Zala Megye Ezer Éve. Tanulmánykötet a magyar államalapítás milleniumának tiszteletére (Zalaegerszeg, 1996)

Zala megye kialakulásától a török háborúk kezdetéig (1000–1540-es évek) - Rácz György: Zala megye birtokviszonyai az Árpád-korban

Zala megye ezer éve Nagy Lajos idején az említett várak is magánkézre kerültek, a megye területén nem maradt királyi birtok. A fentiekből láthattuk, hogy Zala a 14. század második felétől már nemesi uralom alatt álló megyének tekinthető, mint például Győr, Bodrog vagy Szabolcs, és amikor a Zsigmond-kor elején a királyi adománypolitika olyannyira új lendületet vett, hogy teljesen átrajzolódott az ország birtokstruktúrája, és a főnemesi dinasztiák az ország váruradalmainak nagy részét megszerezték, ez a folyamat Zalában alig volt érzékelhető. Újabb főúri vagyonok nem keletkezhettek, mert a királynak már nem állt módjában zalai várat eladományozni, így a három Kanizsai testvér, élükön János esztergomi érsekkel, főként Vas és Sopron megyében szereztek és szerveztek újabb uradalmakat. A főurak előszeretettel nyújtották kezüket a gazdagodó mezővárosok felé is, így Zalában is a kiváltságos települések kerültek sorra. A Kanizsaiak, mint láttuk, megszerezték az Anjou-kor egészében királyi kézen levő Egerszeget és Bekcsényt, a mai Becsehelyt. A Zsigmond-kor változásai e megyében tehát nem az országszerte megfigyelhető tendenciákat, a királyi hatalom elsorvadását, a főúri vagyonok keletkezését jelentették, hanem más természetűek voltak. A Zsigmond-kori birtokpolitika jellemző vonásainak bemutatását egy példaértékű váruradalom történetén keresztül szemléltethetjük. Tátika felső várát a 13. század közepén Ják nembéli Zlaudus püspök építtette, aki nemcsak itt lakott, hanem a püspöki kincstár értékeit is itt őriztette. 1290-ben Benedek veszprémi püspök vádja szerint Apor mester és Lukács zalai ispán a várat jogtalanul elfoglalta. Mindketten a környéken birtokos Péc nemzetség tagjai voltak, többek között a Tátika melletti Rezi vár birtokosai. Apor azonban 1301-ben I. Károly pártjához csatlakozott, így utód nélküli halála (1307) után várai könnyen királyi kézre kerültek. A püspökség és a Pecek közti pert a király csak több évtized múlva, 1341-ben zárta le, amikor is Tátikát visszaadta a veszprémi püspöknek, s rögtön ezután el is cserélte vele a Kál-völgy királyi falvaiért. A század második felében Tátikát Nagy Lajos Rezi várával együtt eladományozta a Lackfiaknak, s a két vár 1378-ban már az övék volt. Csáktornyai Lackfi István bukása (1397) után Zsigmond király elkobozta, majd hű katonájának, Scharfenecki Jánosnak adta zálogba, akitől a Marcaliak váltották magukhoz (1403). Alig egy év múlva (1404) azonban Zsigmond visszacserélte tőlük, majd 1406-ban kancellárjának, Eberhard zágrábi püspöknek és rokonainak, az Albenieknek adta örökbe. A püspök halála után a király visszavásárolta, majd újból elzálogosította, végül 1435-ben gersei Pető László és Péter váltotta magához, akik 1437-ben Zsigmondtól, majd Albert királytól is kaptak rá adománylevelet. Ettől kezdve a vár három évszázadon át a gersei Petőké. Tátika sorsa nemcsak a Zsigmond-korban gyakori király általi zálogosításokra és cserékre, vagyis birtokos-változásokra mutat rá, hanem arra is, hogy a szomszédos Vas megyéből származó köznemesi Gersei család — amely Zalában azt megelőzően csak egy-két falut birtokolt — miként tudott szívós familiárisi szolgálattal, majd a zalai ispáni tisztségre támaszkodva ügyes birtokszerző politikával a zalai előkelők soraiba férkőzni. N adasd nembeli gersei Pető fia Tamás Garai nádort szolgálta, egyik testvére, György Jolsvai Leusták nádor oldalán esett el a török elleni nikápolyi csatában 1396-ban. Másik testvére, János bizonyosan Garai pártfogásának köszönhette, hogy megkapta az 1403-as Zsigmond elleni lázadásban immáron menetrendszerűen részt vevő Rohonciak (Kőszegi "Kakas" Miklós utódai) kemendi várát, amiből a gerseiek a német zsoldosaikkal védett hűtleneket csak évekkel később tudták kikergetni. (1409-ben a várat öt faluból álló kisebb tartozékaival együtt királyi ítélettel véglegesen megtarthatták.) Ezt követően a János és fiai által 1404-1438 között megszakítás nélkül viselt zalai ispánság már elég erőt jelentett a további szerzeményekhez: 1427-ben megkapták Rezit Keszthely mezővárossal és mintegy öt faluval, 1435-ben pedig a már említett Tátikát. Mindazonáltal Gersei László és Péter e három zalai vára együttesen mintegy húsz faluval, és a vasi birtokállományukkal együtt sem számított jelentős vagyonnak a korban, így össze sem hasonlítható a megye igazi nagybirtokosaiéval, az alsólendvai Bánfiak, vagy a Kanizsaiak vagyonával. Ahhoz azonban elég támaszt nyújtott, hogy a Gerseiek Zsigmond halála után, az 1439-cel kezdődő rendi átalakulás idején bárói hivatalok nélkül is országnagyokként, a főnemesség soraiban vehessenek részt az országos politika irányításában. A Zsigmond-korban egy másik, Zalában régóta birtokos, előkelő származású, de szerény vagyonú köznemesi família is feltört a bárók közé: a Marcaliak. A Péc nemből származó Marcali-testvérek közül Dénes Lackfi-familiáris volt, Miklós pedig a délvidéki török harcokban tűnt fel katonai erényeivel. Zsigmond új felfedezettjeiként jelentős méltóságokat kaptak: Miklós 1395-ben temesi ispán, majd 1402-ben erdélyi vajdává lépett elő, Dénes pedig 1398-tól székely ispán lett. Gyorsan ívelő karrierjüket derékba törte az, hogy 1403-ban csadakoztak a Kanizsaiak Zsigmond-ellenes lázadásához. Az elsők között tértek meg és igyekeztek jóvátenni botlásukat, de a király egy időre távol tartotta őket a hivataloktól. Dénes később szlavón bán lett, Miklós fiai is a bárók között maradtak. Zsigmondtól kapott somogyi várbirtokaik mellett ősi zalai birtokukon, Szentgyörgyön is építettek egy várat, amelyet olykor Békavárnak is neveztek. A Balaton dél-nyugati csücskénél a szentgyörgyvári uradalomhoz három város (Mándhida, Magyarád és Szent László), és időnként mintegy 10-15 faluból álló birtoktömb tartozott, amely Mátyás uralkodásának végén házassági szerződés révén a Bátoriak tulajdonába került. A megye többi erőssége, várkastélya és mezővárosa többnyire a jelentékeny számú, Árpád-kori eredetű jómódú középbirtokosok tulajdonában volt több faluval egyetemben. A Balog nembeli felsőlendvai Szécsiek tekintélyes vasi uradalmuk mellett Zalában is birtokoltak: övék volt Letenye és több más falu, sőt várat is építettek Lovászi mellett Szécsiszigeten. A Marcali-familiáris Csapiak a névadó mezővárosukban és vidékén mintegy 25 faluban voltak birtokosok. Csobánc vára az egész középkorban a Rátót nemzetségből származó Gyulaffy családé volt. Igaz, ehhez nem tartozott uradalom, de a birtokos család kezében mintegy 15 közeli és távolabbi faluban 46