Zala Megye Ezer Éve. Tanulmánykötet a magyar államalapítás milleniumának tiszteletére (Zalaegerszeg, 1996)

A polgári megyétől a rendszerváltásig (1849–1990-es évek) - Kostyál László: Zala megye képzőművészete a 20. században

Zala megye ezer éve Zala megye képzőművészete a 20. században Zala megye huszadik századi képzőművészetének vázlatos áttekintése alkalmával több, a járatlan út okozta nehézséggel kerülünk szembe. Mindenekelőtt le kell szögeznünk, hogy Zala megye korszakunkban is többször változó határokkal bíró politikai-közigazgatási egység, de sem geográfiailag, sem művészetföldrajzilag nem különül el a szomszéd megyéktől, területektől. A másik, amit előre kell bocsátanunk, hogy a most záródó évszázad magyar művészetének átfogó elemzése még nem készült el, és ez nehezíti a tájékozódást. De ha el is készült volna, Zalára legfeljebb részben volna vonatkoztatható. Ennek oka abban rejlik, hogy megyénkben jelentős szellemi élettel bíró nagyváros — amely igényelte volna a vezető hazai művészeti tendenciák folyamatos jelenlétét — a század első felében nem volt (az egyébként dinamikusan fejlődő Nagykanizsa és Zalaegerszeg nem sorolható ezek közé). Hiányzott az a közeg, amelynek révén a megye szorosabban kapcsolódhatott volna a magyar művészet mértékadó mestereihez, és ez provincializmust eredményezett. Az alkotói vénával megáldott fiatal tehetségek helyben nem tudtak karakterisztikus művészegyéniséggé kristályosodni. Két út állt előttük: vagy elhagyták Zalát fejlődésük biztosítása érdekében, mint Zala György, Kisfaludi Stróbl Zsigmond, vagy Vajda Lajos (kivételként talán Egry József említhető), vagy beleszürkültek a vidéki, többnyire sekélyes ízlést kielégítő művészlétbe. Ebből egyenesen következik, hogy a jelentős alkotások — elsősorban köztéri szobrok — készítését nem helyi művészekre bízták. Ennek ellenére a most lezárult 20. az első olyan évszázad, amelynek kapcsán zalai képzőművészetről — még ha ezen nem is abszolút specifikumot értünk — beszélni lehet. A zalai művészet értelmezésünk szerint tehát a helyben élők mellett magába foglalja a műveivel itt hatást gyakorló, máshonnan érkezett alkotók, valamint — legalább érintőlegesen — az innen elszármazott művészek tevékenységét is. Periodizáció szempontjából kevéssé látjuk értelmét a századelő és a két világháború közötti korszak különválasztásának, ez legfeljebb az innen elszármazó művészek esetében célszerű, erre utalni is fogunk. Megyénkben változás csak a negyvenes-ötvenes évek fordulójától következett be. Az ekkor kezdődő második periódus az egervári művésztelep megindulásáig, 1968-ig tart. A harmadik az utolsó három évtizedet öleli fel. Erre még alig bírunk rálátással, így tovább osztani célszerűtlennek tűnik. I. A század első fele. A provinciális naturalizmus korszaka Ebben az időszakban a maihoz hasonló értelemben vett művészetről Zalában nem beszélhetünk. Igazi művészegyéniség alig élt a megyében. A festők, szobrászok többsége a 19. század második felének akadémikus, naturalisztikus hagyományaira támaszkodva munkálkodott. A közönség igénye is más volt, ritkábbak voltak a kiállítások, így nyilván jelentősebb eseményt is jelentettek. A művészek többnyire műkedvelők, ritka, akinek alkotói tevékenysége megélhetési forrást jelentett. A vezető egyéniségek a három város főgimnáziumi tanárai voltak. Az alapfokon túllépő művészeti képzés a nagybányai művésztelep felé is kitekintéssel bíró, jó kvalitású, Sass (Brunner) Ferenc (1882-1963) 1908-tól néhány éven át működő nagykanizsai szabadiskoláját leszámítva nem volt. A festészet vezető műfajai a tájés városkép, a csendélet, a portré és a vallásos témák, a szobrászaté inkább csak az utóbbi. A század első két évtizedéből — elsősorban kiállítási tudósításokZala György: Deák Ferenc 1928 (Alsólendva, Galéria Múzeum). Kisfaludi Stróbl Zsigmond: Kis makrancos 1921 342