Bodri László – Madarász Gyula – Zsadányi Oszkár: Zalavármegye ismertetője (1933)

ELSŐ RÉSZ: Zalavármegye története. írta: Kozma Béla - 17. A forradalom és a kommunizmus

78 megye többi jelentős gazdasági és kultúrcentrumaival. Ekkor már papíron voltak a budapest—tapolca—ukk—zalaegerszegi közvetlen vasúti összeköttetés tervei, amelyek megvalósítását azonban ekkor az a körülmény hátráltatta, hogy a vasút megépítésére nem volt kellő fedezet, mert az állam minden pénzét fölemésztette a háború. Bölcs előrelátással már a habárú befejezése utáni időkre is gondoltak és részletes munkatervet dolgoztak ki a hadviselésből visszamaradó hadianyag felosztására és a hadiüzemek felszámoltatására. Részletes felterjesztést intéztek e tárgyban a kormányhoz, valamint a vármegye területén húzódó mezei vasútak biztosítására is memorandumot dolgoztak ki. Zalamegye állta a háborút, de készült a békére is. A békére, ameh" azonban, amikor végre megérkezett, olyan formában köszöntött rá az országra és Zálamegyére is, hogy a nagyjelentőségű, színes tervek megvalósítása helyett, egészen más, soha nem álmodott, szomorú problémák sürgős megoldására kellett minden anyagi erőt és és szellemi energiát fordítani. Ami értéket még meghagyott a háború vérzivatara, azt elsöpörte a forradalom bolond forgószele. A zöld káder. 1918 október... A frontokon fiaink, köztük a hős zalai 20-as honvédek és a 48-as bakák, — rendületlenül állják az ellenség rohamait,, a magyar névhez illő vitézséggel állják bátran a sarat. A frontok mögött, belül, az országban megindult a készülődés a téli háborúra. De lesz-e újabb téli háború? Délről, a Dráván túlról nyugtalanító hírek érkeznek. Fizetett bérenoek, felelőtlen rémhírterjesztők belopják a közvéleménybe a «zöld káder» tudatát. Azt rebesgetik, hogy a Karsztok sziklás bércei közt és lent Horvátországban egy hatalmas hadsereg szervezkedik: a háborút megúnt szerb és horvát parasztok brigádja, amelynek zöld a zászlaja, a célja pedig: háború a háború ellen! A hióbhíreknek senki sem mer hitelt adni, de fokozza a nyugtalanságot, hogy a sajtóban sehol egyetlen szó sem esik a «Zöld Káderről, amelynek tevékenykedése körül pedig már valóságos legendakört sző a fizetett propaganda. Amikor azután megjelennek az első szűkszavú, de hivatalos cáfolatok, teljes lesz a megdöbbenés. Akik itthon élték át a háborút és a hadihelyzetről csak a lapok «Hőferjelentései»-ből tájékozódtak, azok már lassanként megtanultak olvasni a sorok között. Tudták, mit jelent az, hogy «Lemberg még a miénk», hogy «a frontokon ma nem volt jelentősebb harci tevékenység» és hogy «az előre kidolgozott haditerv szerint néhány előretolt állásunkat kiürítettük.» Már maga az a tény, hogy a hadvezetőség szükségesnek tartotta a «Zöld Káder»-ről terjesztett híreket megcáfolni, elegendő ok volt a meghökkenésre. Ezenfelül azonban olyan szerencsétlen volt a cáfolat szövegezése, hogy abból a gyakorlottabb érzékű újságolvasók (és az itthoniak közül ki nem volt gyakorlott újságolvasó 1918-ban!)

? teljes joggal következtethették, hogy valami alapjának mégis csak kell lennie. Zala már fekvésénél fogva is, — minthogy közel esett a horvát ftatárhoz, — tájékozottabb volt a Horvátországban történő eseményekben, mint az ország távolabbi megyéi. A szomszédság, a föllen-