Zala Megye Ezer Éve. Tanulmánykötet a magyar államalapítás milleniumának tiszteletére (Zalaegerszeg, 1996)

Újjáépítés és a polgárosodás kezdetei (1690–1849) - Horváth Zita: Úrbéres viszonyok Zala megyében 1686 és 1848 között

Zala megye ezer éve háztartásokban a kukorica termesztése is. Takarmánynövények csak később, a 18—19. század fordulóján kezdenek elterjedni. A kerti növényeket csak önellátásra termesztették. A megye úrbéres rétjeinek alig 10 %-a volt olyan minőségű, hogy évente kétszer is lehetett kaszálni. A baromfitartás, amely az önellátáson túl a földesúr számára ajándék adását is szolgálta, Zala megyében is jelentős volt. Magyarországon a 18—19. században kezdődik el igazán a juhtartás, a forrásokból arra lehet következtetni, hogy a megyében nem bírt nagy jelentősséggel, csak kezdetben, és akkor is csak a nagybirtokon. Ennél jelentősebb a szarvasmarhatartás, amely elsősorban az igaerő szempontjából volt érdekes, de a húsfogyasztás éppen úgy motiválta, mint a piacon való értékesítés. A sertés hasonlóan a baromfiakhoz a családi gazdaságok kedvelt állata volt mind a 18., mind a 19. században. A szőlőbirtok nem foglalt el nagy területet az ország mezőgazdaságilag hasznosított földjéből, a történeti statisztikák és adóösszeírások hozzávetőlegesen 3-4%-ra teszik. A megyei átlag híven tükrözi az országos adatokat, de a Balaton felvidéke összefüggő szőlőtermő dombjaival büszkélkedhetett, különösen a badacsonyi, szentgyörgyi és kővágóőrsi szőlőhegyeken termettek kitűnő borok. A 18. században még többnyire két-, néhol háromnyomásos gazdálkodást folytattak. A 19. századból már vannak adatok a vetésforgóra. Az eddigiek alapján elmondható, hogy az úrbérrendezés előtt, a parasztok jogi és gazdasági értelemben is, valamint a jobbágyi szolgáltatások vonatkozásában rendkívül színes képet mutatnak. Ezt a sokféleséget volt hivatott, többek között, egységesíteni az úrbérrendezés. 1765 márciusától kezdődően a vasi parasztság egyre nagyobb tömege intézett panaszt Mária Teréziához a megnövekedett terhek, elsősorban a robot miatt. A paraszti elégedetlenség Zalában elsősorban azokon a területeken volt nagyobb, ahol zömében örökös jobbágyok éltek magasabb terhek súlya alatt, nevezetesen a Festetics birtokokon és Althan gróf muraközi birtokán. 1765 augusztusában az uralkodónő a panaszok és a parasztmozgalmak hatására elrendelte, hogy a kancellária dolgozzon ki egy mintául szolgáló urbáriumot és a zavargások lecsillapítására állítson fel egy bizottságot. Zala megyébe Brunswick Antal királyi biztost küldte ki, hogy a parasztok lázongását minden rendelkezésére álló eszközzel törje le. A fegyveres összeütközést sikerült ugyan megakadályozni, de az elégedetlenség nem szűnt meg. 1766. december 29én a királynő rendeletével megkezdődött az úrbérrendezés, ami elég lassan haladt, mert a szerződéses falvak, valamint a mezővárosok parasztjai nem akarták elfogadni a korábbi kontraktusuknál kedvezőtlenebb urbáriumot. Zala megye lakossága 1767-ben 188.542 főre tehető, ebből az úrbéres lakosság 98.295 fő lehetett, az úrbérrendezés tehát az összlakosságnak körülbelül 52%-át érintette. Az urbárium heti egy nap igás vagy két nap gyalogrobotot állapított meg a telkes jobbágyokra számítva. A házas zsellérek évi 18, a hazátlanok 12 nap gyalogrobottal tartoztak szolgálni földesuruknak. Mind a jobbágyok, mind a házas zsellérek 4 forintot, kilencedet és ajándékot is kötelesek voltak adni. Sok esetben az urbárium magasabb terhet szabott a zalai parasztságra, mégis pozitívan kell értékelni az úrbérrendezést, hiszen a szokást, a kontraktust vagy a korábbi urbáriumot bármikor megváltoztathatta a földesúr. Az uralkodónő az egységes urbáriummal rendezett viszonyokat teremtett, a jobbágy-földesúr viszonyt felemelte a magánjogról a közjog szintjére. Egészen a jobbágyfelszabadításig az úrbérrendezés határozta meg a jobbágyság életét. II. József 1785. évi jobbágyrendelete elvben az örökös jobbágyság eltörlésével javított a helyzeten, de gyakorlati jelentősége nem sok volt. 1768-69-ben az összes mezővárost megpróbálták úrbéri perrel az urbárium elfogadására szorítani. 1768. augusztus 20-ig összesen 380 helység urbáriuma készült el, az úrbéri perek miatt csak 1771-re fejeződött be a megyében az úrbérrendezés; 1780-ra megtörtént az egyes urbáriumok felülvizsgálata és kijavítása. Összesen 473 falu és 18 mezőváros urbáriuma és úrbéri tabellája készült el, kimaradt az úrbérrendezésből 93 helység, köztük 42 kuriális község. 51 azon helységek száma, ahol biztosan éltek úrbéresek, de semmi nyoma annak, hogy úrbérrendezésük megtörtént volna. Az úrbérrendezést követően a parasztság életében, leszámítva a már említett, gyakorlati siker nélküli II. Józsefféle jobbágyrendeletet, változást az 1836 májusában szentesített úrbéri törvény hozott. Ez szabályozta az úrbéres földek nagyságát és minőségét, valamint a jobbágy kötelezettségeit. Az önkéntes örökváltságot és ennek következtében a jobbágyok polgári értelemben vett birtokszerzési jogát nem sikerült elérni. Deák Ferenc azon liberális nemesek közé tartozott, akik belátták a jobbágyfelszabadítás szükségességét. Végül a jobbágyfelszabadításról szóló törvényt 1848-ban az utolsó rendi országgyűlésen mondták ki. Személyében minden jobbágy szabaddá vált, de csak azok váltak földtulajdonossá, akik úrbéres földterülettel rendelkeztek. A jobbágyfelszabadítás gyakorlati végrehajtását az 1853-as úrbéri pátens szabályozta, amely a jobbágyok kezén lévő nem úrbéres földek jelentős részét vagy a földesurak kezén hagyta, vagy pedig a parasztokra hárította, állami kárpótlás helyett, a megváltás terhét. A jobbágyfelszabadítás országosan 1.366.739 úrbéres vagy allodiáüs függésben élő parasztcsaládot érintett, ebből az 539.753 telkes jobbágy mindegyike, a házas és hazátlan zsellérből 28.920 vált igazi birtokosává annak a földnek, amelyet addig használt. Vagyis a jobbágyinak számító háztartások 43,7%-a vált polgári értelemben földtulajdonossá, 56,3%-a viszont csak személyében szabadult fel a jobbágyi terhek alól. 122