Zala Megye Ezer Éve. Tanulmánykötet a magyar államalapítás milleniumának tiszteletére (Zalaegerszeg, 1996)

Előzmények (a kezdetektől a magyar honfoglalásig) - Szőke Béla Miklós: Mosaburg – Zalavár

Stroke Béla Miklós: Mosaburg-Zalavár erősítette, hogy a „fatemplomok" meglétét a rétegviszonyok és a sírok leletanyaga sem igazolta: az oszloplyukak olyan rendszerhez tartoztak, amely korban nem előzte meg a kőbazilika alapozását, hanem követte azt (!). A kőbazilika helyén tehát nem áll(tak) már korábbi szakrális faépület(ek). A többrétegű temető különböző fázisra szétbontott sírjainak keltezhető leletei is mind a 9. század közepéből, második feléből származnak, némelyike még annál is későbbi időből. A szabálytalan rendszerben elhelyezkedő oszlopokból valójában semmilyen épület váza nem szerkeszthető ki, ezért felmerült, hogy azok a kőtemplom Árpád-kor eleji fel-(újjá[?])építéséhez emelt bontási és egyben építési állványzathoz tartózhattak. Ám az állvány-rekonstrukcióval kapcsolatban is vetődtek fel aggályok. A lelőkörülményeket mérlegelve ezért az látszik a legvalószínűbbnek, hogy az oszlopok egy olyan hosszabb életűre tervezett építmény maradványai voltak, amelyet a részben felújított, romos kőépülethez csatlakoztattak, és mint ilyen esedeg egyáltalán nem szakrális céllal működött a 10-(11.) században. A hossznégyszög alaprajzú, „beírt" három félkör-apszisú, eredetileg talán csak egy- majd háromhajós kőbazilika egy hosszú életű templomtípushoz tartozik, amely a Szentföldön és szomszédos területeken már a 6.század első felében feltűnik, és eléggé szélesen elterjed. Hamarosan megjelenik az Adriai tenger partján is, míg Itáliába, egészen a dél-tiroli területekig, csak a Karoling-kor kezdetével jut el, ám ott még all. században is kedvelt típus. A récéskúti bazilikát tehát egyaránt meggyőző érvekkel helyezhették mind a Karoling-korba, mind pedig a korai Árpád-korba. A récéskúti baziHka építési korának meghatározásához a döntő szót éppen ezért nem a művészettörténeti tipológia, hanem a régészeti emlékanyag kronológiája mondhatja ki. Ez alapján bizonyos, hogy a kőtemplom a Karoling korban épült — s esetleg épült át (Id. a hajók megoldatlan kérdését) —, s bizonyosnak látszik, hogy az Árpád-kor kezdetét már mint felismerhetetlen romhalom érte meg. Bár történtek azonosítási kísérletek, megnyugtató módon a Conversio által említett egyik templommal sem azonosítható a récéskúti bazilika. Ha ugyanis a civitas mint jogi, közigazgatási kategória csak a Várszigetre terjedt ki (s azon belül a külön erődített rész Priwina tulajdonképpeni székhelyét, a muniment jelölte), nem pedig a teljes szigetvilágra, akkor Mosaburg három templomának egyike sem lehet azonos a récéskútival. Ha pedig fentebb a Mária és a Hadrianus-templomok lokalizálása helyes érvekre épül, akkor a récéskúti templom fenti elemzése után még nyilvánvalóbb, hogy a Conversio szerint in eadem civitate fekvő Keresztelő Szt. János templom is csak valahol a Várszigeten állhatott! A Várszigettől északra fekvő Récéskúti szigeten álló bazilika tehát csak a Conversioban felsorolt, s egyelőre nem azonosítható 9. századi nemesi magántemplomok egyike lehetett. Bizonyosan ilyen magántemplom lehetett az a fatemplom, ami a Várszigettől délre fekvő, Zalaszabar—Borjúállás sziget északnyugati felében, Zalavár-Várs^iget, helyreállított Árpád-kori plébániatemplom. annak legmagasabb részén, egy paliszádfallal körülvett udvarházban állt. A fatemplom régészeti maradványait Müller Róbert tárta fel a 80-as évek első felében. Egyenes szentélyzáródású, egyhajós csarnoktemplom, melyhez nyugaton egy narthex csatlakozott (H. 17 m, Sz. ca. 7 m). Az apszis előtt, a hajó felső harmadát egy sekélyen alapozott, rossz minőségű habarccsal kötött, középen átjáróval megszakított kis kőfal választotta el a hajó többi részétől: nagy valószínűséggel egy (később épített?) szentélyrekesztő korlát alapozása. Az apszist kizárólag a sírok alapján lehetett rekonstruálni, padlóját vagy lesározták (?), vagy olyan magasan volt, hogy már teljesen elpusztult. A hajó alját máshol elbontott római épület falazótégláival és tetőfedő cserepeivel fedték, a narthexbe azonban már csak nagyon hézagosan jutott a padlóborításból. Mivel sem oszlopgödrök, sem alapfalak nem határolták körül a templomot, alaprajzát jórészt a templom körül feltárt 805 sír által üresen hagyott terület rajzolta ki. Továbbá azok a — főleg a hajó két oldalán, egymástól szabálytalan távolságban talált — nagyobb kövek, melyből ítélve a templom olyan, a közelmúlt néprajzi építészeti emlékeiből is jól ismert „talpas ház"-típusú volt, ahol az alapokat kövekkel alátámasztott, nagyméretű, vízszintes gerendák alkották. A nagyon egyszerű alaprajzú templom szélesen elterjedt típus, a Merowing-kortól kezdve általánosan használt alaprajzi forma. Legközelebbi párhuzama egy morvaországi udvarházban, Breclav—Pohanskon feltárt kőtemplom, amelyben még a szentélyrekesztő korlát is nagyjából ugyanott volt, mint Zalaszabar-Borjúállás szigeten. 29