Ljudje ob Muri. Népek a Mura Mentén 2. kötet (Zalaegerszeg, 1998)

Kovács Gyöngyi–Rózsás Márton (Budapest–Barcs): Törökök a Délnyugat-Dunántúlon (A barcsi török palánkvár)

Törökök a Délnyugat-Dunántúlon talmazó omladékai kerültek felszínre (KÜ/90.I: 3. kép IB). A vár területén számos gödör, verem, több gödörkomplexum is jelentkezett. A gödrök hasznalatának ideje átlag 20-30 év lehetett. Szinte valamennyi gazdag leletanyagot tartalmazott, néhol a rétegviszonyok révén sikerült különválasztanunk a 16. és a 17. századi tárgyakat. A 2. számú Általános Iskola udvarán feltárt (ÁI/91) ún. „déli gödörkomplexum" és a 4. gödör (7. kép) például a 16. századi palánkfal cölöpárkait metszette. Mindkettő a 17. század elején létesülhetett, a század közepére azonban már betöltődött: leleteiket így a 17. század első évtizedeire keltezhetjük. A várfal a 16-17. századra jellemző módon, facölöpökből és földből épített palánkfal volt. Az általunk feltárt illetve megfigyelt szakaszokon a 16. századi palánk 3 cölöpsoros, átlagban 3 m széles töltött palánk volt, míg a délkeleti bástyánál a 17. századi változat egy cölöpsoros, kívül tapasztott palánkkerítés (3. kép 1A, 2; 6-7. képek). A töltött palánk esetében a mélyre ásott keskeny cölöpárkokba meszes döngölt agyagba 20-30 cm átmérőjű cölöpöket állítottak, egymástól általában 40-60 cm távolságban. A szilárdan álló, vesszővel összefont cölöpsorok közét földdel töltötték ki, az így nyert palánkfalat pedig kívül is betapasztották (SZEGŐ 1911, 147-148; TAKÁTS 1915, 9-32, 43-44, 46, 75-76; BENDE 1971, 511-516). A várárkot átvágó, de a palánkfalat is metsző kutató árokban (ÁI/94.I: 6. kép) különösen jól nyomon lehetett követni a palánkfal megújításait. A vár vizesárka - az átvágás metszete szerint (6. kép) - 7,5 m széles, s az egykori felszíntől számítva közel 3 m mély volt. Az árok alján karósor (sövény), külső lejtőjén és külső szélén szintén palánk húzódhatott (8. kép 2). Mint említettük, az ásatások révén felszínre került objektumok és tárgyi emlékek csak török koriak, s miután a vár a török korban nem cserélt gazdát, a használatot tekintve csak a hódítókhoz köthetők. (A török kor utáni kevés lelet jól elkülöníthető.) A kutatott terület nagyságához képest igen gazdag tárgyi emlékanyag zömét a kerámialeletek alkotják (a kerámialeletekről összefoglalóan: KOVÁCS 1998). A kézzel formált, pelyvás anyagú, kaviccsal bélelt sütőharangok töredékei mellett nagy számban fordulnak elő a kézikorongolású, gyakran bemélyített vonalakkal díszített fazekak (9. kép 2) illetve ezek töredékei. A finomabb anyagú és gyorskorongolású mázatlan fedők sok esetben bekarcolt hullámvonallal belül díszítettek. A mázas török edények túlnyomó többségét a különféle, nagyrészt egyszínű és folyatott mázas talpas tálak töredékei jelentik, de a kiegészített edények között a tálak mellett nagyobb tároló edényt, füles korsót és kupát is találunk (9. kép 1). A luxust balkáni sgraffito díszes tál-, egy-egy apró török fajansz- és kínai porcelántöredék; valamint egyegy itáliai majolika- s ausztriai edény töredéke jelzi, ezek a 17. század első feléből valók. Meglepő módon igen kevés a pipa, különösen ha azt tekintjük, hogy török várról van szó. A kályhaszemek jelentősebb része kézikorongolású, rendkívül durva megmunkálású kupa alakú kályhaszem (8. kép 3), mellettük más típusú kályhaszemek ritkábban fordulnak elő. Említésre méltó a kézikorongolású fazekak, az oromkályhaszemek és a fedők azonos jellegű bekarcolt és benyomkodott díszítése. A kisszámú réz- és bronzlelet (11. kép) között egy-két jellegzetes török bronz gyertyatartót említhetünk, s érdekesebb egy, a magyarországi emlékanyagban unikumnak számító rézkanna is, ami a 17. századi omladék között feküdt. A kanna kiöntőjének belső peremén bekarcolt motívumok láthatók. A vastárgyak között nagy mennyiségben s a legkülönfélébb méretben és változatban találtunk vasszögeket, nem véletlenül, hiszen a palánkhoz és a faépületekhez 83