A szabadságharc emlékei Zalában 1848-1849. (Zalaegerszeg, 1999)
Béres Katalin: Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emlékhelyei Zala megyében
Béres Katalin: DEÁK FERENC Deák Ferenc 1803. okt. 17-én született Söjtörön. Apja id. Deák Ferenc, anyja Sibrik Erzsébet volt. Kisgyermekkorát Zalatárnokon töltötte, apja halála után került Kehidára. 1808tól Kőszegre járt elemi iskolába, a gimnáziumot Keszthelyen, Pápán és a nagykanizsai piaristáknál végezte. Utána, a kor szokásának megfelelően a győri jogakadémia hallgatója lett, s 1823-ban Pesten ügyvédi vizsgát tett. A vizsgára való felkészülés ideje alatt ismerkedett meg többek között Kisfaludy Károlylyal, Bajza Józseffel és Vörösmarty Mihállyal, akivel életre szóló barátságot kötött. Kehidára visszatérve gazdálkodni kezdett, s különféle vármegyei tisztségeket töltött be. Műveltségénél fogva hamarosan nagy tekintélyre tett szert. 1833-ban Antal bátyja lemondott az országgyűlési követségről, s helyébe őt választották meg Zala megye küldöttének a pozsonyi diétára 1833-36 és 1839-40 között. Az országgyűlésben rövid időn belül az ellenzék egyik vezérévé emelkedett, küzdött a jobbágyfelszabadításért, a nemesi adómentesség eltörléséért, a polgári szabadságjogokért, közreműködött Kossuth, Lovassy és Wesselényi kiszabadításá66