Zala Megye Ezer Éve. Tanulmánykötet a magyar államalapítás milleniumának tiszteletére (Zalaegerszeg, 1996)

A polgári megyétől a rendszerváltásig (1849–1990-es évek) - Kotnyek István: Alsófokú oktatás Zala megyében

Zala megye ezer éve között kell megvalósítani. A feltételek között kimagaslóan nagy jelentőségű a földrajzi helyzet, a településszerkezet. Zala esetében itt végigkísér az aprófalvas településhálózat, ami alapvetően meghatározza az iskolafenntartás lehetőségét és jellegét. Ez azt jelenti, hogy ahhoz, hogy iskola legyen, gyerek kell (kellő számú), ha pedig már megvan, akkor korszerűen fel kell szerelni stb. Ezzel kapcsolatosan már korábban is voltak gondok. Zala esetében komoly hátrányt jelentett az is, hogy olyan jelentős, országos kisugárzású művelődési központok, mint a Felvidéken, vagy Erdélyben, itt nem alakultak ki. Az alsófokú iskolahálózat kiépítése Az eddig ismert források alapján a veszprémi egyházmegye 1550-es plébánia-jegyzéke említést tett a kapornaki iskoláról, miszerint „Kapornakon azelőtt is volt iskola, de most szünetel." Az 1554-es Canonica Visitatio a zalai főesperességben 101 plébániát és 4 leányegyházat említ. Eszerint a kapornaki iskola még mindig szünetelt, Szepetneken és Egerszegen viszont tartottak tanítót. Ugyanakkor a gyorsan terjedő reformáció hatására jelentős művelődési központ alakult ki Alsólendván (ma: Szlovénia). 1554-ben itt is volt tanító (ev-ref.) Orbonai Rácz György személyében. Őt követte Zuhodolyi András, Bakács Farkas, majd 1559-től 1564-ig a tudós Beythe István, a későbbi református püspök. A 17. század közepén a megye egyik legjelentősebb iskolája Kiskomáromban (Zalakomár) működött. Jelentősége, rangja túlnőtt a megye határain. Különösen sokat tett az iskoláért az itt székelő Kanizsay Pálfy János református püspök. A gyülekezet anyakönyve már 1624-ben említést tesz az iskoláról, 1635-ben név szerint is említi Gondán Zsigmond „schola rechtor"-t. 1647-ben a keresztszülők között szerepel Rechter Lévai Márton. 1648-ban előkészületek történtek az iskola bővítésére, 1650-ben Lórántffy Zsuzsanna Sárospatakról 320 tallért küldött az iskolamesterek és lelkészek „eltartására". 1695-ben Astóth János kemenesaljai evangélikus esperes az egyházlátogatási jegyzőkönyvben a következő tanítókat említette: Fábri István (Kápolcs), Reguli András (Szegvár), Kiss István (Szentgrót), Mensatoris Mátyás (Kisgörbő). A 17. század közepétől a megye a török által meg nem szállt nyugati területein is szaporodtak az iskolák. 1669ben Lentiben, Szécsiszigeten és Csesztregen is volt tanító, 1698-ban pedig Kerkaszentmiklóson, Kutason (ref.) és Zalaegerszegen találkozunk tanítóval. 1690-ben Batthyány Ádám csapatai visszafoglalták Kanizsát a töröktől, és még ebben az évben felszabadult a megye egész területe. Aáchs Mihály evangélikus esperes feljegyzései szerint 1706. január 26-án a Mihályfán tartott esperességi gyűlésen tanítók is részt vettek. így Lucae János és Rotharides Sámuel Dörgicséről, Kalinka Márton Kapolcsról, Mackó János Galsáról, Csákányi György Vaspörről, Pusztai Pál Kisgörbőről, Rossziár Sámuel Gelséről és Francisci Péter Szentgrótról. 1716-ban annak ellenére, hogy csak filia, volt tanító Bécen (ma: Letenye), 1718-ban pedig olvashatunk a szepetneki, szentgyörgyvölgyi, zalaszabari tanítóról. A nagykanizsai tanítóról a városi tanács 1725-ös jegyzőkönyvében egy peres ügy kapcsán tudósítanak. A következő években az iskolákról szóló feljegyzések egyre szaporodnak, 1770/71-re a megye iskoláinak száma 146-ra emelkedett (Somogyban 139, Vasban 39, Veszprémben 164). Az 1777-es I. Ratio Educationis alapelvként mondta ki, hogy „... minden egyes nemzet el legyen látva saját falusi iskolákkal, melyeknek élén oly tanítók álljanak, akik nemcsak az anyanyelvben tökéletesen jártasak, hanem az országban gyakrabban használt nyelveken is olyan gyakorlottsággal rendelkeznek, hogy ezeket szükség esetén taníthassák." A tankötelezettséget nem mondta ugyan ki, de javasolta, hogy a tanulók „... a mezei munka után köteleztessenek az iskola látogatására." Ezt csak az 1806-ban kiadott IL Ratio Educationis rendelte el, nem sok eredménnyel. Az első és legfontosabb cél tehát az volt, hogy legyen iskola. Ha az iskolák földrajzi elhelyezkedését nézzük, szembeötlenek egyes sűrű iskolahálózattal rendelkező területek. E területeken az anyaegyházakban szinte mindenütt volt iskola, sőt a népesebb filiákban is, míg másutt sokkal rosszabb volt a helyzet, mert még a materek mindegyikében sem volt iskola. Mindebben döntően két tényező játszott szerepet: a település nagysága és a földrajzi helyzete. A pákai anyaegyházhoz tartozó 18 település közül csak a 637 lakosú Pákának volt ludimagistere. A filiák közül nem rendelkezett iskolával Kányavár (357 lakos), Gutorfölde (326 lakos), Dömefölde (318 lakos), Kissziget (316 lakos), Csömödér (277 lakos), Náprádfa (287 lakos) és Szentpéterfölde (279 lakos). A körzetben így 1143 lakosra jutott 1 iskola, illetve 1 tanító. Hasonló volt a helyzet a bánokszentgyörgyi körzetben is, a muraközi járásban még rosszabbak voltak a viszonyok, hiszen 100 községre mindössze 17 tanító jutott. A földrajzi helyzet kedvezőbb volta miatt az említett községekhez hasonló lélekszámú Balaton-felvidéki filiákban a szinte mindenütt találunk iskolát. Ha az iskolákat térképen jelölnénk, azt látnánk, hogy a Principálistól keletre eső területek iskolával való ellátottsága lényegesen jobb. El kell ismerni, hogy a Ratio által kiváltott figyelem, ha mérsékelten is, de a hálózat bővülését jelentette. A reformkor ismételten nagyobb figyelmet szentelt az oktatásügynek. A Zala Megyei Közgyűlés 1836. augusztus 8-án megalakította A Nép Nevelésére Felügyelő Választmányt. A választmány munkaprogramjában az első helyen egy valamennyi iskolára kiterjedő vizsgálat (mai szóval felmérés) szerepelt. A vizsgálat végeztével a legfontosabb feladatként a népiskolai hálózat bővítését és a tanítás színvonalának emelését jelölték meg. Tervbe vettek tanítóképző létesítését is. Az iskolahálózat bővülése sem jelentette az induláskori hátrány leküzdését. Jól jelzik ezt az 1869-es statisztikai adatok. 318