„Stephan Dorffmaister pinxit”. Dorffmaister István emlékkiállítása (Zalaegerszeg, 1997)

Kostyál László: A templomfestő Dorffmaister István I. 1760–1780

razabb novai képen e jelenséggel nem találkozunk, ott Mária felemeltetése szinte racionálisan megfigyelhető, kézzelfogható valóságként játszódik. Meglehet, túl egyszerű lenne az eltérés mögött a 18. századi ferences misztika hatására utalva a művész közvetlen, ilyen irányú instruálását sejteni, mégis, ez tűnik a leglogikusabb megoldásnak. A típus eltérő felfogásban megfestett két változata utal mindenesetre a kor felvilágosodás által egyre erőteljesebben motivált festészetének dilemmáira és változásaira. E szempontból a soproni „Assunta" inkább képviseli a barokkos konvenciókat, míg a novai klasszicizálóbb hangvételével, világosabb csoportfűzésével, áttekinthetőbb megoldásával az újabb törekvések megnyilvánulásaként értékelhető. Az 1779. esztendő megrendelés-dömpingjének eredményeképpen számos további oltárkép is készült a Dorffmaister-műhelyben, így a felsősegesdi ferenceseknek, a jászói premontreieknek, a pannonhalmi és a bakonybéli bencéseknek. Az 1770-es évek végéhez, talán ugyanehhez az esztendőhöz kötődnek a söjtöri és a hímesházi templom oltárképei. A festő vázlatkönyvének felhasználásával készült újabb variánsok a munkát gyorsíthatták, talán műhelymunkát is takarnak. Ilyen a söjtöri templom már említett, „Idősebb Szent Jakab apoteózisát" ábrázoló, a trogeri hagyományokra épülő celldömölki kompozíciót felelevenítő képe, vagy a türjei megoldást citáló „Mária születése" jelenet Hímesházán, melynek további változatai láthatók Sásdon (datálása bizonytalan, 1771-1786 között),

28 Kemenessömjénben (1785) és Ötvösön (1791-1792). Hímesházán a türjei lunetta-kép a formátum megváltoztatásával elveszti antikizáló architekturális környezetét, amit az alászálló angyalokat kísérő felhők párás kavargásával pótol a festő. A mozgalmas jelenet az újszülött gyermek mosdatását mutatja. Türjéhez képest jelentős változás a kép szélén, a háttérben gyermekágyon fekvő Annának és a gyújtópontban lévő gyermekének egy törülköző drapéria-íve és két segítő nőalak jól sikerült mozdulata által való kompozicionális összekapcsolása, valamint az álló formátum képszerkezeti egyensúlyának a felső angyalfigurákkal való megteremtése. Ez utóbbi megoldás - két ikonográfiái séma összevonásával - a pécsi domonkosoktól Sásdra került, lényegileg az előbbivel tükörképes oltárképen a Szentháromság megjelenítésére változik. A másik hímesházi oltárképen („Mária Magdolna Krisztus keresztjénél") a Mesztegnyőn kialakított Kálvária-típust a festő (Magdolna térdelő alakján túl) annyiban módosítja, hogy a mélyről megvilágított horizontvonalat megemeli, a haldokló Krisztus feje pedig lecsuklik, inkább már csak sejtett utolsó pillantása a rátekintő, megtért bűnös nő felé irányul. A meghallgatott fohászként egymás felé forduló arcok kiemelik a Megváltás elvégeztetett művének mély misztériumát. Ugyancsak több változata ismert a Bakonybélbe festett, az Egyiptomból visszatérő Szent Családot megjelenítő oltárképnek (kat. sz. 18.): két évvel később (1781) Dorffmaister - minimális módosítással - Toponáron

29 is megfestette a témát. Ritka ikonográfiái megoldás a menekülés helyett a visszatérés (hisz a gyermek Jézus már tíz év körüli) ábrázolása, mely tulajdonképpen cselekményt ad a szokványosabb Szent Család-témának. Korszakunk végére Dorffmaister a Dunántúl legtöbbet foglalkoztatott festőjévé vált. Stílusa, bár mindenfajta virtuozitást nélkülöz, megbízható, tetszetős. Nem csupán gyorsan, de sikeresen elégítette ki korának komplex festői dekorációt követelő, a nagy központok hangulatának felidézésére irányuló igényeit is. Illuzionizmusa, architektúrái többnyire meggyőzőek, kompozíciói harmonikusak. Színvilága nem túlzottan tüzes, dekoratív, kedveli a kontrasztokat, formái egyre kontúrosabbak. Kisebb rajzhibái, csökkenő saját invenciója (azonos témákhoz már csak idő híján is - egyre inkább korábbi sémáit alkalmazta), bizonyos nehézkessége miatt ugyan nem lehetett vetélytársa Maulbertschnek vagy Krackernek, ez azonban népszerűségét más szempontból inkább emelte, mint rontotta, hisz művészete szélesebb körben vált elérhetővé (és megfizethetővé). Festészetében egyre erőteljesebben mutatkozott meg a korszellem átalakulása. Bár ez tematikailag csak a következő években jelent majd változást, festésmódja szárazabb lesz, a misztikus hangvétel mindinkább a háttérbe szorul, lassan eltűnnek a sejtelmes felhőgomolyok, csökken a figuráinak arcáról és mozdulatairól leolvasható pátosz. A művész ahol tud, egyszerűsít, a belső töltés olykor érezhetővé váló hiányát manírral pótolja. Műveinek színvonalbeli ingadozásaiban nyilván jelentősen közrejátszott műhelyének tevékenysége is. Nem állíthatjuk, hogy a felsorolt helyszínekkel és művekkel a templomfestő Dorffmaister első pályaszakaszának valamennyi állomásáról megemlékeztünk volna. A számos bizonytalan attribúció mellett jónéhány biztosan az oeuvre-höz sorolható, de bizonytalan kronológiájú alkotás kérdőjeleinek tisztázása bővítheti a sort, elsősorban oltárképek. A nagy együttesek terén kevesebb meglepetés várható, a pályaszakasz fő állomásai ismertek. Az azt lezáró lassú stiláris változáson túl a novai templom kifestésé más szempontból is egy új korszak kezdetét jelenti. Mindeddig Dorffmaister - egy-két kivételtől (Császár, Pannonhalma) eltekintve - kisebb jelentőségű rendházak vagy középnemesi családok, illetve plébániák megrendeléseit teljesítette. Pályája második felének legfőbb mecénása azonban Szily János szombathelyi püspök lesz, és őmellette jelentőssé 23