Bodri László – Madarász Gyula – Zsadányi Oszkár: Zalavármegye ismertetője (1933)

HARMADIK RÉSZ.VÁRMEGYEI ISMERTETŐ. Személyi adattár

167 magát, ahol rajzaival a keresk. min. kitün­tetését nyerte el. 1904-ben lett Zalasizentgró* toh önálló, ahol azóta vezeti műhelyét. A 20. h. gy. e.-del az orosz fronton fogságba esett, ahonnan 1918-ban tért haza. 1924 óta a község bírája és ezért a belügyminiszi­ter tüntette ki. Az Ipartest, elnöke, iskola­szék gond. stb. A vm. th. bizotts. póttagja. MAGASHÁZY JENŐ közs. II. bíró, sza­bómester * 1892 Zalaszentgrót. ősrégi sza­bóiparos család leszármazottja, ő 1909-ben lett önálló és járásszerte, mint első szakem­ber, ismert. 1914—18-ig a 48. gy. ezrednél teljesít szolgálatot. 1921-től, mint II.-od bíró működik, az iparetst. pénztárnoka. Felesége Horváth Ilona. néhai huszti MELEGH LÁSZLÓ tb. fő­szolgabíró * Kishadas (Szatmár várm.). Érettségit és jogi vizsgát Mármarosszigeten tett. Az ottani főszolgabírói hivatalban 1918­ig teljesített szolgálatot mint tb. főbíró, 1922­ben menekült. Először Zalaszentgrótra, majd Lentibe osztották be, ahol 1931-ben nyugalomba vonult. Azóta 1934 jan 23-án törtónt haláláig Zalaszentgróton élt. özv. szo­morodszentpéteri Gavallér Irén. MILTERMAJER JÓZSEF földbirtokos. * 1858 Z.-szentgrót. Tanulmányait Bécsben vé­gezte, majd gazdasági pályára lépett. 1882 óta önállóan gazdálkodik 65 hold birtokán, Közs. képv. Felesége: Kovács Anna, 8 gyer­meke van, Ferenc fia hősi halált halt. PÉK JÁNOS építési vállalkozó, fa és épít. anyag kereskedő. * 1889 Z.-szentgrót. Érettségit Székesfehérváron tett, a közig, tanfolyamot Szombathelyen végezte. Műkö­dését Z.-szentgróton mint könyvelő kezdte. 1914-ben a 48. gy. e.-del az orosz—lengyel frontra ment, majd az olasz harcokban vett részt. I. oszt, számv. altiszt, a koronás vas­kereszt, Károly csk. tulajdonosa. A céget 1933-ban vette át Mosonyi Henriktől, aki cca 50 éve alapította. POLITZER MÓR cég, c.-tul.: P. Jó­zsef. Alapította 1882-ben P. Mór. A járás területén a legrégibb és legnagyobb textil­cég. Az alapító 1927-ig vezette és résztvett a község közéletében. Volt vm. th. biz. tag, a helyi takarék egyik alapítója és ig. t., az izr. hitközség volt elnöke és 35 évig temp­lomgondnoka. Felesége : Sonnenwald Julia. A ctul. P. József * 1887 Z. szentgrót. Fel­sőkereskedelmit Z.-egerszegen végzett, mű­ködését Bécsben kezdte meg és ott járt tex­tiliskolába is. A háború alatt a 20. gy. e.­del az orosz fronton harcolt, 1916-ban fog­ságba esett, ahonnan 1918-ban szökött meg. T. főhadnagy, századparnok. Kitűnt. : Sign. Laud, a kairdokkal, Károly csk., a hadsereg 1 ­főparnokság és hadoszt. parnokság dicsérő oklevele. A lövész e. háznagya és alap. t., a sport e. vál. t. Felesége: Mitzger Regina, 2 fia van. PRÉPOSTH SÁNDOR főmolnár. * 1900 Somló jenő. Tanulmányait Budapesten, a Technológia molnártanfolyamán 1927-ben vé­gezte. Édesatyja mellett Kádárkán szab. fel. óbányán és Barcson főmolnár volt, 1932 dec. 1-től a Zalavölgyi Iparmüvek rt. fő­molnára. Kat. szolg. a 4. h. gy. e.-nél tel­jesített. Ipartest, tag. Felesége: Brédly Ma­tild. RATSER LÁSZLÓ urad. főkertész. * 1907 Nagymágócs. Tanulmányait Csongrádon vé­gezte. Szakmájában 1928-ban Nagymágócson szabadult fel. Utána Érden, 1931 óta Z.­szentgróton mint urad. főkertész működik. Több kiállításon vett részt. nemes SÁGHY KÁLMÁN oki. gazdatiszt. * 1886 Bonyhád. A gazd. akadémiát Debre­cenben végezte és Magyaróvárott felsőbb gazd. és tejipari képesítést nyert. Több na­gyobb uradalomban működött, 1919 óta a Bpesti Közp. Ált. Tejcsarnok z.-szentgróti telepe vezetője. A háborút a 44. és 19. gy. e.-del végig szolgálta és 18 hónapig frontszolgálatot teljesített. T. zászlós, a bronz v. é., Károly csk. tulajdonosa. A polg. lövész e. t. A vezetése alatt álló tejcsaír­•noki telep 1925-ben létesült. 13 alkalma­zottat foglalkoztat és 50 község tejét gyűjti össze. SCHNELLER JENŐ m. kir. korm. főtan., rk. esperes-plébános. * 1878 Szombathely. Középiskoláit ugyanott, a teológiát Vesz­prémben végezte, ahol 1900-ban szentelték pappá. Zalabarban kezdte meg pályáját, mint káplán, majd több állomáshely után 1904-ben lett Z.-szentgrót plébánosa. 1915­ben nevezték ki esperessé és 1924-ben m. kir. kormányfőtanácsossá, A várm. th. biz. közp. vál., ig. vál., közs. képv. test. t. A Takarók elnöke, áll. isk. gondn. elnöke, járási adófelszól, biz. ein. stb. STERN FERENC fakereskedö. * 1888 B . pest. Középiskoláit Z.-egerszegen és Szom-

Next

/
Thumbnails
Contents