Ljudje ob Muri. Népek a Mura Mentén 2. kötet (Zalaegerszeg, 1998)

Csikány Tamás (Budapest): Josip Jellačić altábornagy a magyar szabadságharcban

CSIKANY Tamás ben pedig ezredesi ranggal kinevezték az 1. báni határőrezred parancsnokává. Ebben a beosztásban éri 1848 márciusa, amikor a horvát közakaratnak és a bécsi udvar érdekeinek megfelelően a császár kinevezte Horvát-, Szlavón- és Dalmátország bánjává. 1845 óta a báni méltóságot nem töltötték be, ekkor azonban ez hirtelen sürgőssé vált. Egy olyan személyt kívánt az udvar ebbe a fontos tisztségbe helyezni, aki a bécsi kormány számára megbízható és a megalakuló magyar kormánnyal szemben áll. Az udvar a magyar törekvésekkel ekkor nem tudott nyíltan szembeszegülni Európa és a birodalom forradalmi légköre, majd pedig a Lombardiában kezdődő háború miatt. Franz Anton Kollowrat osztrák miniszterelnök - Franjo Kulmer báró javaslatára - Jellačič ezredest találta a báni posztra legalkalmasabbnak, mint aki képes lesz megakadályozni azt, hogy Magyarország déli társországai, különösen pedig a határőrezredek a magyar kormány irányítása alá kerüljenek. A javaslatot jóváhagyta az Udvari Haditanács, a Magyar Kancellária és István főherceg is, így az uralkodó március 23-án aláírta a kinevezési okiratot.

3 A magyar miniszterelnök Batthyány Lajos és a magyar országgyűlés tudomásul vette a kinevezést, de mivel a bán nem jelent meg Pozsonyban, majd a nádorral sem folytatott eredményes tárgyalást, sőt a minisztertanács hívó levelére sem jött Pestre, egyre nyilvánvalóbbá vált a szakítás elkerülhetetlensége. Közben Jellačičot vezérőrnaggyá, majd altábornaggyá léptették elő és kinevezték zágrábi főhadparancsnokká. Jellačič a horvát fővárosba visszatérve statáriumot rendelt el és átvette a tényleges polgári és katonai hatalmat. Közben Pesten a kialakult helyzetbe korántsem törődtek bele. A Bécsbe utazó Batthyány a bán ügyében is tárgyalt az uralkodóval, aki ennek hatására kéziratban szólította fel Jellačičot a magyar kormány iránti engedelmességre, illetve felhatalmazta a nádort, hogy szükség esetén királyi biztost nevezzen ki Horvátországba. Ezen intézkedéseknek azonban nem volt komoly hatása, a bán nem engedelmeskedett, a nádor által kinevezett biztos nem kezdhette meg a működését. Sőt a bán nyílt ellenállását jelentette, az általa létrehozott báni értekezlet által május 20-án a császár elé terjesztett azon kérés, hogy járuljon hozzá, egy a magyar kormánytól független horvát közigazgatás létrehozásához. Az egyre kibékíthetetlenebbnek tűnő ellentét elsimítására az udvar Batthyányt és Jellačičot Innsbruckba rendelte, itt azonban csak az előbbi jelent meg. A magyar miniszterelnök el is érte, hogy június 10-én a császár Jellačičot báni és főhadparancsnoki beosztásából is felmentse. Az udvarba 17-én megérkező bán ennek visszavonását nem tudta elérni, ezért támogatói - elsősorban Ferenc Károly főherceg és Zsófia főhercegnő - segítségével az uralkodót arról kívánta meggyőzni, hogy a horvátokra, különösen az észak-itáliai harctéren, nélkülözhetetlen szüksége van. Horvátország függetlenségét Magyarországtól ezért biztosítani kell. Az udvar azonban egyelőre szerette volna elsimítani a két ország közötti feszültséget, ezért János főherceget felkérte a közvetítésre. Az ő jelenlétében találkozott Jellačič és Batthyány július 29-én Bécsben. A várt megbékélés azonban nem következett be, sőt annak az itt létrejött megállapodásnak sem lett tartós eredménye, hogy a felek csapataikat a Drávától vonják hátra.

4 Augusztus hónapban fokozott ütemben folytatódtak a horvát katonai előkészületek, melyet Bécsből egyelőre hivatalosan nem támogattak, de mégis nyilvánvalóan ösztönöztek. Különösen azután vált ez intenzívvé, hogy Itáliában egyre kedvezőbben alakult a helyzet és egyre közelebbinek látszott a háború sikeres befejezése Jellačič első katonai fellépése Magyarországgal szemben az volt, hogy a „Háromegy ki204