Zala Megye Ezer Éve. Tanulmánykötet a magyar államalapítás milleniumának tiszteletére (Zalaegerszeg, 1996)

A polgári megyétől a rendszerváltásig (1849–1990-es évek) - Káli Csaba: Zala megye mezőgazdasága a Kádár-korszakban (1956–1990)

Káli Csaba: Zala megye mezőgazdasága a Kádár-korszakban Zala megye mezőgazdasága a Kádár-korszakban (1956-1990) Az 1956-os forradalom leverése után — a régi-új rendszer politikai gyengeségének köszönhetően — a magyar mezőgazdaság sajátos átmeneti állapotba került, amely egészen 1959 elejéig, a második kollektivizálási hullám megindulásáig tartott. A forradalom előtt a megye területének több mint egyhatodát birtokló tsz-ek és tszcs-k közül 1956 végére mindössze 27 maradt meg, amelyek 6.413 kh-on, 737 taggal folytattak gazdálkodást. A földterület döntő többségét tehát egyénileg művelték. A központi vezetés, felismerve hatalma korlátjait, nem folytatta annak gyakorlását rögtön ott, ahol a forradalmat megelőzően abbahagyta. Vezető politikusok és szakemberek között vita kezdődött arról, hogy milyen struktúrákat kellene preferálni a mezőgazdaságban, majd ennek rövid úton történő eldöntésével arra helyeződött a hangsúly, hogy a termelőszövetkezet keretei között milyen érdekeltségi viszonyokat alakítsanak ki, szem előtt tartva a gazdálkodás hatékonyságának, és jövedelmezőségének növelését is. Ezek a viták — egy rövid időre — nagyobb mozgásteret biztosítottak a meglévő szövetkezetek számára is, lazultak az ötvenes évek első felét jellemző — a rájuk erőltetett egyen-alapszabályzatból következő — merev gazdálkodási és működési keretek. Egyre nagyobb szerepet kapott a háztáji gazdálkodás, és a beszolgáltatást sem állították vissza. Mindezek a „kedvezmények" azt a célt is szolgálták, hogy a zalai „maga-ura" parasztokat a tsz-hez közelítsék. E célból a megyei pártbizottság mezőgazdasági osztálya 1958-ban kidolgozott egy átmeneti szövetkezeti formát. A Szántóföldi Termelőszövetkezet tervezete tükrözte egyrészt a megye adottságaihoz való igazodást, másrészt pedig azt a tapasztalatot, hogy a megye szántóterületének ekkor még több mint kétharmadát birtokló középparasztok csak akkor fognak a tsz felé fordulni, ha alacsonyabb fokon is társulhatnak. A közös munkaszervezet keretei közé tehát csak a növénytermesztés került volna. A szövetkezetesítés újabb hullámának megindulásával azonban ezek - más elképzelésekkel együtt — lekerültek a napirendről, csupán néhány, ezen átmeneti időszakból származó kezdeményezés került át az új szövetkezetek alapszabályába. A magyar parasztság elleni újabb rohamot alapvetően három dolog motiválta: a nagyüzemi gazdálkodás fölényébe vetett hit; az önálló, nem szocialista gazdálkodást folytató embertől való idegenkedés; és végül az a tény, hogy a forradalom után nem állították vissza a beszolgáltatási rendszert, ami az élelmiszerellátás központi irányításának bűvöletében élő vezetők szemében veszélyt jelentett. 1959 márciusában törvényerejű rendelet jelent meg a termelőszövetkezetekről. A kollektivizálást három szakaszban — 1959 első három hónapjában, 1959-60 és 1960-61 telén — meggyőzéssel, kedvezményekkel, de leginkább a kényszerítés különböző formáival hajtották végre. A magyar parasztság, a forradalom bukása után, a megtorlások közepette már nem tudott ellenállni a hatalom akaratának. Zalában a tsz-szervezés kezdetére, az '56 végi 27-ről 66-ra nőtt a szövetkezetek száma, a terület 15.271 kh-ra, míg a tagok száma 1.742-re emelkedett. A szövetkezetesítés befejezése (1961) után a létrehozott 241 tsz összesen 356.183 kh (204.983 ha) földje révén a megye területének 62 %-át mondhatta magáénak. Általában érvényesült az egy falu-egy tsz elv, de előfordult, hogy egy faluban több termelőszövetkezet is alakult. Kezdetben rendkívül kevés volt a megfelelő végzettségű szakember, a hatvanas évek elején öt szövetkezetre ha jutott egy technikus, a felsőfokú végzettségűek száma pedig nem érte el a 20 főt. Ennek hátrányait érzékelve a kormány az agrár-felsőoktatás megerősítését határozta el, aminek következtében a hetvenes évtized elejére 250-re, ugyanezen évtized vége felé (1977) már 550-re, 1987-ben pedig 810-re emelkedett a zalai tsz-ekben dolgozó egyetemet, vagy főiskolát végzett szakemberek száma. Az egy falu-egy tsz elvből fakadóan, figyelembe véve a zalai falvak átlagos méretét, az üzemméretek rendkívül kicsik voltak, így már a hatvanas években is gondot okozott egy-egy korszerűbb gép kapacitásának optimális kihasználása. Meglehetősen differenciáltan jelentkezett a zalai szövetkezetekben az 1968-as gazdasági reform Termelőszövetkezeti belépési nyilatkozat, Budapest, Állami Nyomda, 1956 (Göcseji Múzeum). 301