Ljudje ob Muri. Népek a Mura Mentén 2. kötet (Zalaegerszeg, 1998)

Csikány Tamás (Budapest): Josip Jellačić altábornagy a magyar szabadságharcban

CSIKANY Tamás ján álló magyar haderő, a miniszterelnök jelenlétében megtartott sukorói haditanács határozata értelmében nem folytatta a hátrálást, hanem megállt és készült a csata elvállalására. Jellačič serege szeptember 28-án már Székesfehérvár és Pákozd között állt. Ezen a napon kiderült, hogy a magyarok nem hátrálnak tovább, így a horvátok kémszemlékkel, harcfelderítéssel próbáltak adatokat szerezni. Ezek alapján Jellačič elhatározta, hogy másnap megtámadja a magyar csapatokat. Terve szerint csapatait három oszlopba sorakoztatta, a baloldalinak lett volna a feladata a magyar harcrend megkerülése és a tó felé szorítása a közép támogatásával. A bán személyesen a középső oszlopot vezette. Szeptember 29-én reggel a mintegy 17.500 fős magyar sereg Pákozd és Sukoró között várta a horvát támadást, amely a bán terve szerint a balszárny támadásával hat óra körül meg is kezdődött. A Kempen-hadosztály támadása azonban rövidesen elakadt. Az időközben megkezdődött heves tüzérségi tűzben a közép támadása sem vezetett sikerre. Jellačič ismét előre rendelte a balszárnyat, de ismét eredménytelenül és kudarcba fulladt a közép újabb kísérlete is. Ezután kora délutánig tüzérségi párbaj folyt. Jellačič ebben a csatában nem használta teljes erejét, nem vállalkozott egy mindent eldöntő csatára. Ezt elsősorban azért nem vállalta, mert visszavonulási útja meglehetősen bizonytalan volt, távol bázisától egy népfelkeléstől zavart visszavonulási és utánpótlási vonallal háta mögött, egy meglepően nagy ellenállást kifejtő magyar sereggel szemben, minden erejét nem használhatta fel. A csatában magyar részről a veszteségek elenyészőek voltak, horvát részről hozzávetőleg száz fő esett el, sebesült meg, vagy tűnt el.

7 A sikertelenséget látva a bán három napos fegyverszünetet kötött Mógával. Ezt követően tájékozódott a Roth és Phillipovich tábornok által vezetett tartalékhadosztály helyzetéről. Miután kiderült, hogy erre az erőre egyelőre nem számolhat, megszegve a fegyverszünetet, egy kb. 1150 fős utóvédet Székesfehérváron hátrahagyva, Komárom felé elvonult. Első célja az volt, hogy bejusson a várba, de miután zárt kapukat talált, továbbvonult Győr, Magyaróvár felé. Október 3-án az uralkodó Jellačičot nevezte ki a magyarországi császári-királyi hadak főparancsnokává, feloszlatta a magyar országgyűlést és az országban bevezette a haditörvényeket. Ezen manifesztumnak azonban nem tudott érvényt szerezni, hisz a bán éppen Bécs felé tartott. Az események menetét nem sokkal később már az október 6-i bécsi forradalom határozta meg. Ennek kitörésében egyébként fontos szerepe volt Jellačič azon levelének, melyet Latour hadügyminiszterhez küldött és melyben csapatokat kért. Ezen csapatok elindulását akadályozták meg a bécsiek és ez volt a szikra, amely elindította a forradalmat. A bán a forradalom hírére csapatainak megbízhatóbb részével Bécsbe sietett, a gyenge felszereltségű, fegyelmű népfelkelőket, pedig Horvátország felé útba indította. Bécshez közeledve egyesült a helyőrség kiszorult csapataival, melyekkel együtt a császárvárost dél felől körülzárták. Északra a Csehországból érkező Windisch-Grätz tábornagy seregét várták. A zár október 23-rájött létre ezt követően ultimátumban szólították fel a várost megadásra. Ennek többszöri elutasítása után a tüzérség 27-én kezdte el lőni a várost, melynek hatására a felek tárgyalni kezdtek. A megegyezést a magyar hadsereg támadása akadályozta meg. A magyar sereg ugyanis a pákozdi csata után meglehetősen körülményesen ugyan, de megindult Jellačič után. Egy része ugyanakkor Roth és Phillipovich csapatait kényszerítette fegyverletételre. A magyar csapatok Parndorfig követték a horvát erőket itt táborba szálltak és többnyire várakoztak, hogy a politikai és a katonai vezetés eldöntse, hogy mi legyen a tenni206