táncoljunk? Uraim! Nekiüljünk s itt most tollat fosszunk? Nem így uraim, a zsebünkbe nyúljunk, A cigányoknak nagy pénzeket nyújtsunk! Ettől a szerszámuk szépen meggyógyulhat, Vígan húzzák tovább, mint a parancsolat. Csak vígan! A falubeli fiatalok el szoktak menni lesibe a lakodalmas házhoz. Nekik külön terítettek az udvaron a vacsora maradékából. Vacsora után táncoltak egyet, majd hazamentek. Akinél nem kínálták meg őket, bosszantották a násznépet, s reggelig nem hagyták nyugton a házat. A vacsora végeztével elököszöntötték a vendégeket, először a násznép minden tagját külön-külön, majd a többieket: Halljunk szót uraim! Menyasszonyunknak a színe változik, Lába tudom, hogy táncra kívánkozik. Ezért megtisztelem először is, Hogy szíveskedjék előfáradni És megfogom táncoltatni! Halljunk szót uraim! Látom az összes vendégnek a színe változik, Mindenkinek a lába táncra kívánkozik. Megtisztelek mindenkit, Először is, másodszor is, harmadszor is, Hogy szíveskedjenek elém fáradni, Mindenkit megfogok táncoltatni. 116