A Göcseji Múzeum jubileumi emlékkönyve 1950-1960 (Zalaegerszeg, 1960)

Néprajz - H. Kerecsényi Edit: Fehérhímzéses viseleti darabok Nagykanizsa környékéről

FEHÉRHÍMZÉSES VISELETI DARABOK 327 (nincs megjelölve: férfi, vagy női-e), 26 zsebkendő szélére, 2 halottas lepedő szélére, 11 fejkötőre, 9 vánkosbefűzőre, 11 vánkosfenékre, 1 oltárruhára és 5 db egyéb. Ha megtetszett az egyik asszonynak, vagy lánynak a társnője levesréklijén, vagy ingjén látott új vonalú minta, gyakran kanállal ledörgölte és kihímezte. „ ... Én is úgy rajzolgatok csak magam. Egyik a másikáról aztán kalánnal ledörgölte, a kanalat meg a fejéhez, a kupájához dörgölte, hogy zsíros legyen és jobban látszódjék. Mert régebben még meg is zsírozták a hajukat disznózsírral, de édesanyám már nem.. ."

61 Az így átnyomódott mintát aztán ceruzával utána rajzolták. A leánygyereket korán megtanították hímezni. Már a 7—8 éves kis . iskolás lánynak kezébe nyomott az anyja egy rongyot, rajzolt, gyelölt rá valami kis mintát, majd tűt, fonalat adott a kezébe, aztán biztatgatta: „no, vórd ki szépön!" Ha az első próbálkozások sikerültek, kihímezhette a kislány az első zsebkendőjét. A komárvárosi Poór Jánosné mesélte: „Én már tíz éves koromban olyant varrtam, hogy el lehetett volna vinni akármelyik kiállításra." Hímezni többé-kevésbé mindenki megtanult. Voltak azonban asszonyok, lányok, akik valóságos művészeivé váltak. Ezek gyakran kihímezték ügyetlenebb társnőik részére is a viseleti darabokat. A szegényebbek pénzért vállaltak hímzést. Sok gazdag kanizsai lány kelengyéjét varrták ki a Kiskomárom környéki lányok, asszonyok. A hímeztetni szánt ruhadarabokat drukkolva kapták a megrendelőktől. Ezek nagy része polgári ízlésű fehérhímzés és richelieu volt. A hímzőasszonyok hamarosan megkedvelték ezeket a mintákat, és saját ruhadarabjaikat is — az inget, puruszlit, péntő alját — egyre gyakrabban varrták ki ezzel a hímzésmóddal, ezekkel a motívumokkal. (17. kép.)

62 Az újfajta hímzés rohamosan kiszorította a régi típusú, egyéni és népi jellegű fehérhímzést. A hímzett felületek kanállal való átnyomása általános volt. Ezt bizonyítja az alábbi berzencei adatközlésünk is: „ ... a mintáját... abban az időben kanállal reszelték le egyiket a másikáról... a kanalat a hajához dörgölte, aztán úgy reszelte a vásznat, az a zsírátütés ahhoz épp elég volt.. ."63 Csurgó környékén már a századforduló előtt is többnyire úgy nyomatták elő a mintákat: „Ez már mind drukkoltatva volt, ollan gondolomformán nem is tudná azt senki sem megcsinálni. Az én férjemnek az ingjein is vót ez a pipitér, (ami a 4. képen bemutatott ingelejen látható), az öreg Müller néni drukkolta Csurgón 1906-ban. Vót neki 8—10 illen mintája is ..." Az ügyeskezű asszonyok, természetesen, lekanalazták azért egymás ingjéről a hímzésmintát, de ez a motívumkincs terén a drukkoltatás következményeként fellépő egyhangúságon nem segített. Az 1900-as években készült Csurgó környéki ingeken ugyanis ugyanazt a 15—20 féle mintát látjuk megismétlődni. A különbség csak az, hogy az egyik inget gazdagabb hímzés, több számedli, cakni, horgolás, esetleg siprika díszítette, a másikat » öl Adatközlő: Tibol Gerencsér Józsefné, 47 éves, Kiskomárom. Ba Lelt. sz.: 54. 20)1. 1. Készítette Márffy Istvámmé 1980чЬага, Orosztonyban. 03 Adatközlő: Szollár Józsefné, Berzence.