„Stephan Dorffmaister pinxit”. Dorffmaister István emlékkiállítása (Zalaegerszeg, 1997)

Buzási Enikő: Dorffmaister portréi és megrendelői

párkányzat, de a ion oszlopfő volutáiról lecsüngő díszítmény is azonos. Mivel a késői művek architektúra részleteit nemegyszer Dorffmaister József készítette - aki a szentgotthárdi kupolafreskó szignatúrájában jelezte is effajta részvételét apja munkájában

40 - számolhatunk esetleges közreműködésével a Niczky-portré megfestésében is. Annál is inkább, mivel a kép Dorffmaister más műveitől eltérő élénk, hideg színvilága, kemény formálásmódja, nem kevés akríbiával kezelt dekorativitása, valamint historizáló részletmotívumai a klasszicista szemlélet egy későbbi fázisát képviselik, mint ami az idősebb Dorffmaister festői megoldásaira és késői munkái stílusára jellemző. Mint láttuk, Niczky György képmásában egy pontosan nem körbehatárolható mecénás-építtető szerep keveredik a szabadkőműves szervezethez tartozás kifejezésével. Nem ez az egyetlen tudott mű a festő portré oeuvre-jében, amelynek létrejöttében és programjában a 18. század végi szellemikulturális közéletet meghatározó - vagy inkább szervező - szabadkőműves gondolat jelen volt. Erre következtethetünk a hegyfalui egykori „Képes Szálát" díszítő egyik pannó tartalmából, amelyen - az elpusztult kép Dorffmaistertől származó leírásából, illetve az őt magyarra átültető Czinke Ferenctől tudhatóan - az „Igaz Barátság képe ragyog közepett, két jobb kezet öszve szorítva Nemzeti köntösben, Horváth, Gludovácz Urak együtt állanak..." (Függelék 35. sz.) Horváth Zsigmond és Gludovácz József valószínűleg egészalakban készült ábrázolása a leírás alapján a felvilágosodás-kor barátságkultuszának képi megjelenési formáihoz igazodott,

41 azonban a jelenetet kísérő, valamint a mennyezetfreskón szereplő motívumok további, ennél pontosabban meghatározható szándékra is utalnak: a szabadkőműves barátság, testvériség kifejezésére. Az allegorikus ábrázolásnak ezt a jelentését támasztja alá a két összekulcsolt kéz, amely a jelentősebb szabadkőműves jelképek közé tartozik, továbbá a portré Czinke-féle leírásában említett oszlop, a mennyezeten pedig a saját farkába harapó kígyó (melyen Czinke szerint a „Kaptsolt megválhatatlanság értődik"), valamint a „Hazabéli borostyán" (Dorffmaisternél babér), melyek ugyancsak megtalálhatók a szabadkőműves szimbólumok közt. Gludovácz József szabadkőműves voltára nincs adatunk, azonban Horváth Zsigmond az Állandósághoz címzett tekintélyes bécsi páholynak volt a tagja.

42 A magyarországi szabadkőművesség történetét feldolgozó Abafi azt is megemlíti vele kapcsolatban, hogy tétényi (nagytétényi) kastélyában „még ma is látható [egy] kápolna alakú terem, mely a szabadkőműves jelképeket viseli, s a mely a hagyomány szerint szabadkőművesi kápolna volt."

43 Abafi közlésének különös jelentősége van a fentiek szempontjából is. Okunk van feltételezni ugyanis, hogy a hegyfalui „Képes Szála" dekorációja nem Gludovácz József megrendelésére készült, ahogyan az eddigi irodalomban szerepel, hanem a helybeli földesúr Szentgyörgyi Horváth Zsigmond számára, aki Dorffmaister és Czinke Ferenc egybehangzó leírása szerint ezen az ábrázoláson családjával együtt látható, ismét csak bizonyságként arra, hogy a megrendelőt és programadót őbenne kell látnunk. A topográfiai irodalom szerint ugyanis Hegyfalu Horváth-birtok volt,

44 míg Gludovácz József a távolabb fekvő Keleden volt birtokos, - egy ideig egyébként a Horváth családdal közösen.

45 Ez utóbbi körülményre ugyan semmilyen családtörténeti indok nem ismert, mindenesetre egy esetleges rokoni kapcsolat a két család között adhatna egyfajta magyarázatot arra, hogy miért tekintette bevezetőjében Dorffmaister Gludovácz Józsefet a „képes terem" tulajdonosának, miközben leírását „mindkét tekintetes uraságnak" ajánlotta. A címben s a szövegben mindvégig csupán a „képes teremről" esik szó, a kastélyra mint helyszínre nincs utalás. Czinke Ferenc, aki szabad fordításban nemcsak átültette, de saját élményei, s a mű személyes ismerete alapján ki is egészítette Dorffmaister szövegét és értelmezte magát az alkotást is, tovább megy a hely ismertetésében és elgondolkodtató részleteket is közöl. Miután összefoglalta a programot (melynek „Ez a sommája: Barátság") bevezetését ezekkel a szavakkal zárja: „Jöszte ha úgy tetszik! Képes Szálába vezetlek... Menjünk rédre! Megállj! Távul kell állanod, így nézd! A Mesterségtől szépült Természet előttünk!" - Hajói meggondoljuk, ez a leírás inkább egy mesterségesen kialakított parkra és egy abban elhelyezett önálló épületre utal (mint tudjuk a „Szála" nyolcszögletű volt, azaz a kerti pavilonokhoz hasonló centrális forma!) semmint egy kastély valamely termére. Jóllehet az angol kertek építészeti emlékeinek a szabadkőműves gondolatkörrel való esetenkénti összefüggésére a kutatás már néhány éve felfigyelt,

46 a hegyfalui kastély és környéke 18. század végi állapotára vonatkozó ismeretek hiánya, a hazai angol kertek történeti irodalmának, valamint topográfiájának feldolgozatlansága

4 ebben az esetben legfeljebb a fenti óvatos hipotézis megfogalmazását teszi lehetővé. Az eddig leírtak alapján nyugodtan elmondhatjuk, hogy Dorffmaister portréfestői tevékenysége esetében a vizsgálódás és értékelés szempontjait elsősorban nem a képek kevéssé változatos kompozíciója - amihez többnyire bizonyos formai egykedvűség társul - vagy alkotójuk nem különösebb arcképfestői fantáziája adja meg. Az igazi kérdések és válaszok inkább a festő és megrendelői köre kapcsolattartását (társadalmi és személyes értelemben), a művészeti-kulturális minták megrendelői közegen 132