Ljudje ob Muri. Népek a Mura Mentén 2. kötet (Zalaegerszeg, 1998)
Bondár Mária (Budapest): Rézkori és kora bronzkori kutatási problémák a Délnyugat-Dunántúlon
Rézkori és kora bronzkori kutatási problémák a Délnyugat-Dunántúlon előforduló, nehezebben megtalálható telepekkel fordulnak majd elő a hahóti-medencében. Ennek a közel tízéves kutatásnak köszönhetően a hahóti-medence régészeti feltérképezése is megtörtént. Horváth László korábbi terepbejárásait kiegészítve újabb lelőhelyeket találtunk, amelyeknek mintegy egyharmadát ásatással is kutattuk. Eredményeink két kötetben (ANTAEUS 22, 23) láttak napvilágot, az egyes korszakokról részletes összegzést adott a programot vezető Szőke Béla (SZŐKE 1995), így itt csak röviden említem a középső rézkorkorai bronzkor fontosabb újdonságait. A hahóti-medencében - amint ez várható volt - megtelepült a Balaton-Lasinja kultúra amelynek több gödrét tárta fel Bánffy Eszter (BÁNFFY 1990, BÁNFFY 1995, BÁNFFY 1996). Sikerült a badeni kultúra telepmaradványát is megásnia (BÁNFFY 1990, BÁNFFY 1995, BÁNFFY 1996). Temetkezést a rézkor említett időszakából nem találtunk a térségben. A hahóti-medencében a korai bronzkori kutatások hoztak jelentős eredményeket. Börzöncén a Somogyvár-Vinkovci kultúra településmaradványát tártam fel, amely a kultúra egyik leggazdagabb leletanyagot megőrző telepe. Több mint 60 ép vagy a rekonstruálható edény (1. kép), egy idol, egy másiknak a feje, kocsimodell töredéke, kocsikerekek, agyag öntőminta, miniatűr állatszobrok, orsógombok, kis méretű kőbalták és néhány silex került elő. A Somogyvár-Vinkovci kultúra eddig ismert edénykészletét a Börzöncén feltárt nagyszámú leletanyag újabb típusokkal gyarapította, s lehetőséget nyújtott az eddigieknél részletesebb tipológia kidolgozására is (BONDÁR 1995, 200-213, Fig. 13-18). Egészen széles skálán mozog az egyes edénytípusok variációinak száma. Itt is bebizonyosodott, hogy nem 4-5 jellegzetes edényfajta köthető ehhez a kultúrához, hanem teljes készleteket tesz ki a típusvariáció. A SomogyvárVinko vei kultúrának hazánkban elsősorban Baranya, Somogy és Tolna megyében gyakoriak a lelőhelyei. Az újabb kutatások során Zala megyéből is egyre több telepmaradványa került elő, amelyeket elsősorban terepbejárásokból ismertünk. Ebből a korszakból más területen is kevés a feltárt és publikált telep (BONDÁR 1995, 230-233), így nem sok információval rendelkezünk a települések szerkezetéről. A feltárt nagyobb területű telepek (Pécs-Nagyárpád, Szava, Zók-Várhegy, Nagykanizsa-Inkey kápolna, Vinkovci) kisebb dombokon helyezkednek el. Valamennyi telephelyen elsősorban gödröket tártak fel, amelyek egymástól általában 15-20 m távolságra helyezkedtek el, egy részük teljesen üres, valószínűleg valamilyen tároló gödör, másik részük háztartási hulladékkal feltöltődött ún. szemétgödör volt. Előfordultak erődített telepek is, köztük Pécs-Nagyárpád három oldalról természetes védettséggel rendelkezett. Az eddigi kutatási eredményeket figyelembe véve - immáron nagyobb területre általánosítva - megállapíthattuk, hogy Zala megye déli, délnyugati részén a legkorábbi bronzkort a Somogyvár-Vinkovci kultúra képviseli, amely a jugoszláviai Vinkovci művelődés magyarországi megfelelője. Kronológiailag a klasszikus vučedoli kultúra után és a kisapostagi kultúra között helyezkedik el. A kultúra lelőhelyeinek térképre vitelével (2. kép) sikerült néhány nagyobb centrumot is körülhatárolni (BONDÁR 1995, Pl.3). Véleményem szerint egy-egy ilyen centrumban 1-3 nagyobb kiterjedésű telep volt, amelyek körül kisebb, néhány gödrös, átmenetileg használt, feltehetőleg az állattartással összefüggő szálláshelyek voltak. Az egyik centrum épp a vizsgált térségbe esik, Nagykanizsa-Inkey kápolna és Börzönce lehetett a központi település (BONDÁR 1995, 234). A hahóti-medence mikroregionális kutatásaival párhuzamosan folytak a megye északi részén, a zalaegerszegi múzeum gyűjtőterületén Horváth L. András és Simon Katalin terepbejárásai és ásatásai, amelynek eredményeként újabb rézkori lelőhelyek kerülhettek rá a térképre 21
