Zala Megye Ezer Éve. Tanulmánykötet a magyar államalapítás milleniumának tiszteletére (Zalaegerszeg, 1996)

Újjáépítés és a polgárosodás kezdetei (1690–1849) - Turbuly Éva: Nemesi társadalom, birtokviszonyok – Újratelepítések, nemzetiségi viszonyok

Turbuly Éva: Nemesi társadalom, birtokviszonyok - Újratelepítések, nemzetiségi viszonyok Nemesi társadalom, birtokviszonyok — Újratelepítések, nemzetiségi viszonyok A történeti Zala megye területe a 20. századig nem sokat változott. Ekkor került az I. világháborút követően Jugoszláviához a Muraköz és a vend vidék összesen 172 faluval, illetve az 1949-es közigazgatási változások közül a legjelentősebbként a Balaton felvidék Veszprém megyéhez. Természeti viszonyait tekintve a megye három nagyobb tájegységre oszlott, dél-nyugaton a Dráva és a Mura által körülvett Muraközre, középen a Kerka és a Zala folyók által határolt Göcsejre, valamint a Balatontól északra, a Keszthely-Zalaszántó vonaltól keletre eső Balatonihegyvidékre. Szabad királyi városa nem volt, jelentősebb városai (Nagykanizsa, Zalaegerszeg, Csáktornya, Keszthely) végig földesúri joghatóság alatt maradtak. A 13/14. század fordulójának anarchiáját követően az Anjou uralkodók központosítási törekvéseinek eredményeként Zalában is új nagybirtokos réteg kezébe került a megye. Az alsólendvai Bánffyak, Széchyek, Kanizsaiak és néhány jelentékenyebb középbirtokos família mellett a nemesség többsége elszegényedett, nagyszámú nemesi, kurialista falu alakult ki. A folyamatot erősítette a török háborúk időszaka. A mohácsi csatát követően a belső rend megingását, a kettős királyság bizonytalanságait a török hadjáratok mellett a saját haderővel rendelkező nagybirtokosok hatalmaskodásai, erőszakos területfoglalásai jellemezték. Mind Szapolyai János, mind Ferdinánd gátlástalanul osztogatta híveinek a másik fél birtokait. Nádasdy Tamás Szapolyai híveként nyerte el a Kanizsaiak fiágának kihalását követően fiúsított Orsolya kezét. Az így megszerzett birtokok földrajzi fekvése már Ferdinándhoz kötötte, hamarosan visszatért hűségére. A Muraközt Csáktornya központtal a Cilleiek helyébe lépő Ernuszt János, majd a Zrínyiek szerezték meg, akik egészen a 17. század végéig birtokolták. A Széchy birtokok Tamás özvegye, Székely Magdolna révén kerültek Ferdinánd hadvezérének, Salm Miklósnak a kezére. A Mohács után következő két évszázad változásainak felmérésére jó kiindulópontul szolgál a Maksay Ferenc által feldolgozott 1549. évi országos összeírás. E szerint 7 birtokosnak volt Zalában 100-nál több portája: Zrínyi Miklós horvát-szlavón bánnak (94 helység, 743 porta), Bánffy Istvánnak (135 helység, 493,5 porta) és Lászlónak (130 helység, 578,5 porta), Nádasdy Tamásnak (41 helység, 217 porta), Salm Miklósnak (18 helység, 135,5 porta) és bajnai Both Györgynek (17 helység, 104 porta). A legnagyobb birtokok a megye nyugati-dél-nyugati harmadában feküdtek. A 71 középbirtok (11-100 porta között) és a mintegy 300 kisbirtok (0-10 porta) tulajdonosai között más országos méltóságok mellett megtalálhatók voltak az egykori bárócsaládok szerényebb vagyonú tagjai, és a megyében, régióban törzsökös jómódú középbirtokosi famíliák. Utóbbiak közül az Ambrus személyében országbírói tisztet is betöltő, de a 16. század végére helyi jelentőségűvé váló ákosházi Sárkány, a csébi Pogány, gersei Pethő, pölöskei Eördögh, osztopáni Perneszy, berekszói Hagymásy, nádasdi Darabos, tóti Lengyel családok tagjai, mint várral is bíró jómódú nemesek viselték a megye fontosabb posztjait. A nyugati nagybirtoktömböt az egytelkes nemesek zónája szegélyezte, 126 helységben 813 család Szentgyörgyvölgye, Zalabér, Egerszeg környékén, valamint az Egerszeg—Tófej és a Hetes—Rádó vonaltól délre eső területen. Anyagi helyzetük erősen differenciált volt. A megye portáinak tizedét birtokolták egyházi személyek és testületek, 53-an 575,5 portát. A 100 portán felüli veszprémi püspökség mellett, amely 14 helységben 155 portát bírt, a veszprémi, győri, vasvári káptalan, a kapornaki, zalavári bencések, a türjei premontreiek, az örvényesi, csáktornyai pálosok tartoztak e körbe. A középkori megye 36 mezővárosából 30-at vett számba az összeírás. A porták pusztulása még elviselhető mértékű volt, a 417 puszta telek az összes portaszám tizedét sem érte el. Többségük a veszélyeztetettebb Kanizsa és Egerszeg környékén, kis- és középbirtokon feküdt. Az összeírok 1723 új telepes, adómentes jobbágyot vettek számba, tömegesen Letenyén és környékén, a tőkeerősebb nagy- és középbirtokok telepítésében. A megye 1549. évi birtokosainak kétharmada korábbi, legkésőbb a 15. században meggyökeresedett családok leszármazottja volt. A jelentősebb egyházi birtokosok megtartották középkori eredetű jószágaikat. Új urakhoz a portáknak mintegy negyede került házasság, zálog, vétel, szervitori szolgálat révén. A nagybirtokosok közül a már említett Zrínyi család, Salm Miklós és Nádasdy Tamás volt új birtokos, utóbbi kettő házassága révén. A 18. század közepére a megye nagybirtokos rétege szinte teljesen kicserélődött. A megye két legjelentősebb városa közül Zalaegerszeg megmaradt a veszprémi, majd 1776-tól a szombathelyi püspökség oppidumaként, Kanizsát és környékét Nádasdy Tamás özvegye, Kanizsai Orsolya felvidéki cserebirtokok fejében még a 16. század végén átengedte a kincstárnak, mivel saját erőből nem tudta fenntartani a török harcok idején kulcsfontosságú várat. Az 1600-ban török kézre került, majd 1690-ben felszabadított város közvedenül a kamara alá rendelve időlegesen széleskörű önállósággal rendelkezett, majd világi földesurak, Ech báró, a Grasich, Szapáry, végül tartósan a Batthyány család hercegi ágának kezére került. A legnagyobb uradalom, a Dráva és a Mura által körülzárt Muraköz, amely a Zrínyiek sikeres védelmi politikájának eredményeként a megye legsűrűbben lakott területe maradt, részben már Zrínyi Péter kivégzését (1671) követően, majd Zrínyi Miklós fiának, Ádámnak a halála (1691) után teljesen a koronára szállt, a stájer (gráci) kamara kezelésébe került. A muraközi uradalomhoz száznál több falu és mezőváros tartozott, úrbéres földterülete 1767-ben 27 911 hold volt. 1695 és 1709 között 109