Zala Megye Ezer Éve. Tanulmánykötet a magyar államalapítás milleniumának tiszteletére (Zalaegerszeg, 1996)
A polgári megyétől a rendszerváltásig (1849–1990-es évek) - Németh László: A Holocaust Zalában
Zala megye ezer éve gazdagították. A vészkorszak fordulópont a történelemben. A Holocaust az emberiség történetének legmélyebb pontját jelöli. Nincs racionális magyarázata. A nácik halálra ítéltek mindenkit, akinek nagyszülei közül legalább kettő zsidó volt. A Holocaust azért megemészthetetlen és érthetetlen, mert irracionális. Auschwitz nem egyszerűen a kollektív felelősségre vonás, a büntetés-végrehajtás helye volt, hanem a teljes megsemmisítésé. A zsidók ellen nem indítottak pereket, nem is ítélték el őket. Erre nem is volt szükség egy olyan rendszerben, amely nem a valós vagy vélt_ cselekedetek alapján szelektált, hanem tisztán származás szerint. Az a kormányzat pedig, amely vallásuk, származásuk, politikai meggyőződésük és életformájuk alapján állampolgárait a pusztulásba küldte, a magyar történelem folytonosságát szakította meg, a magyar alkotmányosság ellen vétett. 276