Zala Megye Ezer Éve. Tanulmánykötet a magyar államalapítás milleniumának tiszteletére (Zalaegerszeg, 1996)

Előzmények (a kezdetektől a magyar honfoglalásig) - Horváth László: Zala megye őskora

Horváth László: Zala megye őskora Zala megye őskora Zala megye őskorának kutatása már a múlt században elkezdődött, de a megye keleti és nyugati részének további kutatása különbözőképpen alakult. A magyar régészet kiemelkedő alakjának, Rómer Flórisnak köszönhető, hogy a nagyrészt középkori emlékek mellett az őskori leletekre is felhívta a figyelmet. Több lelkes követője volt, akik elsősorban kőeszközöket gyűjtöttek és ajándékoztak a Nemzeti Múzeumnak. Közöttük találjuk Gózon Imre szentgyörgyvölgyi tanítót is, akinek nemrég állítottak emléktáblát falujában, de Szépeinek környékéről is szép számmal küldtek kőbaltákat Budapestre. Ez a millenniumig tartó lendület Keszthely környékén nem tört meg. 1898-ban megalakult a Balatoni Múzeum-Egyesület, mely méltó módon folyamatosan gyűjtötte a környék leleteit és kitartó ténykedésük koronájaként az 1928-ban tető alá került épületükbe 1937-ben be is tudtak költözni. A II. világháború tetemes kárt okozott a gyűjteményben, de az 1949 -ben elkezdődött újbóli gyűjtések annyira sikeresek voltak, hogy a Magyarország Régészeti Topográfiája országos sorozat első kötete 1966-ban nem véletienül Keszthely és környékének régészeti lelőhelyeit foglalta össze. Ezzel szemben Zala megye nyugati részének őskoráról a kutatás nem sokat tudott, mert a kezdeti lendület itt megtört. A gyűjtések gazdája, a múzeumok hivatalosan is csak a II. világháború után alakultak meg ( Nagykanizsa 1949, Zalaegerszeg 1950 ), habár kezdeti próbálkozások voltak Nagykanizsán 1919-ben. Zala nyugati részén a különböző korok leleteinek hiányát a kutatás jó ideig a megtelepedésre alkalmatlan területtel, a klimatikus viszonyok miatt kialakult erős erdősültséggel, belső mocsaras völgyekkel magyarázta, holott csupán az volt az oka, hogy nem kutatták ezt a területet. Az intenzív régészeti kutatás az 1970-es években kezdődött el itt, amikor a zalaegerszegi és a nagykanizsai múzeumban is régész kezdett dolgozni. A terepbejárások, a leletmentések, ásatások rengeteg új információt adtak, melyek alapján ma már sokkal világosabban látjuk Zala történetét, ugyanakkor számos megválaszolatlan kérdés maradt nyitva a kutatás előtt. Ezt követően az országban szinte egyedülálló módon alakult Zala történetének kutatása. Az 1980-ban kezdődő és tíz évig tartó kis-balatoni ásatások, az azt követő, Hahót környéki mikrorégiós régészeti kutatások és a Válicka- völgyi feltárások kitűnő keresztmetszetet adtak a régészek számára jó ideig ismeretlen tájról. Ez az információs anyag napjainkban is bővül, mivel elkezdődtek az M70 és M7 autóutak építését megelőző régészeti feltárások is, melyek során hatalmas, egybefüggő területek átvizsgálására is sor kerülhet. Újkőkor (Kr.e. 6000-4500) Az utóbbi évtizedek természettudományos kormeghatározása, a kalibrált radiokarbon vizsgálatok lehetővé tették a pontosabb keltezést. így korábbi időre tehetők Zalában is a legkorábbi emberi települések kora. Az újkőkor elején az emberiség történetében talán a legnagyobb változás következett be. Ezt a változást neolitikus forradalomnak is szokták nevezni, amelynek hatása KisÁzsiából a Balkánon keresztül érte el a Kárpát-medencét. A változás lényege a gyűjtögető-vadász-halász életmódról az élelemtermelésre való áttérés volt. Azokon a területeken, ahol a vadon termett és ehető termést hozó növények (pl. búza, árpa, köles stb.) őshonosak voltak, az ember rájött arra, hogy ha magjaikat elveti, akkor a többszörösét tudja learatni. Vagy a vadon élő állatok (pl.juh, kecske, sertés, később a szarvasmarha stb.) megszelídítése, háziasítása után azok tudatos tenyésztésére tért át, ezzel is biztosítva az élelmet. Ezekkel a „tudományokkal" saját maga tudta előteremteni az élelmét és nem volt teljesen kiszolgáltatva a természetnek. A Starcevo kultúra tárolóedénye Gellénháyáról (Göcseji Múzeum, Ma^ur Ildikó felvétele). 9