Bodri László – Madarász Gyula – Zsadányi Oszkár: Zalavármegye ismertetője (1933)

HARMADIK RÉSZ.VÁRMEGYEI ISMERTETŐ. Személyi adattár

84 ját kérelmére nyugállományba helyezték. Fe­lesége: Borrits Erzsébet, egy fia van: vitéz T. István várományos. UJÜDVAR. BAKOS PÉTER községi tanító. * 1903­ban Zalagalsán. Oklevelét Kalocsán nyerte el. 1926—28-ig mint helyettes tanító kü­lönféle iskoláknál működött. 1928-ban került a községi iskolához, mint tanító. Vezető sze­repet visz a Nemzeti Egység Pártjának he­lyi szervezeténél, melynek titkára, azon­kívül több társadalmi egyesületnek : NMV., TESz, Polgári Lövészegylet stb. tagja. A ró­mai katolikus hitközség jegyzője. BERKENYÉS ISTVÁN kocsmáros, sza­tócs és gazdálkodó. * 1871-ben Újudvaron Iskoláinak elvégzése után gazdálkodni kez­dett, majd 1906-ban megalapította vendég­lő- és szatócsüzletét. Ezenkívül 30 hold föl­dön gazdálkodik. Állandóan résztvesz a köz s ég közügyeinek intézésében. 3 évig községi bíró volt. Jelenleg a vármegyei törvényható­sági bizottság tagja, közgyám és iskola­széki elnök. Nagy érdemei vannak a kato­likus hitélet fejlesztése terén is. Tevékeny­ségének és áldozatkészségének köszönhető,; hogy 1933-ban felépült a katolikus temp­lom, amely maradandó emléke munkásságá­nak ZALAKAROS. BACSÓ BOLDIZSÁR községi bíró, gazdál­kodó. * 1873-ban Zalakaroson. Családjának eredete a honfoglalás idejébe nyúlik vissza. A család őse Vazul Bacsal. Nevük később magyarosabb alakjában Bacsó lett. 1896 óta különböző községi hivatalokat töltött be. 1933 óta a község bírája. Négy fia van, akik kö­zül József részt vett a világháborúban. HUSZÁR GYŐZŐ igazgató-tanító. * 1881­ben Nagyszombaton. Iskoláit Esztergomban végezte. Tanítói működését 1899-ben kezdte meg. 1918-ig különböző helyeken tanított, az­óta a községben működik. Résztvett a hábo­rúban, ahonnan mint rokkant tért vissza. Élénk irodalmi tevékenységet fejt ki. Jelen­leg három kötetes neveléstani munkáját ren­dezi sajtó alá. SZABÓ GYÖRGY ny. csendőrfőtörzsörmes­ter. * 1886-ban Zalakaroson. Iskoláinak el­végzése után 1908-ban bevonult a 48. gya­logezredhez, és megszakítás nélkül szolgált 1921-ig, amikor is mint rokkant leszerelt. A háború alatt mint csendőr Szerbiába ke­rült, ahonnan Galíciába, az orosz frontra küldték 1916-ban. Itt meg is sebesült. A há­ború befejezéséig a román fronton telje­sített szolgálatot, ahol 1918-ban csendőr­tiszthelyettessé nevezték ki. ZALASZENT JAK AB. vitéz CSABAI SÁNDOR járási erdőőr. * 1893. Rédicsen. Iskoláinak elvégzése után saját birtokán gazdálkodott. 1914. októberé­ben bevonult a 48. gyalogezredhez és az orosz frontra került, ahol 1915. márciusban megsebesült. Felgyógyulása után a szerb harctérre, majd Albániába került. Onnan a román, majd 1917-ben az olasz frontra ment, ahol a leszerelésig harcolt. Tulajdonosa az I. és II. oszt. ezüst, valamint a bronz vi­tézségi éremnek (2-szer), a Károly csapat keresztnek és a sebesülési éremnek (3-szor) 1934. jún. 2-án vitézzé avatták. Felesége: Nagy Anna. DURINI PÁL Máv. állomáselőljáró. * 1894. Nagykanizsán. Középiskoláit Nagyka­nizsán végezte, majd Füle községben mint jegyzőgyakornok működött. 1912-ben a Máv. szolgálatába lépett. 1914-ben a táviró ez­redhez osztották be és Szt. Pöltenben telje­sített szolgálatot a háború végéig mint őr­mester. Kitüntetései: bronz vitézségi érem (3-szor), katonai koronás érdemkereszt és a Károly csapatkereszt. A kommunizmus alatt ellenforradalmi tevékenysége miatt mene­külnie kellett. Szegeden a hadügyi kormány szolgálatába lépett s Pécsre nevezték ki ösz­szekötőnek. 1934-ben vette át a községi ál­lomás vezetését. Felesége : Horváth Anna, két gyermekük van. PL A UDER LAJOS ny. erdész, kereskedő. * 1885. Nagylábodon. Középiskolai tanulmá­nyait Szekszárdon, az erdészeti szakiskolát pedig Liptóújváron végezte. A háború ki­töréséig Bezeréden volt erdész. 1916-ban be­vonult a 44. gyalogezredhez és Reichenberg ­ben az összeomlásig teljesített szolgálatot. Ezután 1921-ig erdőkitermeléssel foglalkozott, majd 1929-ig a Valkó-uradalom erdésze volt. 1929-ben telepedett le a községben mint önálló kereskedő. A Nemzeti Egység Párt helyi csoportjának elnöke. Felesége: Rech­nitzer Irma, két gyermekük van.

Next

/
Thumbnails
Contents