Bodri László – Madarász Gyula – Zsadányi Oszkár: Zalavármegye ismertetője (1933)
ELSŐ RÉSZ: Zalavármegye története. írta: Kozma Béla - 16. A világháború. (1914-1918.)
76 az intézkedés óriási elkeseredést és felháborodást idézett elő és csak a legerélyesebb rendszabályok alkalmazásával sikerült összegyűjteni a szállítmányt. Az 1917. esztendő hamarosan fontos eseményeket hozott. Kitört az orosz forradalom és ezzel kezdetét vette az orosz hadsereg teljes züllése, ami a központi hatalmaknak óriási csapatfelszabadításokat tett lehetővé. Erre annál is nagyobb szükség volt, mert Amerika hosszú fontolgatás után az ántánt oldalán beavatkozott a háborúba. Ez új gazdasági megerőltetést is jelentett számunkra és szükségessé tettíe a 'hatodik hadikölcsönt, mely ismét kedvező eredménnyel zárult. A vármegye közigazgatásában is nagy változások történtek. Üj tisztikar került a megye élére. A választások alapján az eddigi főjegyző, Kolbenschlag Béla lett az új alispán, Bódy Zoltán a főjegyző, Bubics Károly a tiszteletbeli főjegyző, Málist Ödön az árvaszéki elnök. Röviddel későbben dr. Sipeki Balázs Béla főispán is nyugalomba vonult. Eredményes munkájának elismeréséül a Lipótrendet kapta. Utóda Bosnyák Géza lett. Az új tisztikar a legválságosabb időben vette át hivatalát. A hadszínterekről is kedvezőtlen hirek érkeztek, az országban a nyomor egyre nőtt és az elcsüggedt nemzet erejének végpontján állott. Az új vezetőség mindent megtett a bajok orvoslására. A hadifoglyok mozgó osztagaival igyekezett fokozni a mezőgazdasági termelést és óriási erőfeszítéseket tett a nyomor és a végső csüggedés ellensúlyozására. Ebben az időben érte a 20. zalai háziezredet egy újabb magas kitüntetés. Uzsoki Szurmay Sándor magyar királyi honvédelmi miniszter, gyalogsági tábornok lett az ezredtulajdonos. Az isonzói olasz fronton harcoló zalai hősöket Shvoy István alezredes vezetésével tartalékba vezényelték és ünnepélyes keretek között átadták az új ezredtulaj donosnak. De az öröm hamarosan elszállt és újra a csüggedésnek adott helyet. Hatás nélkül maradt az Andrássy és az új Wekerle-kormány megalakulása, Rott Nándor dr. új megyéspüspök beiktatása, a megye lakosságát nem rázta fel elcsüggedéséből. Közönyösen fogadták Hadik János gróf közélelmezési miniszter új, súlyos rendeletét, mely még lejjebb szállította az élelmiszer fejadagokat. Eszerint a tárnában dolgozó bányászok napi adagja 550 gr., a külszíní bányászoké 400 gr., az erdőmunkásoké 350 gr., az éjjeli üzemek munkásaié 400 gr., a testi munkásoké 350 gr., a könnyebb természetű munkásoké 280 gr. A november elején kihirdetett hetedik hadikölcsön mégis hihetetlen eredményt mutatott. A megye lakossága utolsó filléreit is felajánlotta és a zalai végeredmény 28 milliója minden eddigi eredményt fölülmúlt. I Még egyszer felcsillant a remény. Az orosz megegyezés még egyszer kiváltotta a nemzetből a diadalba vetett hitet, de aztán ez is elaludt és fáradt, sötét kétségbeeséssel várta a háború bizonytalan végét. így telt el 1918. Hiába volt a magyar és a szövetségles seregek hősi ellenállása, a nagyobb gazdasági utánpótlással rendelkező ellenség végül is felülkerekedett. Összeomlott a nyugati Hindenrburg védővonal, elvesztettük az isonzói ütközetet és az ellenség feltartóztathatatlanul nyomult előre. Nem volt kiút. A központi hatalmak békét