Bodri László – Madarász Gyula – Zsadányi Oszkár: Zalavármegye ismertetője (1933)
HARMADIK RÉSZ.VÁRMEGYEI ISMERTETŐ. Személyi adattár
92 dr. VLASICS JÓZSEF körorvos. * 1896. Nagykanizsa. Ugyanott érettségizett. EgyeJ temi tanulmányait Budapesten végezte. 1923ban orvossá avatták. Pacsán működött, 1926 óta Búcsúszentlászlón telepedett meg, ahol 1927-ben körorvossá választották. A község első körorvosa. A közegészségügy terén eredményes munkásságot fejt ki, aminek bizonysága, hogy körzetében a halálozás, arányszáma 500/o-al csökkent. Népes iskolánkivüli egészségügyi, felvilágosító előadásokkal nagy szolgálatot tesz a közegészségügynek. 1915-ben mint ö. vonult be a nagykanizsai 20. h. gy. e.-hez, mellyel frontra került, ahol részben csapat, részben egészségügyi szolgálatot teljesített, mint hdpr. j. őrm. Turjapdejei horvát nemescsaládból származik, amely azonban évszázadokkal előbb Nagykanizsán telepedett meg. DIÓSKÁL. kövestállai KEÖVES JENŐ ny. százados, földbirtokos * 1879-ben Veszprémben. Középiskoláit Veszprémben végezte. A Ludovika Akadémiát Budapesten látogatta. 1898ban mint tényleges tiszt a gyulai h. gy. ezredben kezdte katonai szolgálatát, mint hadapród. 1899 nov. 1-én hd., 1904 máj. í-én fhd. 1910 jan. 1. százados lett. A háború-, ban az orosz fronton harcolt mint zászlóaljparancsnok, 1916-ban a honv. miniszítérimba rendelték szolgálatra, 1918 dec. 16án leszerelt. Számos tiszti kitüntetés tulajdonosa. Nyugalomba vonulása után saját birtokán gazdálkodik. MARTON FERENC körjegyző* 1901 Nagykanizsán. Középiskoláit Nagykanizsán, a jegyzői tanfolyamot Szombathelyen végezte. 1929 óta Dióskál község vezető jegyzője. A község érdekében sikeresen fáradozott. ;F elesége : Kovács Gabriella, 1 fia, 1 leánya van. FELSŐRAJK. HADI JÁNOS kantortanító * 1886 december 13. Siklóson. Oklevelét 1906-ban Csurgón szerezte. 1919-ben került Felsőrajkra, ezt megelőzően számon községben működött. A háborúban az 52. gy. ezredben a szerb fronton szolgált, de rövid idő után felmentették. Felesége: Kunik Ilona. 1 fia, 1 leánya van. miskei és monostori THASSY SÁNDOR földbirtokos * 1904 december 31. Felsőrajkon. 1922-ben érettségizett. 1927 óta önállóan vezeti a birtokát. Községi képv. test. tagja. i néhai miskei és monostori THASSY IMRE földbirtokos * 1873 Zalalövőn. Iskoláit Sopronban végezte, önkéntes évét a 20. h. gy.ezredben szolgálta, a tiszti vizsga után aktiváltatta magát, de nősülése után kilépett a hadsereg kötelékéből és birtokán gazdálkodott. Számos egyesület tevékeny tagja volt. özvegye: Vécsey Irma. 2 fia, 3 leánya volt. TRINKL FERENC ny. MÁV előljáró * 1868. A tanfolyamképzőt Sopronban végezte. 1894. a Déli Vasúthoz ment gyakornoknak. Számos állomása volt, majd 1914ben Felsőrajkra helyezték és itt ment nyugdíjba. Több elismerést kapott szolgálatáért. Felesége: Pilicsi Julia. 3 fia van. VÜK JÁNOS körjegyző * 1880 Rigyacz, Zala megye. Iskoláit Nagykanizsán végezte. 1907 január 25. óta Felsőrajkon körjegyző. A háború alatt hivatalból fel volt mentve. Számos kultúrális egyesület tevékeny tagja. WACHE ERNŐ r. kat. esp.-plénábos * 1887-ben Kiskomáromban. Teológiát Veszprémben tanult. Ott is szentelték fel 1909ben. Mint káplán Igaion kezdte működését, majd több községben lelkipásztorkodott, míg 1919 óta a felsőrajki egyházközség lelki vezetője. Számos iskolai és egyházi egyesület vezető tagja. 1930 óta h. esperes. Nevéhez fűződik az iskola és a plébánia épületének megépítése. FELSŐRAJKI HITELSZÖVETKEZET mint az OKH tagja. Létesült 1929 jan. 1-én 250 drb befizetett üzletrésze van. Elnök: Wache Ernő esperes, ügyvezető: Hadi Jenő kántortanító, 8 ig. tagja, 3 felügyelő biz. tagja van. A szövetkezet célja, hogy a gazdáknak olcsó vetőmagot szerezzen, terményeket jó áron értékesítse, szóval árszabályozó szerepet játszón. HAHÓT. BÁLINT REZSŐ ig. tanító * 1886 Baján, ugyanott végezte a középiskoláit, valamint a tanítóképzőt is. Működését Hahóton kezdte, innen vonult be 1914-ben mint önk. szakaszvezető a 20. h. gy.-ezredhez. A gazdasági hivatalban mint számvevő altiszt működött és 1917-ben felsőbb rendeletre leszerelt. A köz-