A Göcseji Múzeum jubileumi emlékkönyve 1950-1960 (Zalaegerszeg, 1960)

Darabos Iván: Előszó

10 DARABOS IVÁN politikáját megértő, lelkes értelmiségiek tölthették meg gazdag tartalom­mal, anyaggal e keretet, s indulhatott meg ennek nyomán a tudományos, az igazi népművelő munka. Az állam jelentős támogatása párosult dolgozó népünk egyre fokozódó érdeklődésével, tudományos gyűjtők és népműve­lők lelkesedésével. A Göcseji Múzeum 10 éves munkája arról tanúskodik, hogy jól élt a kapott támogatással. Jóformán a semmiből indulva — megyénk dolgozói részéről a gyűjtőmunkához adott támogatással — gazdag gyűjteményt ho­zott létre, s egyre színvonalasabb kiállítások keretében ismerteti meg anya­gát megyénk dolgozóival, segítve műveltségük emelését, egészséges lokál­patriotizmus kialakulását, a múlt és a jövő összefüggéseiben való eligazo­dásukat. Ez az emlékkönyv — színes anyagával — bepillantást nyit a múzeum eddigi munkájába, a múzeum munkájára épülő, vagy a múzeum köré csoportosított tudományos munkálkodásba, egyúttal felhívja a figyelmet megyénk további kutatásra érdemes adottságaira is. A régészeti és hely­történeti tanulmányok Zala népének múltját ismertetik, azt a múltat, melyből és mellyel szemben a jelen született és a jövő alakul. Más tanul­mányok mai életünk, munkánk, fejlődésünk, megyénk adottságai gazdag tényeit és lehetőségeit mutatják 'meg. Az emlékkönyv arra utal, hogy megyénk muzeális értékekben gazdag terület, gazdag a népművészete, gazdag régészeti anyaga. Gazdag néprajzi, népművészeti kincsünk, múló, vesző anyag, sietni kell a felgyűjtésével is, feldolgozásával is. A folytonos változás törvénye népünk történelmi életére is vonatkozott, ez a változás, fejlődés most pedig hallatlanul meggyorsult. Sok jelenség, forma hal el szükségszerűen, a szocializmus építése, maga­sabb kultúra, jobb élet következményeként. A múltat feltárni és a fejlődést, a mával való összefüggéseket megmutatni fontos tudományos és nép­művelő kötelesség. E kötet pótol itt bizonyos hiányokat, ugyanakkor szán­dékával sürget, még szélesebb gyűjtő és feldolgozó munkára ösztönöz. S ez ma már nem néhány tudományos gyűjtő túlfeszített munkája csupán, hanem — mint a példák hosszú sora bizonyítja — egyre szélesedő társa­dalmi gyűjtőmunka, melyben munkások, termelőszövetkezeti parasztok, lelkes falusi pedagógusok vesznek részt. Szeretnénk, ha a kötet is segítene még szélesíteni, számában és lelkesedésében is még növelni a gyűjtőmun­kában résztvevők táborát. Népünk múltjának, életének, művészetének feltárása gazdag bizonyí­tékát adja népünk tehetségének is. Az elnyomás, a kilátástalanság, a nincs-, telenség, a tuberkulózis népe míg tehetségével urai hasznát gyarapította, művészetével szépségesen gazdag világot teremtett magának. Ma már más nép él a Zala, a Cserta partján, tehetsége, szorgalma a maga hasznára, a maga boldogságára teremt új világot. Ennek az új, szocialista világnak

Next

/
Thumbnails
Contents