„Stephan Dorffmaister pinxit”. Dorffmaister István emlékkiállítása (Zalaegerszeg, 1997)

Galavics Géza: Dorffmaister István történeti képei

részletes csata-leírása mindkét esetben közvetlen forrása volt a csataképek ábrázolásának. Hasonlóképpen Th. Heimb munkáját használták a „III. Károly átadja az apátság adománylevelét" kompozíció megfestésénél is. Ezen a képen baldachinos trón előtt áll az uralkodó, s Szentgotthárdról szóló adománylevelet ad át Heiligenkreuz apátjának. Egy világi és egy egyházi méltóság kíséri a királyt s két cisztercita szerzetes az apátot. A háttérben, a baldachin alatt még egyszer föltűnik az apát, amint kifizeti a Kamarának a Szentgotthárdért járó megváltás összegét. (66. kép) Az esemény 1734ben, 60 évvel a kép megfestése előtt játszódott le, s megfestésekor a történeti hitelesség alapkövetelménynek számított. így ábrázolták az uralkodót és Heiligenkreuz apátját Robert Leeb-et, s így a háttérben Pozsony és Heiligenkreuz látképét is. A festmény adománylevelére pedig még az eredeti okmány néhány sorát is ráfestették.

32 A szentgotthárdi történeti ciklus két utolsó képe eléggé rendhagyó a szerzetesrendek önábrázolásainak sorában. Birtok-látkép az egyik, amelynek régies veduta típusát osztrák és bajor kolostorok már a 17. században is kedvelték. Az ilyen típusú ábrázolásoknál a hangsúly mindig az épületeken volt, s a templomtól és rendháztól a különböző uradalmi épületekig, a magtároktól az istállókig minden rákerült a képre.

33 A szentgotthárdi birtok látképe azonban nem ilyen alkotás. Ott van ugyan a kép hátterében az apátság épület-együttese (67. kép), a templom, a rendház, s több emeletes gazdasági épület, a festményt azonban inkább monumentális tájábrázolásnak szánták, messze nyúló távlatokkal, s a mezőváros Szentgotthárd és a környékbeli falvak távoli látképével. Ezt a tájat Fritz Alberik apát és szerzetestársa - Sternegg Mária feltételezése szerint a történetíró Theophil Heimb - mutatja be, akik az előtérben, épületromok szomszédságában állnak.

34 (68. kép) Mozgalmas a táj, már-már leltárszerűen az. Az apátság Rábán inneni birtokán, egy széles gabonatáblán aratók szorgoskodnak, mellettük szőlőmunkások tevékenykednek, távolabb a háttérben szénát gyűjtenek, pásztorok pedig juhnyájat legeltetnek. (69. kép) A megrendelői szándék egyértelmű: bemutatni, hogy a romként megkapott Szentgotthárdból a rend alig félévszázad alatt új apátságot épített föl, virágzó tájat és kultúrát hozott létre. Szinte bizonyos, hogy a Szentgotthárd környéki táj egy részét Dorffmaister István helyszíni vázlat nyomán festette meg, miként a sorozat utolsó képének hátterét, Szombathely barokk kori főterének látképét is. E festmény témája: Szentgotthárd apátja a szombathelyi líceum alapítói közé lépett. (Kat. sz. 44, 70. kép) A cisztercitákat, s így a szentgotthárdi apátságot is elkerülte a II. Józsefi feloszlatás lendülete. Az apátság megmaradt, s a rend maga is elébe ment a kor kívánalmainak: 1793-ban Marian Reutter főapát tekintélyes alapítványt tett a szombathelyi líceum javára, s két szerzetestanárt küldött a tanári karba. Tudatos a témaválasztás, megfelel a kor közhangulatának. Azt demonstrálja, hogy a cisztercita rend jövedelmei egy részét a közjó szolgálatára fordítja. Reutter apát alapító gesztusa éppen Dorffmaister festménye révén olyan erős hangsúlyt kap, hogy azonos értékű és jelentőségű lesz a történeti sorozat többi jelenetével. Maga a kép csak néhány évvel a líceum megalapítása után készült s portréhűséggel ábrázolja a főapátot és a két szerzetestanárt.

35 Kerti teraszon karszékben ül a főapát, mellette áll két rendtársa, s mögöttük balra egy kertre, benne kerti pavilonra nyílik kilátás. Bár a kompozícióban a főhangsúly az előtér szerzetesfiguráira esik, mégis a csoportfűzés szokványossága és az alakok körül a térelrendezés bizonytalansága is közrejátszik abban, hogy a kép festői középpontja a háttér városábrázolása lett. Szombathely központját festette meg Dorffmaister itt, az épülő, fölállványozott székesegyházzal, a papi szemináriummal, a püspöki palotával, s a közeli megyeházával együtt. Éles fény világítja meg a teret, s az ott tevékenykedő apró alakokat: építőmunkások és kőfaragók dolgoznak a székesegyházon, kispapok vonulnak kettes sorban a szemináriumnál, hajdúk húznak deresre egy jobbágyot a megyeháza előtt s lila napernyős papi előkelőség - a hagyomány szerint maga Szily püspök - vonul át kísérőjével a téren. A szentgotthárdi történeti sorozat utolsó képének háttere ritka és szokatlan ábrázolás a magyarországi barokk festészetben, belső látkép egy városról és annak lakóiról. Dorffmaister szentgotthárdi sorozata a festő utolsó nagy megbízatása volt, s ezt akár hattyúdalának is nevezhetnénk. Annál is inkább, mivel szembetűnő benne a szándék, összefoglalni négy és félévtizedes pályafutásának festői tanulságait s ugyanakkor megmutatni képzettségét azokban a műfajokban is, amelyeket magyarországi közönsége nem igényelt tőle. így a tájfestészetben, a zsánerfestészetben s a városlátkép műfajában is. Amikor Dorffmaister bécsi akadémiai tanulmányait befejezte, már dolgozott Bécsben a nagyhatású Johann Christian Brand, akinek bécsi és Bécs környéki helyszíneket feldolgozó táj-, zsáner-, város- és kastélylátképei önállóan és metszetfeldolgozásban az ottani főrangú és polgári gyűjtők kedvelt darabjai voltak. A szentgotthárdi sorozat háttér ábrázolásai mutatják, hogy Dorffmaister, ha a 18. század második felében igény lett volna rá, a magyarországi táj-, zsáner és városkép műfajának korai meghonosítója lehetett volna. De mert önálló ábrázolásként nem volt rájuk igény, Dorffmaister festményei hátterében 92