Zala Megye Ezer Éve. Tanulmánykötet a magyar államalapítás milleniumának tiszteletére (Zalaegerszeg, 1996)

Újjáépítés és a polgárosodás kezdetei (1690–1849) - Turbuly Éva: A megye újjászervezése

Turbuly Éva: Л megye újjászervezése között a csaknem teljesen török kézre került Somoggyal egyesítették, de voltak közös tisztségviselői Vas, Sopron és Veszprém megyékkel is. így a 18. században szorgos kutatások eredményeként számos megyei vonatkozású irat került elő a szomszédos megyékből. A század elejétől a megye már saját területén, általában Zalaegerszegen, a veszprémi püspök egy korábban raktárnak használt épületében tartotta gyűléseit. Az 1729. évi 29, 30. és 35. törvénycikkek szabályozták a megyei igazságszolgáltatás menetét, az egyes tisztviselők bíráskodási hatáskörét, a fellebbvitel módját, formáit és intézményeit. A Helytartótanács egyik fő feladata lett a megyék központi irányítása és ellenőrzése. Kétségtelen, hogy működésének egyik következményeként megnőtt az ügyiratok száma, erősödött a bürokrácia, a megyék írásbelisége azonban már a század elejétől felfele ívelt. Ennek egyik oka Degré szerint a reformáció során megindult széleskörű írástanítás realizálódása volt, amelynek eredményeként a nemesség szélesebb rétegei fordítottak gondot az írásbeliségre. Az új, békésebbé váló világban rengeteg változás következett be mind a birtokviszonyok, mind az élet egyéb területein, amelyek nyilvántartása, rögzítése már túllépte a szóbeliség által még kontrolálható kereteket. Zala járásokra és uradalmakra tagolódott. Szabad királyi városa nem volt, csak két jelentősebb mezővárosa, Egerszeg és Kanizsa. A megyeszékhely a veszprémi, majd 1776-tól, megalakulásától a szombathelyi püspök birtoka maradt. Kanizsát Nádasdy Tamás özvegye, Kanizsai Orsolya felvidéki cserebirtokokért a 16. század végén átadta az uralkodónak. A megerősített végvárat 1600-ban mégis elfoglalta a török. 1690-ben, felszabadulását követően néhány évig külön kanizsai járást is emlegettek, ez azonban rövidesen megszűnt. A város sokáig hadakozott változó földesurai ellen, a század közepére véglegesen a Batthyány család kezére került. A járás (processus) fogalmát a középkorban is ismerték, megszervezésükre azonban csak a 18. század első évtizedeitől fordítottak nagyobb figyelmet. 1513-ból Degré Alajos kutatásai nyomán három járást ismerünk, a legnagyobb birtoktesteket magába foglaló nyugatit kapornakinak nevezték. Később kettéosztották kapornaki kisebb és nagyobb járásra. A nagyobbat a 18. század közepétől egerszeginek hívták, ebből hasították ki a század végére a lövőit, amely magába foglalta az alsólendvai uradalmat is. A másik két régi járás a szántói és a tapolcai volt. A forrásokban a 17. században előfordult a szentgróti, vagy sümegi elnevezés is. Valószínűleg ugyanazt a területet jelentették, az elnevezést az indokolja, hogy a közgyűléseket és törvényszékeket gyakran tartották az utóbbi két helységben. Különleges státusa volt a Muraköznek: gyakorlatilag egy uradalomból állt, amelynek földesura általában a megye főispáni tisztét is betöltötte. Állam volt az államban, ugyanakkor a megye leggazdagabb, legsűrűbben lakott területe, amelynek külön szolgabírája, később alszolgabírái, esküdtjei voltak. Szabályszerű 115 Nemesi bandériumi ^ás^ló 1742-ből (Göcseji Múzeum, Мациг Ildikó felvétele).