Bodri László – Madarász Gyula – Zsadányi Oszkár: Zalavármegye ismertetője (1933)

HARMADIK RÉSZ.VÁRMEGYEI ISMERTETŐ. Személyi adattár

90 SZENTPÉTERFÖLDE. HORVÁTH SÁNDOR tanító. * 1906. Ré­dics. Középiskoláit Zalaegerszegen és Sze geden végezte. Tanítói oklevelet 1927-ben Szegeden nyert. Még ez évben Szentpéterföl­dére került, ahol azóta folytatja pedagó giai munkásságát. Irodalmi működést is fejt ki. Megjelent művei: Nóták lobogó szél­ben, Gonderdő mélyén, Szemben a nappal (versek), Égő búzakeresztek, Tótágas (novel­lák), Virrasztók, Csupa virág a rét (regé­nyek). A levente és tűzoltó e. parancsnoka. Gazdaköri titkár, iskolánkív. népművelés ve­zetője és előadója, a polg .lövész egylet ve­zetője és szervezője. Két sógora hősi halált halt. ! ' KOSA ERZSÉBET tanítónő. * 1908. Za­laegerszeg. Középiskoláit Zalaegerszegen, a tanítónőképzőt Kőszegen végezte. Az okle­vél megszerzése után 1930-ban Szentpéter­földére került, ahol azóta is tanít. A Szív­gárda e. alapítója és vezetője, az isk. kív népműv. előadója. Bátyja az orosz fronton 1916-ban hősi halált halt. kissolymosi PÁLL MIKLÓS hercegi er­dőmérnök. * 1894 Nyárádszereda. Aradon érettségizett, az erdőmérnöki főiskolát Sel­mecbányán 1920-ban végezte. 1918-ban mint gyakornok a lippai m. kir. főerdőhivatal­nál kezdte pályáját, 1921-ben a m. kir. földmívelésügyi minisztériumba került és 1922-ben lépett a hercegi uradalom szolgála­tába. 1914—18-ig a miskolci 15. tábori tü­zér ezreddel harcolta végig a háborút az orosz és olasz frontokon és mint emléklapos főhadnagy szerelt le. Kitüntetései: I. és II. o. ezüst és bronz vit. érem, Signum Laudis a kardokkal és a Károly cs. keresz. 1919 ­1920-ig a nemzeti hadseregben szolgált. Ré­gi erdélyi nemesi család leszármazottja. SIMON LÁSZLÓ kereskedő. * 1878. Vár­földe. Iskoláit Gutorföldén végezte, majd édesatyja mellett gazdálkodott. 1898-ban » 48. gy. e.-hez lépett be és 3 év után, mint szakaszvezető a m. kir. csendőrséghez lé­pett át, ahol 3 évig szolgált és mint őrsve­zető szerelt le. 1907-ben Novára gr. Batt­hyány uradalmában erdőőr lett, majd Za­laegerszegen fakereskedésben dolgozott. 1914 ben bevonult a 20. h. gy. ezredhez, 1916-ig az orosz fronton, mint őrmester harcolt, majd a csendőrség tábori osztagánál az összeom­lásig szolgált. Vilmo§ császár személyesen tüntette ki a II. o. vörös sasrend arany ér­mével. Többi kitüntetései: 6 év. szolg. ker., vasker., Károly cs. ker., Ferenc József érd. ker. Leszerelése után gazdálkodott, majd fa, később fűszerüzletet nyitott. A levente e. megszervezője és 4 és fél évig oktatója volt, az önk. tűzoltó testület alapítója és 2 évig parancsnoka volt. Két sógora hősi ha­lált halt az orosz fronton. TÓFEJ. CELOTTI MENYHÉRT téglagyár tulajdo­nos. * 1887 Masano, Olaszország. Iskoláit szülővárosában végezte. 1910-ben telepedett le hazánkban. Az 1914-es háború alatt Olasz­országban tartózkodott. 1922-ben ismét visz­szatért Magyarországba. 1927-ben vette át a jelenleg tulajdonát képező téglagyárat. FATÉR JÁNOS malomtulajdonos. * 1872. Boczfölde. Iskolái elvégzése után kitanulta a malomipart. Mint segéd több helyen dol­gozott. 1912-ben lett önálló. Jelenlegi tu­lajdonát képező malmot 1912-ben vette át apjától. 1893-ban a 48. gy. ezredben szol­gált 3 évet. 1914-ben bevonult és 1917-ben szerelt le. Felesége Császár Ilona, 2 fia van, egyik fia dr. juris és főmalomellenőr. ZALATÁRNOK. SZLUHA BIRTOK. Eredetileg Deák-fé­le birtok volt, majd az eladása után a kb. 350 hold bérlője Szluha Márta úrnő. A gaz­daság vezetője JANCSOK JENŐ- * 1884. Veszprémben. Iskoláit Várpalotán és Egerben végezte. A czecei Szluha-féle gazdaságban kezdte meg működését, mint szőlész és bo­rász. 1914 óta a gazdaság vezetője. FARKAS ÁRPÁD ig. tanító. * 1898. Lendvavásárhely. Iskoláit Pápán végezte. Ta­nítói működését 1921-ben Csatáron kezdte. 1926 óta tanít Zalatárnokon, 1928 óta ig. tanító. 1916-ban bevonult a 48. gy. ezred­hez és 11 hónapot töltött az olasz fronton, ahol egyszer megsebesült. Mint önk. tizedes szerelt le, és megkapta a Károly cs. keresz­tet. Tűzoltó parancsnok, az iskolánkívüli népművelés vezetője, a daloskör alapítója és vezetője. KOVÁCS MARGIT tanítónő. * Pápán. Is­koláit Pápán végezte. 1923-ban Z.-tárnokra került, azóta megszakítás nélkül itt tanít. Az I. és II. osztályt tanítja. Kb. 90 ta­nítványa van,

Next

/
Thumbnails
Contents